8 colos MediaPad M5 Lite jelent meg

Az újdonság korrekt ár-érték aránnyal jön, és jól hordozható lesz.

8 colos MediaPad M5 Lite jelent meg

A Huawei tavaly mutatta be a MediaPad M5 Lite táblagépet egy 10 hüvelykes megjelenítővel, most pedig ennek a készüléknek a 8 hüvelykes változata került terítékre. És a tervezők a jelek szerint igyekeztek ezt a készüléket a lehető legalacsonyabb költségvetésből megalkotni, ugyanis jelentős mértékben hasonlít a hónap elején rajthoz állított Honor Tab 5-re.

Az újdonság szinte minden tekintetben azonos a Honor Tab 5 táblagéppel, csak kisebb finomításokon esett át a szerkezet, mire megkapta a Honor helyett a Huawei márkajelzést. A kijelző ugyanúgy 8 hüvelykes és 1920 x 1200 képpontos felbontású, IPS technológiával, mint a társának. És a bekapcsolást követően is az Android 9.0 operációs rendszer fogadja az érdeklődőket az Emotion UI 9.0 grafikus felhasználói felülettel megtoldva. A legnagyobb eltérés a Honor Tab 5 és a MediaPad M5 Lite között a kamerarendszer esetében figyelhető meg. Ez az újdonság már egy olyan főkamerával szolgál, amivel 13 megapixeles felvételeket lehet megörökíteni, szóval korrekt minőséget biztosíthat annak ellenére, hogy a tableteknél a fotózás általában nem kap nagy hangsúlyt – az optikája F/2.2-es rekesznyílású. Az előlapi képalkotó maradt 8 MPixeles, de a szelfik készítésére és a Full HD minőségű videocsevegések bonyolítására ez abszolút alkalmas.

Galéria megnyitása

A MediaPad M5 Lite a Kirin 710 rendszerchipet használja, így korrekt teljesítményt lehet kilátásba helyezni. Ebben a lapkában már Cortex-A73 és Cortex-A53 magok dolgoznak négyfős klaszterekre bontva 2,2 és 1,7 GHz-es órajelen, a grafikus feladatokat pedig egy Mali-G51 MP4 IGP hivatott végrehajtani. A rendszermemóriás és a háttértárat tekintve érkezik a készülékből 3/32 és 4/64 GB-os változat is, ezen a ponton a vásárlók az igényeiknek (és a pénztárcájuknak) megfelelő konfiguráció mellett dönthetnek. A kapcsolati képességeket tekintve minden esetben biztosított a 802.11 a/b/g/n/ac Wi-Fi és a Bluetooth 4.2 modul, opcionálisan pedig lehet választani a gépezetet 4G LTE hálózati modemmel és A-GPS vevővel is.

Külsőre teljesen egyforma lett a MediaPad M5 Lite és a Honor Tab 5, ennek megfelelően fémből készült hátlappal kell számolni 310 grammos tömeg és 204,2 x 122,2 x 8,2 milliméteres térfogat mellett. Viszont a színválaszték már teljesen ki lett cserélve, az ezüst és a kék helyett ezt az eszközt sötétszürke vagy pezsgőarany változatban lehet majd megkaparintani, és az utóbbinak a hölgyek biztosan örülni fognak. A Huawei újdonsága a Honor Tab 5-tel szemben már rendelkezik Harman Kardon minősítéssel is, de azt nehéz megmondani, hogy ez igazából miben nyilvánul majd meg, van-e valamilyen hardveres eltérés, vagy csak a szoftveres oldalon fog többet nyújtani. Egyébként sztereo hangszórók vannak a gépben, és támogatott a Huawei Histen hangtechnológia is, szóval zeneileg előre láthatólag rendben lesz. A szerkezet egy 5100 milliamperes akkut kapott, és szolgál gyorstöltési lehetőséggel is.

A Huawei MediaPad M5 Lite a 8 hüvelykes megjelenítővel elérhető áron jön, csak Wi-Fi-vel és 3 GB-nyi RAM-mal, valamint 32 gigás adattárolóval nagyjából 180 dollárt kell érte leszurkolni, a 4/64 GB-os kivitele pedig 210 dollárt kóstál. Azok pedig, akik a 4G LTE lehetőségre is igényt tartanak, 225 vagy 240 dollár megfizetését követően vehetik birtokba a masinát attól függően, mennyi memóriát és tárhelyet szeretnének. A Honor Tab 5-höz képes van egy 15 dolláros felára a szerkezetnek, de egy hajszálnyival jobb is nála, szóval nem nevezhető vészesnek a felár. Az eszköz forgalmazása még ebben a hónapban elindul Kínában.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap