45%-KAL GYORSABB JPG FELDOLGOZÁS IE11-BEN WINDOWS 8.1 ALATT

Sok mindenben megújul és számos fejlesztést kínál majd a Windows 8.1, ennek egy apró szeletét ismertette most a Microsoft.
Pintér Gábor
Pintér Gábor
2013. szept. 16. 13:01
45%-kal gyorsabb JPG feldolgozás IE11-ben Windows 8.1 alatt

A Windows 8.1 gyakorlatilag készen van, és a hivatalos megjelenésig is csak néhány hetet kell várnunk. Az október 18-án elstartoló, átdolgozott operációs rendszer kapcsán a Microsoft igyekszik már most népszerűsítésbe kezdeni, és ennek egyik lehetséges eszköze a fejlesztések, újdonságok bemutatása, számszerűsítése. A mostani infócsepegtetés az Internet Explorer 11-et érinti, melynek kapcsán az óriásvállalat bejelentette, hogy a böngésző új képfeldolgozó motort (futószalagot) kapott, melynek köszönhetően jelentős sebességnövekedés tapasztalható a JPG formátumú képek letöltésekor a weboldalakról.

Galéria megnyitása

A hivatalos IE blogon olvasható bejegyzésben a Microsoft azt írja, hogy a weblapok adatainak 61 százalékát teszik ki a képek, és a képek 47%-át teszik ki a JPG fájlok. Az új JPG kezelő algoritmus pedig 45%-kal gyorsabb, mint az eddigi, tehát észrevehető lesz majd a gyorsulás böngészéskor (ha a fenti átlagokkal számolunk, akkor ~13 százalékos).

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

34 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ZeeroCool1979
ZeeroCool1979
2013. szept. 17. 18:01
#27

Smooth44

Azert az eleg ciki akinen a Win7 hasznalata foleg ha magyar problemat okoz...

Anyam ferje 68 eves win7-et hasznalnak egy oreg sony laptopon minden problema nelkul.

Azon verni itt magad hogy mennyire jo es milyen uberkiraly a win8 eleg ciki...

"Használd a Win 3.1-et, vagy DOS-t, ubuntut, nagymacskás OSXet, vagy amit csak szeretnél. Kit érdekel, hogy szerinted, melyik miért szarabb?"

Az sem erdekli a kutyat sem szerinted melyik a szarabb... Csak ezen kicsit el kene gondolkozni akkor amikor ezt leirod... Jah de ahhoz meg agy is kene ahhoz meg pont jo neked a win8....

Meg ugye "Az én gépemen érezhetően jobban teljesít," Ahha akkor inkabb ezt kene bizonygatni mint megmondani a frankot.... Vagy miben porno letoltesben?

Smooth44
Smooth44
2013. szept. 18. 9:51

Ne erőlködj, mert megpattan egy ér! :)

Elöször is, én nem mondtam egyikre sem, hogy szar. Azt mondtam, W8 jobb - illetve, hogy az én gépemen érezhetően jobban teljesít. Bizonygassam? Minek vesződjek ilyen hülyeségekkel? 3 napot elverhetnék a méregetésre, bencsmárkolásra stb, és akkor sem hinnéd el :D Nekem pedig éppen elég, hogy számomra érezhető a különbség. Franc akar téged meggyőzni - csak az csípi a szemem, hogy fikázol, miközben messze nem vagy képben a témával.

Másodszor, nem mondtam soha, hogy problémát okozott neki az XP vagy W7 használata. Azt mondtam, sokkal egyszerűbbnek találta a W8 kezelését.

Az ilyen "ja ahhoz agy is kéne" dumát meg a FaceBook falon lökd a szomszédodnak. Kicsit too mainstream... nem vagy túl eredeti ;)

Amúgy meg tudod, mi ciki? A szóismétlés - főleg a "ciki" ;)

szerk: azt nem tudom, pornó letöltésben hogyan teljesít, de feltételezem nem jobb, ha neked nem nyerte el a tetszésed ;)

marlboro
marlboro
2013. szept. 17. 12:16
#26

@sakal6: LOL

kunti
kunti
2013. szept. 17. 9:45
#25

atti2010 @14

lényeg hogy biztonságosabb és gyorsabb.

Erre vannak valamilyen objektív mérőszámok?

Komolyan, szívesen megnéznék egy tesztet, ahol ugyanazon a konfiguráción mérik a W7 és a W8(.1) alatt a programok, boot, stb sebességét. Nem csak a legújabb csúcs proci val, hanem mondjuk egy 3-5 évessel is.

Biztonságosabb? Ez miben nyilvánul meg?

Smooth44
Smooth44
2013. szept. 17. 10:13

Biztonságosabb? Ez miben nyilvánul meg?

