A Microsoft korábban nem említette a megjelenéskor elérhető játékok listájában a Halo: The Master Chief Collectiont az új Xbox-konzolokra, így egy ideig azt lehetett feltételezni, hogy a vállalat ezeket nem is tervezi átportolni, hanem csak a visszafelé-kompatibilitás segítségével fognak működni. Most azonban kiderült, hogy ez szerencsére nem igaz, a megjelenéskor elérhető játékok körében pedig valószínűleg azért nem tüntették fel, mert a konzol rajtja után egy héttel, november 17-én érkezik.

Emlékeztető gyanánt, a Halo: The Master Chief Collection jelenleg a következő játékokat tartalmazza, és a Microsoft jelenlegi tervei között nem is szerepel, hogy ezt bővítik majd:

  • Halo: Combat Evolved Anniversary
  • Halo 2: Anniversary
  • Halo 3
  • Halo 3: ODST
  • Halo Reach
  • Halo 4.

Na, most ezek teljes optimalizációt kaptak Xbox Series X-re és Series S-re, így tehát natívan fognak futni az új konzolokon. A Microsoft azt ígéri, hogy mindkét gépen 120fps-sel fut majd az összes kampány és multiplayer mód, ezen kívül támogatott lesz a generációk közti többjátékos mód, és bejön az állítható FoV is.

A felbontást már csak a Series X esetében említi a Microsoft: itt "legfeljebb 4K-ra" számíthatunk, ami azt sugallja, hogy dinamikus felbontással futnak a játékok, hogy mindig tudják tartani a kijelölt 120fps-t. Ezen kívül az erősebbik az új Xboxon az osztott képernyős multiplayer kapcsán is fejlesztésekről beszél a vállalat, de ezt egyelőre nem részletezték.

A frissítést minden eddigi tulajdonos megkapja majd ingyen, és a játék továbbra is elérhető marad a Game Pass-előfizetők számára, így tehát nekik további költséggel nem jár a beszerzése. Mivel a Halo Infinite megjelenését legalább egy évvel elcsúsztatta a Microsoft és a 343 Industries, örömteli hír, hogy addig sem maradunk Halo nélkül az új generációs Xboxokon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére