A YouTube az utolsó negyedév közepén egy nagyon régóta hiányolt funkcióval fogja feltuningolni a hivatalos mobilos alkalmazásokat. Illetve a hiányolt nem is igazán a jó szó az offline videózási lehetőségre, hiszen ezt maga a videómegosztó szabályzata tiltotta eddig, így reménykedni sem lehetett ilyen lehetőségben. Vannak is, akiknek ez nem tetszik.
A YouTube blogján néhány napja tűnt fel a hír, hogy azon dolgoznak a fejlesztők jelenleg, hogy internet kapcsolat nélkül is megnézhetőek legyenek a különböző tartalmak. Ám arról pontosan akkor még nem volt szó, hogy milyen formában is képzelik ezt el. Mostanra viszont tisztulni látszik a kép, és már azt is tudjuk, hogy milyen intervallumot fog pontosan takarni az előzetesen beharangozott "rövid idő". A legfrissebb információk szerint bizony nem is annyira lesz rövid az az időszak, amit korlátozásul vetnének ki minden anyagra, amit offline szeretnénk élvezni. Kereken két napig lenne tárolható a YouTube alkalmazással ellátott okostelefonokon és táblagépeken az általunk kiszemelt videó, avagy videók, mert úgy fest, hogy ezeknek a számát nem korlátozzák.
A 48 órás időlimit meglehetősen sok, minden bizonnyal kevesen számítottak arra, hogy ennyi időre is be lehet majd tárazni a megnézni kívánt dolgokat. Ezt így látják a tartalomszolgáltatók is, és éppenséggel nem örülnek a lehetőségnek. A Vevo, ami a legnagyobb YouTube partner hírében áll, azonnal ki is jelentette, hogy le fogják tiltani ezt a képességét az applikációknak. "Nem fogjuk hagyni, hogy megtekinthetőek lehessenek a zenei videók vagy egyéb dolgok offline módban." - jelentette ki a Vevo szóvivőnője a Varietynek adott interjújában. Arra nem tért ki pontosabban, hogy mivel indokolják ezt, de a háttérben nyilvánvalóan licencelési megállapodások állhatnak. A Vevo több mint 3 milliárdos nézettséget generál havi szinten, és rajtuk keresztül üzemel nagyjából 15 ezer YouTube csatorna, például a legtöbb népszerű zenészé is, így érthető, hogy az offline videózásra való felkészülés óriási terhet jelentene nekik.
A YouTube egyébként vélhetően nem fogja minden elképzelésénél kötni az ebet a karóhoz kezdetben, így a fentiek még változhatnak a novemberi éles bevetés előtt. Minden bizonnyal szeretnék megtalálni a mindenkinek megfelelő kompromisszumot. Ráadásul néhány részlet még amúgy sem teljesen tisztázott: nem ismert mondjuk az, hogy az offline "fogyasztásra" betárazott kisfilmeket ellátják-e majd valamilyen számlálóval. Ezzel ugye nyomon követhetnék azokat a statisztikai adatokat, amelyeket a videómegosztó normál esetben, online feljegyez (pl.: meddig nézik és hányszor indítják el a felvételeket). Amennyiben ez megoldott lesz, valószínűleg kevesen fogják szabotálni a friss funkciót.
Az internetkapcsolat nélküli videózással a YouTube rendesen megkeverte az állóvizet. Mivel lehetőség van tiltani ezt az opciót, vélhetően ezzel a Vevo mellett, mások is élni fognak. Remélhetőleg azonban a novemberi rajtot követően azért idővel egyre több olyan tartalom lesz, amit offline is élvezhetünk. Arról nem esett szó, hogy az új képesség alapértelmezetten tiltva, avagy engedélyezve lesz-e majd a csatornákon, és minden videónál külön szabályozhatjuk-e ezt.

































