A 450 DOLLÁROS ÁRSZINTET VEHETI CÉLBA A GEFORCE RTX 4060 TI

Az új videokártya 200 W alatti TDP kerettel érkezhet és nyolctűs PCI Express tápcsatlakozót használhat, teljesítménye valahol a GeForce RTX 3070 szintje fölé várható.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. ápr. 19. 13:29
A 450 dolláros árszintet veheti célba a GeForce RTX 4060 Ti

Az Nvidia GeForce RTX 40-es sorozata szépen bővül asztali fronton, ugyanis közel egy hete mutatkozott be a legújabb szereplő, a GeForce RTX 4070, ami azóta kereskedelmi forgalomban is kapható. Az Ada Lovelace generáció eddigi legolcsóbb asztali modellje 599 dollárba kerül, és az első jelek alapján nincs érte akkora tolongás, amit ne lehetne kielégíteni a jelenlegi raktárkészletekkel, éppen ezért a jelek szerint nem is nagyon siet az Nvidia azzal, hogy fokozza a GeForce RTX 40-es sorozat termelését. A korábbi pletykák alapján rövidesen újabb tagokkal bővülhet az Nvidia kínálata, ugyanis érkezhetnek a GeForce RTX 4060-as, illetve a GeForce RTX 4050-es sorozat tagjai: előbbiek talán májusban, utóbbiak pedig valamikor júniusban tehetik tiszteletüket a piacon.

A napokban befutott némi extra információ a GeForce RTX 4060-as sorozat gyorsabbik tagjával, a GeForce RTX 4060 Ti modellel kapcsolatban. Ez alapján arra számíthatunk, hogy a GeForce RTX 4060 Ti 150 dollárral alacsonyabb listaáron érkezhet, mint a fentebb említett GeForce RTX 4070, azaz 449 dolláros árcédulát aggathat rá az Nvidia, amennyiben minden az iparági források információinak megfelelően alakul. Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy a vállalat az utolsó pillanatban is módosíthatja terveit, gondoljunk csak a 12 GB-os GeForce RTX 4080-as videokártya esetére, amelynek rajtját lefújták, pedig már a dobozok, a marketinganyagok, illetve maguk a kártyák is készen álltak a rajtra.

Galéria megnyitása

A GeForce RTX 4060 Ti esetében ilyesmire nem számíthatunk, az ár azonban még képlékeny terület lehet. Maga a termék várhatóan AD106-os grafikus processzor köré épül, ami a GeForce RTX 4070 Laptop GPU fedélzetéről már ismerős lehet. Utóbbi videokártyánál egy teljes értékű, minden erőforrást kiaknázó AD106-os GPU-t használnak, ami 36 SM tömböt foghat munkára, a GeForce RTX 4060 Ti azonban csak egy 34 aktív SM tömbbel ellátott AD106-os GPU-t kaphat, ennek megfelelően a CUDA magok száma 4352 lesz. A GPU ezen felül 34 RT maggal, 128 tensor maggal, 128 textúrázóval, illetve 48 RoP egységgel rendelkezhet.

A DLSS 3 támogatással felvértezett újdonság 128-bites memória-adatsínt használhat, amire várhatóan 18 GHz-es effektív órajelen ketyegő GDDR6-os fedélzeti memória kapcsolódhat, amelynek kapacitása  8 GB lehet, míg a memória-sávszélesség 288 GB/s magasságában helyezkedhet el. A GeForce RTX 4060-as sorozat tagjai várhatóan 200 W alatti TDP kerettel érkeznek, a 12VHPWR tápcsatlakozó helyett pedig nyolctűs PCI Express tápcsatlakozót kaphatnak.

Teljesítmény tekintetében nagyjából arra lehet számítani, hogy a GeForce RTX 4060 Ti a GeForce RTX 3070 és a GeForce RTX 3070 Ti közé érkezik, miközben energiahatékonyság terén jobb lesz náluk, valamint az is segíteni fogja a teljesítmény növelését, hogy immár a DLSS 3 technológia támogatása is bekerül a repertoárba, ami a GeForce RTX 40-es sorozatú videokártyák kiváltságának tekinthető.

Az egyelőre nem derült ki, hogy az új videokártya pontosan mikor jelenhet meg, egyelőre csak májusi megjelenést emlegetnek az iparági források, konkrét dátum még nem áll rendelkezésre. Remélhetőleg hamarosan ezzel kapcsolatban is érkezhet friss pletyka.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

21 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
NKtel1982
NKtel1982
2023. ápr. 20. 17:02
#6

368.000.- van 4070 ti   inkább azt vegyen az ember mint ezt a szart ilyen pánzért.     266.000.- van sima rtx 4070 ami szintén gyorsabb tobb vrammal, még ez is jobban megéri.

Dragon3k
Dragon3k
2023. ápr. 22. 22:45

@NKtel1982 Durva is lenne, ha a 4070 nem lenne gyorsabb a 4060ti-nél.

jeanerik
jeanerik
2023. ápr. 20. 15:29
#5

Belépő kártya, középkategóriás ár.

Dragon3k
Dragon3k
2023. ápr. 22. 22:44

@jeanerik A 60-as jelölés mikor volt belépő? Az a 30-50-ig szokott lenni, inkább nevezném alsókategóriának, ami a korábbi szériák esetében 50 dollárral volt olcsóbb.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2023. ápr. 20. 7:20
#4

Tessék mondani, ez már a konkurencia és a verseny miatt lecsökkent ár? :D

Gpety
Gpety
2023. ápr. 20. 5:19
#3

A 4070 és ti áraiból kiindulva itthon olyan 220 ezer lesz, ha a forint nem romlik tovább. Négy éve erre a nevetséges jelzőt használtuk volna, most a nem is olyan rosszat. Az egyedüli baj ezzel, hogy kicsit sem lesz időtálló.

punchman
punchman
2023. ápr. 23. 18:19

@Dragon3k

A 20% nem generációs ugrás. Ami megjelent az a 4060Ti volt, 4070 számozással, magasabb áron. Egy ügyes trükk, sokan bedőlnek neki.
Összemossátok az inflációt és az árfolyamingadozást. Értem hogy a politika próbálja itthon átmosni az agyakat, de rekord áfáról és forintról beszél, miközben dollárban írja az árakat.
2016 és 18 között meg volt 32% infláció a 2070 árából kiindulva. 2012 és 14 között pedig -18% volt. Ennyit erről. Saját elméleteket próbáltok gyártani. De nem túl alapos munkával. A vélemény volt meg előbb, és most hozzá próbáltok keresni magyarázatokat.

pdx006
pdx006
2023. ápr. 20. 1:55
#2

Baráti ár - egy amerikainak a havi 2000 dolláros fizetéséhez viszonyítva, de mivel náluk hetente van fizetés, így egy hét munkából megvan, magyarnál úgy negyed-fél év alatt félre lehet rá tenni.

pdx006
pdx006
2023. ápr. 20. 18:08

@piter  Mert mivel jobbak a hazai roma két lábon járó sonkareklámok? Nekik is megvan a 20 milla lazán. Hogy miből az részletkérdés. Jól sikerült a felzárkóztatás biztosan. Mikor terepjáróból üvöltetik az irdatlan óbégatás zenéiket.

tomchee
tomchee
2023. ápr. 19. 20:29
#1

Legyen 350, a 4060 meg 300 és akkor joban maradunk

Vissza az oldal tetejére