A Samsung az utóbbi negyedévet nagyon jól zárta, és ez jelentős részben volt köszönhető a feltámasztott Galaxy M-szériának. Most pedig éppen egy ilyen mobilról, a Galaxy M21s-ről számolhatunk meg, ami a márciusban bemutatott Galaxy M21 továbbgondolása révén született meg.

A Galaxy M21s egy 6,4 colos képernyőt kapott egy kicsi bevágással a felső részén, erre a formátumra szokott a Samsung Infinity-U Display néven hivatkozni. A felhasznált megjelenítő Full HD+ felbontással rendelkezik és szinte magától értetődő, hogy Super AMOLED technológiás az alapja. A kijelzőt Gorilla Glass 3 üveg védi, hogy ne essen baja a hétköznapi szituációkban.

A Samsung a saját fejlesztésű grafkus felhasználói felületét vette itt alkalmazásba, mint minden mobilján. A One UI 2.5 sok jó extrát biztosít például a kamera terén, és már nagyot merít az Android fejlesztéseiből is, ezáltal lesz kiváló az egész használati élmény. És, ha már a Google rendszerét említjük, azt is el kell mondani, hogy az Android 10 adja ennek a készüléknek az alapot.

Galéria megnyitása

A Galaxy M21s frontján már egy 32 megapixeles kamera jutott szerephez, ami képes a képpontok összevonására is szükség esetén, és minden helyzetben arra fog törekedni, hogy a lehető legtöbb részletet tudja megörökíteni az önarcképek alkalmával – jellemzően erre lesz használva. A videocsevegéseknél maximum 1080p minőség érhető el.

A szerkezet főkamerája 64 megapixeles lett, és van még emellett másik kettő képalkotó is a hátlapon. Támogatott ezen a fronton is a pixel binning és PDAF eljárással dolgozik az elsődleges képalkotó. A társkamerák sorát egy 8 megapixeles egység nyitja, ez ultra-széles látószögű optikával rendelkezik F/2.2-es apertúra mellett. És van még egy 5 MPixeles mélységérzékelő, ami a portrémódnál fog akcióba lépni, hogy szebben mosott háttereket tudjon alkotni. Videózásnál van 4K Ultra HD opció és lehet használni EIS stabilizálást is.

Saját lapkával alkotta meg a Samsung a Galaxy M21s-t. Az Exynos 9611 dolgozik a burkolat alatt, ami már elfogadható teljesítményről képes gondoskodni a legtöbb esetben. Az eszköz 4 vagy 6 GB-nyi rendszermemóriával rendelkezhet kiviteltől függően. És a tárhely pedig 64 GB alapesetben. de lehet 128 GB is, ha valaki arra tart igényt, itt viszont meg kell jegyezni, hogy van lehetőség a bővítésre.

A szerkezet rendelkezik 4G LTE hálózati modemmel, amit kihasználva VoLTE támogatásról is képes gondoskodni. Van a Galaxy M21s-ben 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő, kétsávos Wi-Fi, Bluetooth 5 modul és A-GPS vevő is, mely egyéb helymeghatározó rendszerekkel is képes együttműködni a hatékonyabb munkavégzés érdekében. NFC nincs, van viszont FM rádió a tarsolyában, és azt is el kell mondani, hogy Dual-SIM-es a gép.

Galéria megnyitása

Műanyag burkolattal lett ellátva a Galaxy M21s, ez fekete vagy kék színű lehet. 191 gramm a szerkezet tömege, amihez 159,2 x 75,1 x 8,9 milliméteres idomok tartoznak, szóval átlagosnak tűnik, pedig valójában nem az. Egy 6000 milliamperórás kapacitású akkumulátort sikerült itt a tervezőknek úgy elrejteni a házban, amit kívül egyáltalán nem lehet plusz tehernek érzékelni. A hatalmas telepet 15 wattal lehet csak tölteni, szóval nem lesz gyors a folyamat.

Fontos még, hogy rendelkezik ujjlenyomat-olvasóval a termék, a biometrikus szenzor a hátlapjára került, ami mindig készen vár, és a másodperc tört része alatt képes azonosítani a tulajdonosát. Az okostelefon keretén C-típusú USB csatlakozó jelent meg, és van rajta 3,5 milliméteres Jack csatlakozó is a fej- és fülhallgatók számra.

A Samsung Galaxy M21s Brazíliában bukkant fel először, ami valamelyest szokatlan. Jó eséllyel globálisan elérhető lesz idővel a mobil, az ára pedig átszámítva 86 ezer forintról indul, ami összességében nem egy rossz ajánlat a dél-koreaiaktól.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére