Egy rendhagyó noteszgép megjelenésére kerülhet sor a nem is oly távoli jövőben, amely egy 7 hüvelykes képátlójú, IPS alapú Full HD kijelzővel rendelkezik és csak 635 grammot nyom a mérlegen. Az újdonság OneGx1 néven kerülhet forgalomba, apró kivitele ellenére pedig egész jó felszereltséget tudhat magáénak. A ház alapterülete 172 x 132 milliméter, vastagsága nem több 20 milliméternél, belsejében egy 10. generációs Intel Core i5-ös processzor lapul.

Galéria megnyitása

A Core i5-10210Y típusú processzor négy maggal és nyolc szállal várja a feladatokat, magórajele 1 GHz, ám a Turbo Boost támogatás jóvoltából – terheléstől függően – akár 4 GHz-en is ketyeghet. A 7 W-os TDP kerettel rendelkező processzor egy Intel UHD Graphics sorozatú, 24 EU-val ellátott iGPU-t is kapott, ami még a Gen9.5-ös alapokat viszi tovább, azaz nem egy szélvész. A felhő alapú játékszolgáltatásokkal – mint amilyen a GeForce Now, illetve a Google Stadia – persze így is használható lesz.

Galéria megnyitása

Az említett processzor mellé 8 vagy 16 GB-nyi LPDDR3-as fedélzeti memóriát társíthatnak, míg az adatok tárolását 256 GB-os, illetve 512 Gb-os PCIe NVMe tárhelyre bízhatjuk. A hardver tápellátásáról egy 46,2 wattórás, 12 000 mAH kapacitású akkumulátor gondoskodik, ami elég jó akkumulátoros üzemidőt biztosíthat. A hardvert egy réz alapú hűtőbordával ellátott kétventilátoros rendszer tartja hűvösen.

Az RGB LED alapú háttérvilágítással ellátott billentyűzet mellé lecsatolható játékvezérlőket is igényelhetünk, igaz, ezeket csak némi felárért cserébe lehet megkaparintani. A csatlakozók között két USB_C port, egy USB 3.0 Type-A port, egy micro HDMI videó kimenet, valamint egy microSD memóriakártya-olvasó, illetve egy 3,5 milliméteres Jack Audió port sorakozik. Opcionálisan akár 4G LTE, illetve 5G támogatást is kérhetünk az újdonsághoz, gyárilag azonban WiFi 6 és Bluetooth támogatás egyaránt jár.

Galéria megnyitása

Az apró notebook 8 GB-nyi rendszermemóriával és 256 GB-os SSD-vel 839 dollárba kerül, de ha 16 GB-nyi rendszermemóriát, 512 GB-os SSD-t, valamint egy 5G modult is szeretnénk, már 1318 dollárt kérnek el érte – lényegében ez a csúcsmodell. Az újdonság egyelőre még csak előrendelhető, forgalmazása majd csak augusztusban indulhat meg.

A gyártó a későbbiekben egy Tiger Lake alapú, akár 96 EU-val felszerelt modellt is piacra dobhat, ami mindenképpen jobb teljesítményt nyújthat, mint az aktuális, Amber Lake-Y alapokra támaszkodó megoldás, amivel lényegében csak felhő alapú játékszolgáltatók segítségével élvezhetőek az AAA kategóriás játékok. Nem is véletlen, hogy a gyártó ezt a változatot „5G Cloud Gaming Machine” néven reklámozza. A Tiger Lake alapú változat egyébként a OneGx1 Pro nevet kapja majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomm27
tomm27
2020. júl. 2. 16:10
#6

Juuuj de lekopiztak az alienware legend dizajnjat :D

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. júl. 2. 15:59
#5

Ennek is az arcetlijevel van gond.

Egy 100-150 max.

Pedig faszan nez ki a gamepadok otlete meg a switch-tol lopott.

Kerdes hogy pc-n mire hasznalhato keteszedve, ahogy a kepen.

thestock
thestock
2020. júl. 2. 14:50
#4

Felmerül bennem a kérdés, hogy ezzel a termékkel nyereséget lehet termelni? Tényleg van olyan akinek erre van szüksége? 

Az pedig elképesztő,hogy a +8gb memória, +256GB SSD, és az 5G modul több mint 400 dolláros felárat jelent.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. júl. 2. 15:15

@thestock Hát ezeket az ár 50-70%-a bőven profit ezen a terméken, gondolom sok vevő nem lesz, legyártanak kb. 100k darabot, esetleg 1M-t, azt zsebpénznek jo lesz.

XuChi
XuChi
2020. júl. 2. 12:44
#3

Gamer Notebook Intel iGPU-val ---> KUKA

Busterftw
Busterftw
2020. júl. 2. 15:04

@XuChi Ez nem tradicionalis gamer notebook.
Meg a neveben is benne van, hogy cloud gamingre van kihegyezve.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. júl. 2. 11:50
#2

Jonak néz ki, bár 400k-t nem ér, föleg hogy az inkább 500k+ lenne itthon...

croix
croix
2020. júl. 2. 10:04
#1

10", ryzen 4500u, ugyan ezzel a hűtéssel fényévekkel jobb élményt adna és a súlya is maradna, rgb-t el lehetne dobni, ára is jobb lenne...   sosem fogom megérteni hogy minek erőltetik a sub10-es képernyőket, és főleg ezt a használhatatlan 7W SDP-s izét, ami alig tud boost-olni...  és igen SDP, mert hogy a valós TDP-je a 4500U felett van ez is biztos...

Vissza az oldal tetejére