Az Intel illetékesei nemrégiben egy érdekes rendezvényt tartottak Pekingben, amelynek a fő témája az volt, hogy az iparági partnerekkel közösen együttműködve miként lehet „zöldebb”, energiahatékonyabb, alacsonyabb szénlábnyom mellett készülő és működő üzleti konfigurációkat készíteni. A rendezvényen két partner, a Tsinghua Tongfang, illetve az Acer is jelen volt. Az Intel és partnerei egy olyan, a kereskedelem fő áramába szánt PC konfigurációt mutattak be, ami 90%-ban újrahasznosítható anyagokból és komponensekből áll. Az energia- és környezettudatosság manapság egyre fontosabb szempont mind az átlagfelhasználók, mind pedig az üzleti felhasználók körében, és erre a gyártók is igyekszenek egyre nagyobb hangsúlyt fektetni.
A fenntartható gyártást, használatot, működést és újrahasznosítást szem előtt tartó koncepció részenként bemutatkozott egy kompakt asztali konfiguráció, ami egy 12. generációs Intel Core sorozatú processzort tartalmazott. Az Alder Lake-S lapka köré épülő processzor pontos típusjelzését nem árulták el, ám a PC jellege miatt erősen valószínű, hogy 65 W-os szorzózáras modellről lehetett szó, és az sem kizárható, hogy a maximális energiahatékonyság érdekében 35 W-os, „T” sorozatú központi egység került az alaplapba. Ez persze érthető is, hiszen egy „K” jelölésű, szorzózár-mentes kivitelben készülő csúcsprocesszor, ami 241 W-os PL2 kerettel bír, nem mutatna jól egy efféle rendezvényen, és igazából nem is illik a kereskedelem fő áramába szánt asztali PC koncepciójába.
Az újdonság alaplapja a gyártó szerint 1800 helyett csak 1400 komponensból áll, azaz 22%-kal kevesebb anyagot használtak fel a gyártásához. Ezzel együtt a tápellátás hatékonyságára is figyelmet fordítottak, így az a hagyományos alaplapokéhoz képest 6%-kal jobb hatékonyság mellett működik. A rendszerhez egy külön „Intel Green Computer Software Control Center” névre keresztelt alkalmazást is készítettek, ami képes a rendszert alacsony energiafelhasználású módba kapcsolni, ahol a szénlábnyom is kisebb. Az alkalmazás állítólag figyeli a felhasználói aktivitást, majd ennek megfelelően módosítja a rendszer energiahatékonyságát befolyásoló beállításokat.
A nyomtatott áramköri lap, ami fémet, gyantát, illetve üvegszálat egyaránt tartalmaz, eléggé nagy kihívást jelent, már ami az újrahasznosítást illeti. A fémeket nagyon jó hatásfokkal lehet újrahasznosítani, ám az üvegszálat és a gyantát nehéz szétválasztani és újrahasznosítani. Éppen ezért az Intel a környezetbarát nyomtatott áramköri lapokra helyezi a fő hangsúlyt. Az Intel és partnerei a Sohu beszámolója szerint a fémek esetében 95%-os, az üvegszál esetében 95%-os, az egyéb organikus anyagok esetében pedig 90%-os újrahasznosítási ráta elérésére képesek, ami nem hangzik rosszul.
Maga az alaplap egyébként elég egyszerű felépítéssel rendelkezik. A memóriamodulok So-DIMM formátumban kaphatnak helyet a rendszerben, ezekből kettőt kezel a termék. A bővítőhelyek között ezúttal csak egy M.2-es slot és egy PCI Express x16-os slot sorakozik, csatlakozókból és kábelekből csak a legminimálisabb mennyiséget használja a rendszer. Az alaplap egyedi formátumú és 36%-kal kisebb, mint egy normál ATX formátumú termék.
A tápellátásról GaN (Gallium Nitride) tápegység gondoskodik, ami akár 70%-kal kisebb is lehet, mint egy normál ATX formátumú tápegység – attól függően, melyik modellt vesszük összehasonlítási alapnak. Az említett tápegység jóvoltából a helykihasználás jobb lesz és a szénlábnyom is jelentősen, akár 90%-kal is csökkenthető. A ventilátor nélküli kivitelben érkező tápegység egyetlen 12 V-os tápággal rendelkezik, hatékonyságának köszönhetően kiérdemelte a 80 Plus Titanium tanúsítványt. Utóbbi azt jelenti, hogy 10%-os terhelésnél 90%-os, 50%-os terhelésnél pedig 94%-os hatásfok elérésére képes a termék. A mindössze 7 literes űrtartamú házban helyet foglaló hardver az asztalon sem kér sok helyet magának, ami szintén fontos szempont lehet.
A rendezvény alkalmával arra biztatták az Intel illetékesei a partnereket, hogy használjanak környezetbarát anyagokat a gyártás során, valamint a tiszta energiákra is fordítsanak figyelmet. Az Intel szerint az is fontos lehet, hogy a partnerek olyan gyártókkal működjenek együtt, akik hasonló „zöld filozófiával” rendelkeznek.
Az egyelőre nem világos, hogy az új generációs „zöld” asztali számítógépek mikor jelenhetnek meg, ám nincs kizárva, hogy ez az előadás igazából csak a gyártás „zöldebbé tételére” ösztönözte a partnereket, külön konkrét termék gyártására nem.