Shop menü

A CES 2021 ALKALMÁVAL HULLHAT LE A LEPEL AZ INTEL ÚJ PROCESSZORAIRÓL

Az 500-as sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapok a jelek szerint tényleg hónapokkal előbb megjelenhetnek, mint az új processzorok.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A CES 2021 alkalmával hullhat le a lepel az Intel új processzorairól

Az Intel Comet Lake-S processzorsorozata már egy ideje elérhető kereskedelmi forgalomban, ám már a következő generációs megjelenésére sem kell sokat várni, legalábbis a HotHardware informátorai erről számoltak be. A dolgok jelenlegi állása szerint az új processzor mikro-architektúrát és Xe GPU architektúrát használó Rocket Lake-S modellek, amelyek ugyanúgy LGA-1200-as processzorfoglalatba illeszkednek, mint a Comet Lake-S processzorok, várhatóan már a CES 2021 alkalmával bemutatkozhatnak.

A teljes értékű rajtra persze még nem kerül sor, vagyis a processzorokról csak formálisan rántják le a leplet, kereskedelmi forgalomban majd csak később válhatnak elérhetővé. Velük együtt az 500-as sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapok is debütálnak, ám ezek már akár január közepétől kezdve elérhetőek lehetnek a boltok polcain, ami az eddigi pletykák alapján nem túl nagy meglepetés, hiszen eddig is sejthető volt, hogy az alaplapok előbb érkeznek.

Galéria megnyitása

Hogy a processzorok mikor jelennek meg? A várakozások szerint legkorábban is csak március folyamán, ami előrelépés, hiszen egyes pletykák eddig arról tettek említést, hogy akár a második negyedév elejére is csúszhat a tényleges megjelenés. Az utóbbi időben persze már inkább az első negyedév végére tették a tényleges rajtot.

Az 500-as sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapok már gyárilag támogatják majd a 11. generációs Intel Core processzorokat, természetesen a 10. generációs Intel Core modellekkel együtt, míg a 400-as sorozatú lapkakészlettel felvértezett termékek esetében egy BIOS frissítésre lesz szükség, mielőtt a Rocket Lake-S család tagjait használatba vennénk velük.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére