Az Apple mellett a Samsung az, akinél nem igazán lehet találkozni villámgyors töltési megoldásokkal. Jövőre viszont ez megváltozhat, a cég ugyanis a legfrissebb pletykák szerint már azon is dolgozik, hogy a most alkalmazott 25 wattot jelentősen megnövelje. Azt is tudjuk, hogyan érne ezt el.

A Samsungnál a gyorstöltés evolúciója meglehetősen furcsán néz ki. A vállalat 2019-ben még eléggé jól állt a versenytársakhoz képest, ugyanis több készüléke esetében is kínált 45 wattos gyorstöltést, viszont erről fokozatosan „leszokott”. Ma egy új mobilja sem nyújt a vállalatnak 25 wattnál magasabb töltési teljesítményt.

A Galaxy S21 szériánál a 25 W jelenti a plafont, miközben a Galaxy Note10+ már 45 W-ot támogatott. Érdekes módon a Galaxy S20 Ultra mellett még az S10 Lite volt, amit ilyen teljesítménnyel lehetett táplálni, és minden más Galaxy maximum 25 wattot tud.

Galéria megnyitása

Hiába a 2 évvel ezelőtti állapot, a Samsungnak most a 25 W felett már minden új lenne lényegében, és most arról kaptunk hírt, hogy a vállalat teszteli a 65 W-os megoldást. Ez már nagyon jó teljesítménynek számít, de azt is látni kell, hogy a Xiaomi és a BBK Electronics márkái egy ideje már nyújtanak olyan mobilokat, melyeknél hasonló számadatról beszélhetünk.

Galéria megnyitása

Állítólag a Galaxy S22 széria esetében a Samsung már ilyen gyorstöltésről gondoskodhat majd vezetékes használat esetén. A kiszivárgott információ szerint a termékcsalád mindegyik modellje megkaphatja majd a 65 W támogatást.

A gyorstöltés esetében a megfelelő teljesítmény többféle módon sakkozható össze. És azt is tudni véljük már, hogy a Samsung miként járhat el ezen a fronton. Állítólag 20 voltos feszültség és 3,25 amperes áramerőség mellett fog kijönni a 65 W. És bár ezt már csak mi tesszük hozzá, de igen nagy a valószínűsége annak, hogy a hátlap alá kerülő akkumulátor kétcellás felépítéssel fog bírni.

Abban valószínűleg egyáltalán nem érdemes reménykedni, hogy a Samsung 65 wattos töltőt csomagol majd az okostelefonjai mellé. A készülékek adapter nélkül fognak majd a boltokba kerülni. Ami kérdéses, az inkább az, hogy a cég vajon elfogadható áron kínálja-e majd a saját 65 W-os töltőjét, vagy lesznek a mostani 25 wattos adapterek változatlan áron, és még jóval magasabb áron lehet majd hozzájutni azokhoz a töltőkhöz, amik ténylegesen villámgyorsan fogják táplálni az eszközöket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére