A Honor 60 december elején debütált, és most már itt az utódsorozat a Honor 70 személyében, méghozzá rögtön három taggal. A Honor 70 és Honor 70 Pro mellett megjelent a Honor 70 Pro+ modell is. Ez utóbbi nem sokban fog eltérni a Prótól, lényegében csak a rendszerchip körül van különbség az eszközök között, a Pro+ már csúcstempót fog diktálni.
A mobilok AMOLED technológiás megjelenítőket vonultatnak fel, és 1000 nites fényerővel lesznek képesek ragyogni 100%-os DCI-P3 színtér lefedés mellett. HDR10 és 120 Hz támogatással is szolgálnak a masinák, de a Honor 70 „csak” 6,67 hüvelykes képátlóval rendelkezik, míg a Honor 70 Pro és Pro+ páros már 6,78 colos mérettel büszkélkedhet. A kisebb készülék 2400 x 1080 képpontos felbontással rendelkezik, míg a nagyobbak már 2652 x 1200 pixellel dolgoznak.
Az okostelefonok az Android 12 operációs rendszert vonultatják fel a teljesen új Magic UI grafikus felhasználói felületbe csomagolva. Itt már a 6.1-es kiadása van jelent a Magic UI-nak, és globális forgalomba a készülékek már a Google mobilos szolgáltatásaival együtt fognak kerülni.
Az újdonságok remek szelfiket tudnak majd készíteni, a Honor 70 egy 32 megapixeles kamerát kapott, a társai pedig már 50 MPixeles szenzort használnak az önarcképek készítésére. A Honor 70 Pro/Pro+ esetében már a képpontok összevonására is van lehetőség. Ez utóbbi készülékek 4K Ultra HD videózásra is képesek, ami a Honor 70-ből kimaradt, ott a Full HD opcióval kell beérni.
Mindegyik mobil megkapta a Sony egyedi IMX800 szenzorát, ami 54 megapixeles felbontásra képes 1/1,49 hüvelykes fizikai méret mellett. 1 mikronosok a pixelek, és van összevonásra lehetőség, így 2 mikronnal lehet dolgozni a jobb érzékenységért, ilyenkor 13,5 MPixeles fotók fognak születni. Optikai stabilizálás is van itt, de ebből már csak a Honor 70 Pro és Pro+ modellek részesülnek, a Honor 70 nem, de egyébként az optika minden esetben F/1.9-es rekeszértékű.
Az is közös még a mobilokban, hogy egyaránt kaptak 50 megapixeles szenzorral ellátott, ultra-széles látószögű képalkotót, ami támogatja az automatikus fókuszálást is. Ez azt jelenti, hogy makrózásra is képes lesz kiváló minőségben a trió minden tagja. A harmadik kamera a Honor 70-nél már csak egy 2 MPixeles mélységérzékelő, a másik két mobilnál viszont még ennek is komoly szerepe lesz. A Pro és Pro+ eszközök 3-szoros zoomolásra képes, 8 megapixeles kamerát vonultatnak fel harmadikként, optikai stabilizálással és 30-szoros digitális zoom opcióval.
A Honor 70 a Snapdragon 778+ rendszerchipet kapta meg, ami az általános igényeket már maximálisan képes kiszolgálni, igazából itt már teljesen kompromisszummentes lehet az élmény, de a Honor 70 Pro és Pro+ még erősebb. A Pro modell a Dimensity 8000 lapkát kapta meg, a Pro+ pedig már a Dimensity 9000-et kapta meg, ami az AnTuTu alatt akár 1 millió pontot is képes összehozni. Mindegyik eszközből lesz 8 és 12 GB rendszermemóriával szerelt változat, a háttértár pedig 256 vagy 512 GB lehet, kivéve a Pro+ variánsnál, ott furcsa módon csak 256 gigás opcióról esett szó.
Egyik gépből sem hiányzik az 5G hálózati modem, és közös a gépekben minden a kapcsolati lehetőségeket tekintve. A Sub-6 tartományokat támogató 5G egység mellett egyaránt megtalálható a gépekben a 4G LTE modem VoLTE-vel, van Wi-Fi 6 támogatás, és biztosítanak Bluetooth 5.2 modult is aptX HD-vel. Természetesen adott már az NFC chip is, és az A-GPS vevőnek sincsenek híján a gépek. Dual-SIM lehetőség is van, DSDS módban tudják a kártyákat menedzselni.
Extravagáns és szolid színekben is kapható lesz a Honor 70 széria. A kisebb mobil 161,4 x 73,3 x 7,91 milliméteres vonalakkal határolt, és 178 gramm tömegű, a nagyobb páros pedig 192 grammot nyom, amihez 163,9 x 74,6 x 8,18 milliméteres idomok társultak. Az ujjlenyomat-olvasót a kijelző alatt hordozzák a mobilok. És sztereó hangszórókat kaptak, ennek köszönhetően egészen jó hangzásra lesznek képesek, és még virtuális térhangot is próbáénak majd nyújtani.
Sajnos kizárólag C-típusú USB csatlakozó található a kereten, de ezzel együtt kell élni a felsőkategóriában, szinte már alig van a csúcson jack aljzattal szerelt gép. A Honor 70 egy 4800 milliamperórás kapacitású akkumulátorral lett szerelve, ami 66 wattos teljesítménnyel lesz tölthető, így az üzemidő is jó lesz, és a töltés sem fog túl sokáig tartani. A Honor 70 Pro és Pro+ esetében egy kicsit az egyensúly megborult, ott a telep csak 4500 mAh-s lett, de tölteni már 100 wattal is lehet, szóval ezeknél az üzemidő nem lesz kiemelkedő, de nagyon hamar újult erőre tudnak majd kapni.
A Honor 70 széria fokozatosan kerül bevezetésre, elsőként Kínában. A Honor 70 jön június 7-én, a Honor 70 Pro június 10-én kerül sorra, és a Honor 70 Pro+ június 17-én zárja a sort. A mobilok ajánlott fogyasztói ára pedig a következőképpen fog alakulni:
- Honor 70 8/256 GB – 2700 jüan (148 ezer forint)
- Honor 70 12/256 GB – 3000 jüan (166 ezer forint)
- Honor 70 12/512 GB – 3400 jüan (187 ezer forint)
- Honor 70 Pro 8/256 GB – 3700 jüan (203 ezer forint)
- Honor 70 Pro 12/256 GB – 4000 jüan (220 ezer forint)
- Honor 70 Pro 12/512 GB – 4400 jüan (242 ezer forint)
- Honor 70 Pro+ 8/256 GB – 4300 jüan (236 ezer forint)
- Honor 70 Pro+ 12/256 GB– 4600 jüan (253 ezer forint)







































