A World of Warcraft előfizetők számának csökkenése részben az SWTOR számlájára írható, ismerte be a Blizzard. 2011 novemberében még több mint 10,3 millió WoW előfizető volt, ami számottevő csökkenés a 2010-es 12 millióhoz képest. Az SWTOR 2011 decemberében indult, a Blizzard azóta nem közölt előfizetői adatokat, de bejelentette 600 alkalmazott elbocsátását, és elindította az agresszív Scroll of Resurrection programot, hogy visszahozza a régi előfizetőket.

"Természetesen figyelemmel kísérjük, hová mennek a WoW játékosok, és van egy csapat okos munkatársunk, akik elemzik az adatokat" – nyilatkozta John Langrave senior WoW producer. "Persze, hogy mindenki kipróbálja a Star Warsot, a fejlesztőink is azzal játszanak! Tulajdonképp egyike vagyok annak a pár embernek, akik még játszanak vele, és igen, láttuk az előfizetőink számának csökkenését, amely részben az SWTOR-nak köszönhető, de részben annak is, hogy sokan a Mists of Pandariára várnak, úgyhogy ez nem meglepő."

"Hogy mennek-e máshová is játékosaink? Persze, hogy mennek. Nincs a mi kezünkben a világ összes jó játéka. A Skyrim pl. hihetetlen jó játék volt. Az egyjátékos Skyrim nem csökkentette az előfizetők számát, de a WoWosok játszottak azzal is."

A WoW 20. szintig ingyenesen játszható. Langrave megemlítette, hogy ezt kiterjeszthetnék magasabb szintekig is, persze akkor máshogyan kéne korlátozniuk a trial játékosokat, pl. a megszerezhető arany mennyiségével és hasonlókkal. "Sok mindent megismerhetnek a játékosok 20. szintig, megérthetik pl. az alap rendszer lényegét. Simán megtehetnénk, hogy ezt mondjuk: Miért ne tartson a trial 40. szintig? Vagy 60-ig? Hagyhatnánk, hogy a próbajátékosok megismerjék legalább a régi világot. Mindezt megtehetnénk. Egyelőre nem készülünk ilyen lépéseket tenni, de ez is benne van a pakliban."

A WoW ingyenessé tétele viszont már nem szerepel a kártyalapok között. "Jelenleg nagyon elégedettek vagyunk a WoW előfizetési rendszerével" – mondta Langrave. "Szerintünk jól működik."

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

29 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tr4k4n
tr4k4n
2012. márc. 28. 18:19
#28

olyan frostshock szagú a dumád O_o

de persze a többi fél év után bedölt mmo-mögött is akkora pénz, reklám meg név állt mint a wow mögött :) szép összehasonlítás

razerka
razerka
2012. márc. 27. 13:56
#27

Látom a szokásos szakértők megjelentek már, én addig nem nyilvánítok véleményt valamiről amit nem ismerek. Turit meg viszonyításalapnak a játékhoz jó, de nem az eredetihez, itt meg erről van szó.

"vagy még sokan nem látták be hogy 8 éve ugyanazt csinálják folyamatosan"

Ehhez meg nem kell hozzáértőnek lenni, csak szimpla logika, hogy nem játszanának vele, ha nem nyújtana újdonságot. Hány mmo-t lehetne felsorolni, ami fényesen kezdett de bebukott fél év után..

Huma
Huma
2012. márc. 26. 9:14
#26

"egyike vagyok annak a pár embernek, akik még játszanak vele" Hehe.. Milyen finoman megmondta hogy akik MÉG játszanak vele :D

lackoo1111
lackoo1111
2012. márc. 23. 20:24
#24

Mennyi előfizetője van jelenleg a SWTOR-nak ?

Axane
Axane
2012. márc. 23. 20:08
#23

Vannak a jó játékok, meg van az átlag, amit említettem, a különbség nem kicsi. Persze nem vártam, hogy a mondandóm lényegét megértsd, de azért számold ki hány órát kell egy játéknak produkálnia, amihez képest a 3500 forint sok.

tr4k4n
tr4k4n
2012. márc. 23. 18:06
#22

"na akkor vessük össze az átlag játékokkal manapság: 10-13k és 6-8 óra, szóval az ára azért ne legyen már olyan sok...." :D te se túl gyakran játszol értelmes játékokkal ahogy elnézem :)

mellesleg esetek 90%-ba tévhit hogy a wow-ban volt először valami

MasterMark
MasterMark
2012. márc. 23. 3:43
#21

Azt ugye tudjátok, hogy a pandaren-ek a Warcraft-ban is benne voltak még a WoW előtt. A kung-fu panda meg ugye ebből merített ötletet. Szóval nem fordítva. :)

(A tört szerver meg olyan lealacsonyító elnevezés, inkább használjátok a privát szerver kifejezést.)

Axane
Axane
2012. márc. 22. 21:32
#20

@tr4k4n

Egy MMOnak nem az a lényege, hogy honnan merítik az (story)ötleteket -ennél fogva minden törpös-elfes film/játék/könyv koppintás lenne-, hanem a kivitelezése, és ott azért akadt bőven saját ötlet, amiből elég sok már azóta alap elvárás egy MMO-ban.

Azt meg, hogy kinek, mi éri meg azt kérlek engedd már meg, hogy mindenki magának döntse el, de azért abban megegyezhetünk, hogy havi 3500 még kis csóró hazánkban is lószar még akkor is ha csak napi 1 órát tolja az ember és felfele kerekítünk akkor az 120ft/óra. Ennél meg azért általában többet játszik azért az ember aki már mmo-t tol. na akkor vessük össze az átlag játékokkal manapság: 10-13k és 6-8 óra, szóval az ára azért ne legyen már olyan sok....

Castiglione
Castiglione
2012. márc. 22. 21:04
#19

"a pandás rész az full kung-fu panda"

A pandarent, mint fajt, már évekkel a kung-fu panda animációs film előtt kitalálták...

tr4k4n
tr4k4n
2012. márc. 22. 18:40
#18

"tr4k4n Ne akard elhitetni velem hogy jó sajtreszelővel rejszolni légyszíves.Kösz"

nem erről volt szó, csak nincs akkora színvonal hogy megérjen ennyi pénzt havonta, még az in-game supportra is napokat kell várni néha... azt kirúgják az embereket, pf -.-

tr4k4n
tr4k4n
2012. márc. 22. 18:38
#17

olyan szinten nincsenek saját ötleteik :D, kb minden részét meg lehet találni valamelyik földi vallás vagy kultúrába, a pandás rész az full kung-fu panda, a kínai kultúra, a lich king a vikingek világa stb...

és akkor még magukénak is mondják a dolgot, meg mindent a wowról utánoztak :D, hát persze :)

Ineva
Ineva
2012. márc. 22. 15:35
#16

Szerintem nem is kell külső dolgokra hivatkozni, hát ott fejlesztik bele a kungfu pandát a wowba. Hát amikor én azt megláttam, hogy komoly, a jobb könyökömet betámasztottam a monitor jobb alsó sarkába, elötte elindítottam egy olyan pandás vidit és elkezdtem szakadni a röhögéstöl. Az alkaromat úgy mozgattam a monitoron, mint ahogy az ablaktörlő lapát mozog az autó szélvédőjén, hogy letudjam törölni, a röhögéstől összeköpködött monitorom. Hát én meghaltam azon.

Mondjuk eddig se volt vmi szép, zsírosbajszú dagatt jawa puskás emberkék mezeje mászkál előtted és akkor ez még nem a legszebb része volt. Na de hát akinek ez bejött azoknak a kungfu panda is tuti tetszeni fog! :)

Axane
Axane
2012. márc. 22. 14:16
#15

@Trevize1987

Remélem csak jóféle troll vagy :D

"annyi a különbség, hogy le vannak maradva nagyon az update-ekkel és hogy sok helyen nagyon bugos és annyira nem jól optimalizált"

Igazad is van, ez mind semmiség :DDDD, Végülis a Chivas Regal meg a "Teso szeszesital jellegű készítmény" közt is csak annyi a különbség, hogy az egyik minőségi, a másik meg egy szar.

