5G-s Oppók érkeznek Európába, egy friss modell is akad

A Reno4 és a Reno4 Pro mellett a Reno4 Z is jön az öreg kontinensre, ezzel korábban még nem találkoztunk.

5G-s Oppók érkeznek Európába, egy friss modell is akad

Az Oppo az utóbbi időben erőteljesen elkezdte az európai kínálatának a kiépítését, minden bizonnyal abban bízva, hogy a Huawei visszaszorulásával képes lesz komolyabb piaci részhez jutni. A vállalat már tavaly is sok készüléket hozott el az öreg kontinensre Ázsiából, még a szolgáltatók kínálatába is bekerült néhány kiemelt készüléke.

A cég például a Reno szériának a tagjait általában a globális piacra szánja, így talán nem is túlságosan meglepő a bejelentés, amit a napokban ejtett meg. Három Reno4 szériás okostelefon is elindult Európa irányába. És bizony ezek a masinák már az 5G térnyerését is jelentősen próbálják majd segíteni, hiszen a szóban forgó készülékek maradéktalanul támogatják az új generációs hálózatokat.

Az Oppo Reno4 és a Reno4 Pro már korábban bevetésre került, ezek a készülékek remek lehetőségekkel szolgálnak. Egyszerre futottak be, és beszéltünk is róluk részletesen a megjelenésükkor. Viszont van még itt nekünk egy Oppo Reno4 Z modell is, amivel korábban nem volt szerencsénk találkozni, és ez már egy jóval szerényebb összegért elérhető termék lesz.

Galéria megnyitása

A Reno4 585 eurós áron fog nyitni a Snapdragon 765G rendszerchippel, és lesz mellé csomagolva egy 41 milliméteres Oppo Watch okosóra is, hogy még teljesebb élményt tudjon nyújtani. A Reno4 Pro a 12 GB RAM-mal és 256 gigás tárkapacitásával 780 eurót kóstál majd, és akik előrendelik, már egy Bang & Olufsen Beoplay H4 fejhallgatóval kapják, ami magában 300 euró.

Galéria megnyitása

A Reno4 Z egy 6,57 hüvelykes megjelenítőt vonultat fel 2400 x 1080 képpontos felbontással és IPS technológiás alappal. Fontos itt, hogy 120 Hz-es üzemre is képes, szóval kiváló látványról tud gondoskodni. Gorilla Glass 3 üveg védi az előlapját és a Color OS 7.2 felületbe bújtatott Android 10 operációs rendszer rajzolódik ki a képernyőjén a bekapcsolást követően.

Galéria megnyitása

Hat kamerát vonultat fel a Reno4 Z, kapásból a frontján kettő van, egy 16 és egy 2 MPixeles. A társkamera ebben a felállásban arra szolgál, hogy lehessen elmosott hátterű portrékat készíteni. A hátára a mobilnak egy 48 megapixeles főkamera került, emellett van egy 8 MPixeles megoldás ultra-széles látószögű optikával. Kettő darab 2 megapixeles kamera zárja a sort, ezek közül az egyik a mélységinformációt szolgáltatja a másik pedig makrózásra képes. Videózni az eszközzel 4K Ultra HD-ban lehet és van EIS szupport.

Galéria megnyitása

A MediaTek Dimensity 800 rendszerchip bukkant fel a gépben 8 GB-nyi RAM kíséretében, a tárhely pedig 128 GB-osra lett szabva, és ezt kell beosztani, bővítési lehetőség nincs, maximum online adattárolókkal lehet rajta könnyíteni. Rendelkezik a Reno4 Z 5G modemmel, van 4G LTE is VoLTE-vel, Bluetooth 5.1 modul aptX HD-val, NFC, valamint A-GPS vevő. Dual-SIM-es a készülék és DSDS módban tud üzemelni.

A készülék műanyag burkolattal lett ellátva, 163,8 x 75,5 x 8,1 milliméteres, a tömege pedig 184 gramm. Van rajta 3,5 milliméteres Jack aljzat és C-típusú USB is. Rendelkezik ujjlenyomat-olvasóval is a Reno4 Z, méghozzá az oldalán elhelyezve. Egy 4000 mAh-s akkumulátor került itt felhasználásra, és 18 wattos teljesítménnyel lehet tölteni a feketében és fehérben forgalomba kerülő gépet.

Galéria megnyitása

Az Oppo Reno4 Z 5G már 370 euróért megvásárolható lesz, és jár majd hozzá egy Oppo Enco W51 vezeték nélküli fülhallgató is. A készülékek október második felétől lesznek elérhetőek Európában a különböző értékesítési csatornákon keresztül. És addig is az Amazonon elő lehet őket rendelni.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap