80 CU tömbbel rendelkezhet az AMD NAVI 21-es GPU-ja?

Néhány pletyka alapján ez lehet a helyzet, viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy ez a teljes értékű GPU erőforrásait takarja.

80 CU tömbbel rendelkezhet az AMD NAVI 21-es GPU-ja?

Az elkövetkező hetek folyamán több érdekes termékcsalád megjelenésére is számíthatunk, ugyanis szeptemberben új AMD és Nvidia videokártyák, valamint új AMD processzorok is megjelenhetnek, plusz az Intel mobil konfigurációkba szánt Tiger Lake-Y és Tiger Lake-U központi egységei is rövidesen bemutatkoznak.

Ezúttal az AMD érkező, RDNA2 architektúra köré épülő videokártyáiról érkezett némi pletyka, pontosabban nem is a videokártyákról, hanem a NAVI 21-es GPU-ról, ami a Sienna Chichild kódnevet viseli. Ez a GPU a várakozások szerint a Big Navi lesz, ami egyebek mellett a következő generációs csúcskártyán, a Radeon RX 6900 XT-n is szolgálatot teljesíthet.

A szóban forgó GPU-val kapcsolatban Komachi_Ensaka, _rogame, illetve a VideoCardz munkatársai is beszereztek némi információt különböző forrásaiktól, így az alábbiakban ezeket vesszük górcső alá. Mivel azonban pletykákról, hivatalos forrásból meg nem erősített értesülésekről van szó, érdemes őket egészséges gyanakvással fogadni – még akkor is, ha amúgy hihetőek.

Galéria megnyitása
_rogame összefoglaló táblázata

A NAVI 21 teljes kiépítésben maximum 80 CU tömbbel rendelkezhet, egy-egy CU tömbben pedig továbbra is 64 stream egység kap helyet, azaz a teljes értékű GPU 5120 stream egységet foghat munkára. Ez a felépítés várhatóan nem lesz elérhető a Radeon RX 6900 XT esetében, ugyanis a lapka komplexitása miatt minden bizonnyal kevesebb hibátlan GPU készül, mint amennyire szükség lenne, így jó eséllyel 76 CU lehet a maximum, ami az említett videokártyánál elérhető lehet – ez 4864 CU tömb meglétét jelenti.

A CU tömbök és a stream egységek száma alapján túl sok következtetést még nem nagyon lehet levonni a várható teljesítménnyel kapcsolatban, ugyanis nem világos, hogy az RDNA2 mekkora előrelépést hoz IPC terén. Azt már tudjuk, hogy hardveresen gyorsított sugárkövetést mindenképpen hoz, illetve sok egyéb újítást is, például DirectX 12 Ultimate támogatást, hiszen ezekről a következő generációs konzolokkal kapcsolatos tájékoztatókon már szó esett. Teljesítmény szintjén arra azért már fény derült, hogy a teljesítmény/fogyasztás arány 50%-kal jobb lesz az RDNA-hoz képest.

Ezzel egy időben az Nvidia is előhúzhatja a kalapból az Ampere sorozatú GeForce videokártyákat, amelyek eredetileg a Cyperbunk 2077 megjelenése környékén érkezhettek volna, még szeptember folyamán, ám a játék rajtját időközben novemberre csúsztatták. Az egyelőre nem világos, hogy ez hatással lesz-e az Ampere sorozat megjelenésére, de az elkövetkező hetek folyamán erre is fény derülhet.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap