Meglehetősen érdekes pletyka röppent fel a minap, amely alapján úgy tűnik, az Nvidia a 14 nm-es lépcsőt sem hagyja majd ki azon az úton, ami a 10 nm alatti csíkszélességgel dolgozó gyártástechnológiák felé vezet. Az Nvidia háza táján jelenleg a 16 nm-es FinFET gyártástechnológia tekinthető a legfrissebbnek, amely a TSMC üzemeiben áll a cég rendelkezésére.

Galéria megnyitása
Ha hihetünk a különböző forrásoknak, érkezhetnek a nem is oly távoli jövőben olyan Pascal architektúra köré épülő grafikus processzorok is, amelyek már nem 16 nm-es, hanem 14 nm-es csíkszélességgel készülnek. Legalábbis a kiszivárgott információk erre utalnak: szerintük az említett váltás érdekében az Nvidia már tárgyalásokat is folytatott a Samsung Electronics illetékeseivel, vagyis a szóban forgó grafikus processzorok a Samsung üzemeiben készülhetnek.

Az egyelőre nem világos, hogy a 16 nm-ről 14 nm-re történő átállás csak néhány, eddig még be nem jelentett terméket érint-e, vagy a teljes Pascal alapú GeForce családra kiterjed. Utóbbira már volt példa a 65 nm-ről 55 nm-re történő váltás során, szóval nem lenne szokatlan a lépés.

Amennyiben pontosak a Reuters értesülései, a Samsung-gyártmányú, 14 nm-es FinFET gyártástechnológiával készülő Pascal GPU-k termelése még az év vége előtt megindulhat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Gpety
Gpety
2016. aug. 17. 6:27
#10

Rossz a TSMC üzletpolitikája, legalábbis a gyártási prioritás tekintetében, ezért nem lepődnék meg, ha az Nvidia tényleg mást keresne. A más pedig csak a Samsung lehet, esetleg az Intel, de utóbbi kizárt.

rini
rini
2016. aug. 16. 20:00
#9

Nem a lapka méretére gondolunk amikor arról beszélünk, hogy kicsi az eltérés hanem a teljesítmény és fogyasztási eltérésről. A lapka mérete az ami indokoltá teszi a cserét mert így egy wafferből több egészséges lapka vágható ki. A fogyasztás és teljesítmény viszont ettől nem változik jelentősen.

spdrfx
spdrfx
2016. aug. 16. 15:32
#8

Akik azt irjak, hogy nincs nagy elteres a 14 es a 16nm kozt, jeleznem, hogy 15% -rol beszelunk, ami nagyon nem mindegy..

ChoSimba
ChoSimba
2016. aug. 16. 23:46

15% a 16 és a 14 mint szám közötti eltérés. A két gyártástechnológia között kb. 8% eltérés van méret terén. Mondjuk ez sem elhanyagolható.

Az áttérés sem olyan sima ügy, mert az összeköttetések méretei sem egyeznek, aki tervezett már NYÁK-ot, az tudja, hogy mit jelent, ha megváltoztatjuk a rács méretet.

Továbbá a Samu féle 14nm magasabb feszültséget igényel, ami növeli a szivárgási áramot. Gondolom ezért nincs az Apple A9 két változata között fogyasztásbeli eltérés. Hiába kisebb, nem fogyaszt kevesebbet.

tibaimp
tibaimp
2016. aug. 16. 11:44
#7

Lehet, majd kétféle is lesz, hogy ne csak egy lábon álljon a gyártó.

rini
rini
2016. aug. 16. 10:45
#6

Az lehet de ettől függetlenül akkor is újratervezést igényel, másrészt a chip területe mégis kisebb lesz, tehát egy wafferből több vágható ki. Szóval gazdaságosabban gyártható és itt az a 2 nm is számít. Másrészt mint írtam, ez lehetőséget ad arra, hogy néhány fejlesztést, javítást eszközöljenek a 16-os chipekhez képest.

rini
rini
2016. aug. 16. 10:12
#5

Ahogy írtátok. Az, hogy szívlelik egymást vagy nem, nincs jelentősége. Az üzlet az elválasztandó ettől a ténytől. Ha mindketten jól járnak anyagilag az mindent visz.

Olyan nincs, hogy ne lenne eltérés a 14/16 közt. Még két 14 vagy két 16-os közt is van eltérés. Különben nem kellene tervezési fázist beépíteni.

ChoSimba
ChoSimba
2016. aug. 16. 10:32

Nem úgy ! Természetesen úgy van eltérés, valós működésileg nincs. Nem kisebb, nem fogyaszt kevesebbet, stb.

Meteoreso
Meteoreso
2016. aug. 16. 9:22
#4

Ennek azért van ahhoz is köze hogy AMD milyen szerződést kötött a Samsunggal. Mert ha egy exclusive teljes termelést lefoglalót akkor nem értem mit keresne ott más gyártató cég. Hisz így is mindent elvisznek tőlük ami kijön a kapun...

ChoSimba
ChoSimba
2016. aug. 16. 14:28

Ez valami piros agyérgörcs lehet, hogy exkluzívan ad bármit is a Samu az AMD-nek. Többször is olvastam már itt, lehet hogy mind Meteoreső volt persze :)

Olyan volt, hogy az AMD priority access-t kapott a Hynixtől HBM-re. Ez ugye nem kizárólagosság, hanem elsőség. Ha lejön X mennyiségű cucc a sorról, akkor az AMD kap előbb belőle. Ez viszont nem jelenti azt, hogy más nem kap a maradékból. Már ha van maradék :)

A ciki csak az, hogy a Hynix még "hozzá sem látott" a HBM2 tömegtermeléséhez, az még csak most fog indulni, míg a Samu már év eleje óta gyártja azt.

Problémát persze nem okoz, mert a kommersz piacon még sehol nincs HBM/2.

Jó, a furykon van, de azt már nem veszi a kutya sem, nem oszt nem szoroz. Főleg hogy az meg csak sima HBM, ami ugye nem akkora durranás.

Mire jő a Vega, már elindul a Hynix is.

gery84
gery84
2016. aug. 16. 9:07
#3

Mint anno a 8800GT, 65nm kezdték el gyártani miközben a többi 8800-as a GTX meg a GTS meg 90nm gyártották, hát eléggé megkavarodott az nvidia állóvizet mivel a 8800GT olcsóbb volt a GTX és GTS-nél miközben a GTX sebességét hozta kevesebb energia fogyasztással.

Szerintem logikusan a GP107 lenne célszerű ezen hozni vagy a legnagyobb chipen a GP110 vagy GP102 de az előbbi már létezik.

Különben is tudtommal az nvidia meg a samsung nem kedvelik egymást.

Amúgy az AMD is inkább a samsungal gyárthatna chipet, mint hogy ugyan avval a licensel dolgozó gofuval. Már régen is meg keserítette az AMD életét, most se látom hogy össze szedtem agát.

rini
rini
2016. aug. 16. 8:57
#2

Ez nem egészen van így, sőt. Gondoljál bele az előző generáció esetébe. Kétszer terveztek 28-ra és a 2. jelentős lépést hozott magával. Igaz, itt most lesz eltérés a csíkszélesség közt is de azért nem olyan "nagy". Ettől függetlenül mindenképpen újra kell tervezni az adott chipeket. Viszont már belekalkulálhatják a 16-os tapasztalatait illetve a Pascal architektúra gyengeségeit. Innen elvesznek valamit, hogy máshol megerősítsék ezt-azt és így tovább. Esetleg, sőt már biztosan terveznek a mostani generáció rev2-es generációjával, amely talán jövő év késő tavaszán vagy közepén lehet esedékes. Már alapjában az is előre lépés lehet ha csak átporolják. Néhány %-ot az is jelent.

Lehetséges ok lehet a TMSC gyártókapacitásának beszűkülése az év végére mert nincs elegendő kapacitás lefoglalva az NV részéről. Mások kiszolgálás magasabb prioritást kapott, így ők háttérbe szorultak.

ChoSimba
ChoSimba
2016. aug. 16. 8:24
#1

Szerintem egyértelmű, hogy csak kibővítik a gyártási kapacitást. A samu 14nm-e nem hoz semmi előrelépést a TSMC 16nm-éhez képest, nincs értelme átportolni oda mindent. Viszont készülhetnek ott az új Pascalok, a 102/7/8-as.

Vissza az oldal tetejére