Szerintem abban, hogy az új GUI segítségéve távoltartják a rendszertől a hülyéket.

Sebességet meg majd még nekiállunk bizonygatni Neked, igaz? Ne vegyél W8-at, se W8.1-et! De tényleg. Senki nem akar győzködni. Használd a Win 3.1-et, vagy DOS-t, ubuntut, nagymacskás OSXet, vagy amit csak szeretnél. Kit érdekel, hogy szerinted, melyik miért szarabb?

Nekem nem kellettek tesztek meg bencsmárkok meg anyámkínja. Az én gépemen érezhetően jobban teljesít, apámnak összerakott low-budget gépen pedig eleve olyan, mintha tablet lenne. (és, ha Ő 57éves fejjel még egyszerűbbnek is ítéli a használatát, mint az XP és W7, akkor nem hinném, hogy sok probléma lehet a rendszerrel - inkább csak a gépesített/programozott agyak másra idegződtek be és képtelenek átállni - egy kreatív agynak nem okoz gondot az újdonság).

"Konyhába és fürdőbe nem lehet melegburkolatot rakni, mer' csak nem és kész, ezt mondták 70évvel ezelőtt... felázik, beázik, megdagad, szétmegy, szar... csak követ szabad"

Igen, és most akkor szívnék a hideg és kemény kővel, a kényelmes és meleg fa helyett. Egyik helyiségben sincs vele probléma - azt meg letojom, hogy mások kővel kínlódnak. Használd Te is azt, ami Neked tetszik (ki se próbáld az újat ;))!

d.v.d
d.v.d
2013. szept. 17. 8:06
#24

Nekem az tetszik, hogy ugyanaz a mizéria megy, mint anno a WinXP-ről bármi másra frissítésnél. Csak az XP szó helyett már 7-et írnak :D

enisherpa
enisherpa
2013. szept. 16. 19:35
#23

Az IE11 nem jön ki debian-ra, így sajnos nem tudom kipróbálni. Illetve wine alatt igen.. de veszek egy windows8.x-et, ha emulátor alatt megveri a firefox/opera/chrome triót.

Csak a böngésző miatt meg nem váltanék win7-ről, mert arra is kijön az IE11.

Szefmester
Szefmester
2013. szept. 16. 19:09
#22

ocsabi: csak nem tuningolt inteled van? :D

bosshunterman
bosshunterman
2013. szept. 16. 17:43
#21

@MrFox

Én kipróbáltam a IE 11 DP verzióját Win7-re, sebesség tekintetében(megnyitás, oldalak betöltése) nagyon rendben van, a JavaScript motorról meg csak annyit, hogy nálam a SunSpider összes verziójában megverte a Chrome-ot, nem is kevéssel, a hardveres gyorsítás(amit az IE 9 vezetett be) pedig most is szépen muzsikál.....

Csoki88
Csoki88
2013. szept. 16. 16:51
#20

Sokan úgy osztják a dolgokat mintha nem lenne teljesen mindegy melyik böngészőt használnák. Mennyivel tölt be előbb egy oldalt? Egy másodperc? Ez hogy csempe és ez szar az szar, amint írták megoldható elég egyszerűen a régi stílus. A legjobb mondjuk ez az alapszabály miszerint minden második wint szabad használni...:) Úgy mondom ezeket, hogy win7van nekem is. Megvettem fasza semmi baj nincs vele, de ha nem lenne ilyen drága a 8 akkor lecserélném. Igen próbáltam a 8at a másik gépemen igaz az tört.

earendil
earendil
2013. szept. 16. 16:20
#19

Hát igazából mérhetnek bármit, amíg 2 külön monitorra kiteszek egy IE-t és egy másik böngészőt és behozom rajtuk ugyanazt az oldalt és nem az IE a gyorsabb akkor számomra pont lényegtelen, hogy amúgy a motor alapból mit tudna.

MrFox
MrFox
2013. szept. 16. 15:18
#18

A cikkhez: a weblapok 95%-át teszik ki a javascript kódok is, szóval ezt is rendbetehetnék az IE-ben, mert jelenleg egy nagy darab sz@r.

Enno
Enno
2013. szept. 16. 15:16
#17

Sokak fejébe is kéne már tömni valamit ne írjanak össze ennyi szintes kommentet :D

Ami nekem hiány a sima 8-al hogy a media center landolhatott volna abban is már. De ezt is könnyen lehet orvosolni.

MrFox
MrFox
2013. szept. 16. 15:11
#16

prophlep : egy 1.3 Amiga 500-as desktop (workbench) és multitasking képességeit és feature-it az XP-ben már valamennyire sikerült megoldaniuk. :D

prohlep
prohlep
2013. szept. 16. 15:08
#15

"Most, hogy a 8.1-el visszatömködik a belső részeit és kitömik szalmával, talán pár ember megveszi azok közül, akik eddig nem olvastak internetet."

Win 8.1 ennél azért lényegesn jobb, ... sőt a Win8 is jobb a Win7-nél, ... csak az évek során annyi ki nem mondott feszültség halmozódott föl a windows júzerekben, hogy most mindennemű összebeszélés nélkül is, kollektíve büntetnek a tiltakozó véleményükkel

Holott aki elment megfelelő tanfolyamra tájékozódni, az tudhatná, hogy a Win7-hez képest a Win8 és Win8.1 egy újabb jókora lépéssel közelebb került a Unix világ illetve a profi világ szintjéhez, ami még ugyan mindig távol van, de sok kis lépés évtizedek alatt sokra megy.

MrFox
MrFox
2013. szept. 16. 15:04
#14

A win8 nem döglött kutya, ez igaz. Valami úton 2-3 autó által kilapított patkányra jobban hasonlít.

Most, hogy a 8.1-el visszatömködik a belső részeit és kitömik szalmával, talán pár ember megveszi azok közül, akik eddig nem olvastak internetet.

Enno
Enno
2013. szept. 16. 15:03
#13

Nekem majd szépen lefrissíti magát októberben :) és öröm boldogság. De eddig se volt probléma vele őszintén szólva.

prohlep
prohlep
2013. szept. 16. 14:59
#12

"egyszerűen hozzászokás és alkalmazkodás kérdése" ... szerintem is.

Tehát úgy gondolom, hogy a Win7-hez ragaszkodás inkább egy átfogó, de be nem vallott microsoft frusztráció miatt van.

Ha valaki azt mondja, hogy ragaszkodik a Win7-hez és szerinte nem jó a Win8, akkor nem kell tudatosítania önmaga előtt és bevallania nyilvánosn, hogy nem szereti a microsoftot.

Én amúgy úgy látom, hogy az XP-Win7 éppen olyan, amilyenre egy programozni tudó cég 1995-ben megírta volna a Win95-öt.

Az emberek elsöprő többsége ma is úgy használja a windows-át és office-át, amhogyan a Win95 + Word2 rendszernek működnie kellett volna, és megközelítőleg, nyomokban működött is.

Azt nem tartom felhasználó szempontból lényeges dolognak, hogy például az XP már képes volt felismerni a pendrájvokat, mert e képességet valójában egy hiba és hiányosság javító csomagban hozzá kellett volna adni a Win95-höz.

Azt sem látom verzió váltásnak, hogy mivel a microsoft mind a mai napi nem képes futó windows kerneljének és API-jának a lecserélésére, ezért ha már nagyon tarthatatlan a régi kernel és API, akkor egy teljesen új névvel és marketinggel ellátott rendszert ad ki, kernel hiba és hiányosság javítás helyett.

Ha én hozzátok hasonlóan windows felhasználó lennék, akkor legkésőbb október során átállnék a Win8.1-re.

SUN, DEC, NEXT és hasonló profi cégek a MicroSoft-tal (Pici Puha) ellentétben már jóval a Win95 megjelenése előtt képesek voltak olyan minőségben kiadni saját grafikus felületű rendszerüket, amely még a Win7 stabilitását is meghaladóan, a workstation kategórás működést is teljesítették, a MicroSoft háztartási színvonalával ellentétben.

Csak éppen 1995 környékén az amerikai kormányzat elhatározta, hogy minden közigazgatási helyen MicroSoft terméket kell használni ...

Ettől kedzve végképp nem az volt a kérdés, hogy mi jó, hanem mit lehet széles körben kapni, eszi nem eszi nem kap mást alapon ...

nancsi
nancsi
2013. szept. 16. 14:37
#11

@atti2010: Mondjál már valami érvet a Win8 mellett, ami miatt megérné megvenni (nem letölteni torrentről), és áttérni rá (erre időt=pénz fordítva). Mi pluszt nyújt, amit a Win7 nem tud? Elhiszem hogy ha valaki új gépet vesz, és rá van telepítve, akkor együtt lehet vele élni - ezt mutatják a számok is, hogy kb annyi Win8 van, mint eladott gép. De áttérni rá úgy, hogy erre plusz pénzt meg időt fordít az ember akkor volna értelme, ha valami hozadéka is volna azon kívül, hogy "ki lehet kapcsolni rajta a szaniter boltot".

atti2010
atti2010
2013. szept. 16. 14:45

Előző hozzászóló mindent elmond, egyszerűen hozzászokás és alkalmazkodás kérdése ha én ezt 46 évesen meg tudtam oldani akkor szánalmas a sok fiatal rinyálás, a lényeg hogy biztonságosabb és gyorsabb.

