Az Apple kínálatában 2020 vége felé jelentek meg az első olyan konfigurációk, amelyek már a házon belül fejlesztett Apple Silicon köré épültek – első körben az M1-es modell vált elérhetővé, később azonban az M1 Max és az M1 Ultra is tiszteletét tette a piacon. Az elmúlt hetek folyamán az M2-es SoC is felbukkant, így most már lényegében a második generációs Apple Silicon lapkák is megkezdhetik térhódításukat a piacon.
A Strategy Analytics elemzői szerint az Apple igen előkelő pozíciót tölt be az ARM alapú számítógépek szegmensében, ugyanis a mérések alapján – amelyek pontos metodikáját sajnos nem részletezték – az Apple jelenleg az ARM PC piac árbevételeinek nagyjából 90%-át zsebelheti be, ami igen komoly teljesítmény. Ebben a szegmensben egyéb vállalatok is képviseltetik magukat különböző konfigurációkkal, gondoljunk csak a HP, a Dell, vagy éppen az Acer megoldásaira. Ezek között Chromebookok és Windows operációs rendszert futtató megoldások egyaránt találhatóak, amelyek jellemzően Qualcomm Snapdragont SoC egységet használnak, de a MediaTek SoC egységei is jelen vannak a piacon.
Érdekes adalék, hogy az ARM alapú PC konfigurációkba szánt Qualcomm Snapdragon SoC egységek piaci részesedése árbevétel tekintetében 3% körüli. A Qualcomm egyébként 2023 folyamán, valamikor az év vége felé új SoC egységekkel szállhat harcba a PC piacon, amelyek Nuvia alapokon nyugszanak majd, ezek várhatóan már nagyobb piaci részesedéshez juttathatják a vállalatot, de addig az Apple továbbra is zavartalanul hódíthat saját megoldásaival.
Ha a PC piac számait nézzük, azt láthatjuk, hogy 2021 folyamán összesen 348,8 millió konfigurációt szállítottak le a piaci szereplők, míg a 2022-es esztendő első negyedévében 80,5 millió rendszer került forgalomba. A Chromebookokból ezzel egy időben 2021 folyamán 37 millió darab fogyott, míg az idei év első negyedévében 5,1 milliót szállítottak le. Ehhez képest az Apple az első negyedév folyamán 7,2 millió Mac terméket szállított, így a piaci részesedése 8,9%-ra rúgott.
Mivel az idei esztendő első negyedévében az Apple háza táján már az ARM alapú Mac konfigurációk képezték a kínálat gerincét, így az Apple M sorozatú SoC egységeinek köszönhetően az ARM részesedése a PC piacon legalább 10% körüli lehet, ami már nem egy elhanyagolható eredmény.
Noha az ARM térhódítása látványosnak mondható a belépőszintű és a kereskedelem fő áramába szánt PC konfigurációk esetében, az x86-os megoldásokkal így sem tudnak versenyezni az ARM alapú SoC egységek az abszolút felsőkategóriában, például a gamereknek szánt konfigurációk piacán. A további kitartó fejlesztéseknek köszönhetően ez a helyzet idővel egészen biztosan változni fog.