Igen kérlek, az eredeti sokkal jobb élményt nyújt btw. Mondom ezt úgy, hogy a wow szerintem alapból meghalt nagyjából a BC vége környékén, szóval nem igazán védeném, de azért az ilyen kommentek mellett nem tudok elmenni.

@Whysper

A 600 ember nagy része valószínűleg GM volt, akikre már nincs szükség:

a) csökkenő játékosbázis miatt

b) már nincs naponta 5 millió ticket bugok miatt, mert sikerült nagyjából kiküszöbölni őket így a kieg vége fele

szerintem az "a" megfejtés a nyerő

Amúgy nyilván elégedettek, 1 milla előfizetőn is keresnek még, akkor a 10 millióval mi lenne a gondjuk...eszük ágában nincs ezen változtatni, sőt szerintem inkább a konkurencia kinyírása miatt adnak ennyi ingyen szintet, mert ha csak úgy buknának playert hogy az nem más MMOba kezdene bele, akkor kb le se szarnák, de olyan hype van a wow körül, hogy minden más MMO -1-ről indul és ők ezt szépen ki is használják, csúnya-csúnya multik, pfhejj.

Trevize1987
Trevize1987
2012. márc. 22. 9:44
#14

shaddam, ugyanmár, a Tauri meg az eredeti között annyi a különbség, hogy le vannak maradva nagyon az update-ekkel és hogy sok helyen nagyon bugos és annyira nem jól optimalizált. Ennyi. Ennél nagyon különbség nem nagyon van. Elhiszem, hogy jobb az eredeti, de ne meséld már be nekem, hogy fél év Taurizás után ha meguntam, kipróbálnám az eredetit és teljesen más élményt nyújtana.

Trevize1987
Trevize1987
2012. márc. 22. 9:44
#13

shaddam, ugyanmár, a Tauri meg az eredeti között annyi a különbség, hogy le vannak maradva nagyon az update-ekkel és hogy sok helyen nagyon bugos és annyira nem jól optimalizált. Ennyi. Ennél nagyon különbség nem nagyon van. Elhiszem, hogy jobb az eredeti, de ne meséld már be nekem, hogy fél év Taurizás után ha meguntam, kipróbálnám az eredetit és teljesen más élményt nyújtana.

shaddam
shaddam
2012. márc. 22. 8:54
#12

tr4k4n Ne akard elhitetni velem hogy jó sajtreszelővel rejszolni légyszíves.Kösz

tr4k4n
tr4k4n
2012. márc. 22. 2:07
#11

hát azért van 1-2 "otthon pajtában tákolt wow server" ami sokkal élvezhetőbb mint eredeti... ha jobban meglesed eredetit miről szól? bg bg bg bg aréna aréna aréna kijön egy raid jók lecsapatják pár nap alatt a többi meg hónapokig farmolja de igazándiból ugyanaz van mindig tökmind1 hogy ilyen boss vagy olyan boss mindig csak nyomkodni kell 1 kibaszott gombot mert ugye a 7 éves előfizetők nagyon fontosak, skill kérdése valahol végetért BC után(vagy közben)

egy fun server meg fun, ha jól meg van csinálva akkor az adminok csinálnak eventeket, olyanokat amik eredetin nincsenek

+ingyenes...

múltkor olvastam egy szöveget hogy "nem az a lényeg mit iszol, hanem hogy kivel", na itt kb szerintem ugyanaz a helyzet, tökre mindegy hogy eredeti vagy tört wow vagy sw ha jó a társaság :)

de a wow akkor is unalmas 8 év után ... :D

shaddam
shaddam
2012. márc. 21. 23:59
#10

Trevize1987 1. Az otthon pajtában tákolt hunservernek köze nincs a wowhoz.

  1. Nagy gáz lehet ha ezt az elcsábulást így bejelentik a kétségbeesett játékos visszaszerző akcióik után.

  2. Ráférne a blizzardra pár hatalmas pofon, mert csak a múlt hypeszelén vegetálnak.

Trevize1987
Trevize1987
2012. márc. 21. 23:52
#9

Hát mindkettőt kipróbáltam (WoW-Tauri, SWTOR-WeekendPass), de az SW sokkal jobb játék. Persze várható is volt, hiszen a WoW már tényleg sok éves és azért rengeteg mindent átmásoltak simán az SWbe. A WoW nekem túlságosan a raidekre épül, történet közel van az élvezhetetlenhez, míg a TOR teljesen olyan mintha egy jó könyvet olvasnék. A BioWare a történetek meséléséhez mindig is értett. Egy dolog viszont biztos... Mindkettő pofátlanul drága. Viszont amíg a WoWot csak noliferként lehet, addig a TORban el lehet csak szórakozgatni és úgy is élvezhető. Bár én az EA helyében más üzletpolitikát választottam volna, legalább az első 1-2-3 hónapra sokkal olcsóbbá tettem volna, hogy rászokjanak az emberek, de abban igazuk van, hogy aki beteges SW fan az bankot rabol ha esetleg nincs rá pénze, szóval garantált előfizetőik mindig lesznek.

tr4k4n
tr4k4n
2012. márc. 21. 16:26
#8

nem mondanám nagyon jó játéknak, inkább az el lehet benne mászkálni kategória, millió jobb játék van mint a wow, csak nincs akkor háttér mögöttük vagy kevésbé ismertek, amúgy szerintem azért játszanak vele még mindig ilyen rohadt sokan mert X játszik Y miatt Y meg X miatt kb, vagy még sokan nem látták be hogy 8 éve ugyanazt csinálják folyamatosan

homeware
homeware
2012. márc. 21. 15:44
#7

Attól, hogy jó játék. Persze ez önmagában édes kevés lenne évekre, a legtöbben persze a közösségért járnak vissza. Ha belegondolsz, bármely újdonság nem tart sokáig, viszont a guilddal jó raidekre menni, stb.

Az egyetlen hátránya, hogy drága mulatság ez. :) No és persze, hogy időgyilkos...

Tanis
Tanis
2012. márc. 21. 15:30
#6

WoW már 6-7 éve: asszem 8, mert 2004-ben jött ki.

Azt nem értem, hogy mitől van még mindíg több, mint 10 millió előfizető...

YellowFlash
YellowFlash
2012. márc. 21. 15:29
#5

2011 novemberében még több mint 10,3 millió WoW előfizető volt, ami számottevő csökkenés a 2012-es 12 millióhoz képest.

Szóval ha 2011-ben 10,3M volt, 2012-ben 12M lett, az mióta csökkenés? Véletlen nem fordítva?;/xD

Humbuk
Humbuk
2012. márc. 21. 13:28
#4

igazából ha a wow akár a 70es szintig is ingyenes lenne, akkor sem tudnák az emberek kipróbálni a dolgokat. Nem tudom, h pl raid insták maradtak-e meg 60asoknak... Raid nélkül meg igazán nincs értelme trialozni, főleg akit inkább a pve rész érdekel :)

Kíváncsian várom milyen gyorsan gondolják majd meg magukat a fejlesztők a szint emeléssel kapcsolatban a közeljövőben... Én is tapasztaltam, hogy beindult a marketing gépezet! MInden héten kapok egy ilyen " most utoljára 7 napig ingyen játhatsz a wowwal" típusú üzenetet a blizzardtól xD (biztos a blizztől jön, mert ipt ellenőrzök mindig :D)

/ 2
Vissza az oldal tetejére