Enno
Enno
2013. szept. 16. 14:37
#10

nókomment hogy még van olyan "létforma" aki a csempéken ugrál. Egy az egybe ugyanúgy működik a win8 megjelenésre is mint a 7. Csak minden más tekintetben sokkal jobb és megbízhatóbb.

Lehet le kéne venni a szemellenzőt meg a redőnyt a szemről és feltenni 1 Classic Shell-t példának okáért. Freeware és megoldja a szívfájdalmakat ha valaki képtelen az alkalmazkodásra vagy csak lusta. Nekem is azzal megy és vissza nem mennék win7re semmiért.

Egyébként akinek crackel próbál döcörögni a win8 megértem, azt valahogy nem sikerült jól megoldani még, hogy úgy működjön ahogy kéne.

sakal6
sakal6
2013. szept. 16. 14:36
#9

Képmegjelenítésbe eddig is fényéveket vert a mozzilára.

nancsi
nancsi
2013. szept. 16. 14:34
#8

Ami algoritmuson 45 százalékot lehet gyorsítani, az eddig mocskos lassú volt. És hány ilyen lehet még az IE-ben, és egyéb M$ termékekben...

Smooth44
Smooth44
2013. szept. 17. 10:16

Jó :)

Nekem meg pont a valóság támasztja alá ;)

Operát és IE-t használok csak, mivel messze gyorsabb a többinél.

Vettem már alkatrészeket ilyen tesztek alapján, mindegyikkel csúnyán befürödtem. A jellemzően lassúnak ítélt, alsókategóriás, fapados cuccok körbehugyozzák a legtöbb sztárolt darabot. Vagy csak nekem dobta így a gép.

Chormoljatok tovább!

Nekem azóta nincs gondom a böngészővel, mióta az Opera mellett a guglibrózert IE-re cseréltem - sőt, azóta Opera a másodlagos.

ncc1701
ncc1701
2013. szept. 16. 14:22
#7

@atti2010: egy piacvezető cég is elvesztheti előnyét, ha telibefossa a felhasználói/vásárlói igényeket. Tudod, mindíg a vevőnek van igaza, aki pénzt ad (jelen esetben inkább nem ad) valamiért. Egy ilyen piacon még a ms-nek is veszélyes az userek általi visszajelzést figyelmen kívül hagyni.

Intelboys
Intelboys
2013. szept. 16. 14:18
#6

Ezek a csempék tényleg érintő felületekre lett tervezve és NEM PC-re amugy meg nem is baj, windows 8 két hétig volt fent a gépemen, észrevehető az hogy kicsivel gyorsabb, de ugyanezt a lehetőséget windows 7-nél is el lehet érni AERO felülettel ha jol be van állítva :D

Egyik az hogy tele van felesleges cuccokkal a windows 8, windows 8.1 sem másabb, gyorsaságban meg ugyanaz, arról meg ne is beszéljünk hogy maga a betöltési logó meg ez a METRÓZIKUS felület eléggé idétlen élményt nyújt, meg maga az internet explorer 11 a google chromnak a nyomába sem ér teljesítményileg, a jol bevált 7-estől nincs jobb rendszer :D :D :D

atti2010
atti2010
2013. szept. 16. 14:25

Csak a Win 8. xDxD

ncc1701

Igen tudom és igazad van de ez a lényegen nem változtat, aki meg bírja szokni annak jobb a Win8 de eleve van ez a hozzáállás hogy a páratlan számú Win az jobb.

5hR3kY
5hR3kY
2013. szept. 16. 14:03
#5

Akkor végül is most csináltak egy k@rva gyors képnézegető programot? :D :D :D

AxoPy
AxoPy
2013. szept. 16. 13:56
#4

nem megy, mert nem pc-re született a win8, ezek a csempék KIFEJEZETTEN érintőfelületre készültek, és az emberek nagyon kis százaléka vesz érintős monitort, laptopot, ezért volt halva született a win8, mindamellett hogy amit hallottam eddig ismerősöktől visszajelzést, teljesen el is rettentett attól, hogy akár ki is próbáljam! az XP-t több mint 7 évig használtam, van aki bőven több ideig, és nem azért, mert nem éreztük szükségét a váltásnak, hanem mert nem volt alternatíva! minden 2. windows jó, ez az alapszabály, az algoritmus hogy úgy mondjam, szóval ha most win7-ed van, akkor a win8 az nem lesz a következő befutód, majd a win9, vagy ki tudja hogy fogják hívni vagy egyáltalán lesz-e még jó windows verzió

vivanto
vivanto
2013. szept. 16. 13:55
#3

"észrevehető gyorsulást vehetünk majd észre"

Az biztos! O.o

Azt meg nem vágom miért fáj mindenkinek ennyire hogy a kedvenc szuper böngészőjükre köröket ver már a döglött kutya 10.0 is, evvan.

/ 2
Vissza az oldal tetejére