6000 mAh-s akkuval jelent meg a Realme C12

A kiemelkedő üzemidőről gondoskodó eszköz kevesebb mint 40 ezer forintba fog kerülni átszámolva.

6000 mAh-s akkuval jelent meg a Realme C12

A Realme nagy tempóval építi a C-szériáját, a közelmúltban számolhattunk be a C11 modellről és a C15-ről is, most pedig már itt a C12. Ebben a trióban leginkább a kamererendszer jelenti a különbséget, a hardveres környezet szinte azonos, és értelemszerűen az újdonság a C11-hez lesz közelebb, de a C15-től is ellesett néhány trükköt.

A készülék egy 6,5 hüvelykes megjelenítőt vonultat fel, melyet egy kamerasziget, illetve félsziget tarkít felül. A bevetésre került panel 20:9-es képaránnyal rendelkezik, 420 nites lehet a fényereje és 1600 x 720 képpontos felbontású. Fontos, hogy Gorilla Glass üveggel van védve a termék az alacsony ára mellett is.

Galéria megnyitása

A Realme saját grafikus felhasználói felülete várja már itt a vásárlókat, az Android 10 operációs rendszerre épülve. Itt még sok olyan extra van, ami az Oppótól származik, de a Realme hozzáadott értékei is megjelentek már benne. Lehet számítani egyedi játékos módra és különleges kamera applikációra egyebek mellett.

A kamerarendszer első tagja az okostelefon frontján 5 megapixeles fotók és Full HD videók megörökítésére alkalmas. Szóval az önarcképeknél azért nem fog kiemelkedően domborítani, de a videocsevegéseknél már korrekt minőséget nyújthat.

Galéria megnyitása

A hátlapon három kamera sorakozik, az elsődleges képalkotóról azt kell tudni, hogy 13 megapixeles felvételek megörökítésére képes és F/2.2-es rekesznyílás jellemzi. 1080p-s minőségben tud a készülék mozgóképet felvenni. Van egy olyan társkamera, mely apró témák megörökítésére képes 2 MPixelben, és a sort még egy 2 megapixeles kamera zárja, aminek pedig meg már a mélységérzékelés lesz a feladata, és ez monokróm. Este a fotózást, videózást LED-es villanó segíti.

A MediaTek Helio G35 található a Realme C12-ben, ahogy az korábban a C11 és a C15 esetében is volt. Ez egy kiemelkedő hatékonysággal üzemelő, 2,3 GHz-es órajel elérésére alkalmas lapka, ami csak Cortex-A53 magokat tartalmaz a CPU szempontjából, és adott még egy PowerVR GE8320 IGP is. A RAM kapacitása 3 GB-os, nincs is több opció, és a tárhely is kizárólag 32 gigás lehet, de ezen a téren biztosított a bővítés lehetősége.

Galéria megnyitása

4G LTE hálózati modem nyitja a Realme C12 kapcsolati képességeinek sorát. A szerkezet rendelkezik 802.11 a/b/g/n szabványoknak megfelelő Wi-Fi-vel, Bluetooth 5 modullal, A-GPS vevővel, és extraként pedig még egy FM rádiót is felvonultat. Kettő SIM tolható a Realme C12-be, és ezeket DSDS módon tudja kezelni a mobil, ami pedig jó hír, hogy a tárhely bővíthetőségét nem befolyásolja a dolog, külön helye van a SIM-eknek.

Galéria megnyitása

Mivel egy olcsó készülékről van szó, nem érhet senkit meglepetésként, hogy a háza műanyag, viszont azt ki kell emelni a neve mellett, hogy kapott P2i nanotechnológiás bevonatot, aminek köszönhetően elvileg a nedvességet minimálisan el tudja viselni, így a vizes baleseteket jobb esélyekkel élheti túl. Meglehetősen nehéz, 209 gramm a Realme C12, és 164,5 x 75,9 x 9,8 milliméteres a dimenziója. Az ujjlenyomat-olvasója a hátlapon kapott helyet a piros és kék színben készülő gépezetnek. Van a fedélzeten 3,5 milliméteres Jack aljzat, ami pozitívum, az viszont már nem éppen jó hír, hogy Micro-USB került még a keretre.

A szerkezet egy 6000 milliamperórás kapacitású teleppel lett felvértezve, ezáltal az üzemidejét biztosan nem érheti majd kritika. Egy töltéssel 46 órán keresztül lehet majd a Realme C12-ről telefonálni, 28 órányi YouTube videózásra biztosít majd lehetőséget, és 60 óra pihenés nélküli Spotify zenelejátszásban lehet partner. Hátránya viszont a szerkezetnek, hogy nem támogat gyorstöltést, a 10 wattos teljesítményű adapterrel nagyon sokáig fog a konnektor mellett raboskodni.

Galéria megnyitása

A Realme C12 Indonéziában ütötte fel a fejét. Ott már napokon belül indulnak az első villámértékesítések. A készülék ajánlott fogyasztói ára pedig átváltva 38 ezer forintos összegnek felel meg a napi árfolyamon. A Realme C-széria tagjai idővel Európában is forgalomba kerülnek, a jó ár-érték arányukat nagyjából megőrizve.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap