Shop menü

40 TB-OS MEREVLEMEZT JELENTETT BE A WESTERN DIGITAL, AMI EPMR ALAPON DOLGOZIK

A vállalat 2029-ben már 100 TB-nál tarthat a HAMR alapú merevlemezekkel, míg az ePMR technológiát legalább 60 TB-os adattároló kapacitásig használhatják, a HAMR-rel párhuzamosan.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
40 TB-os merevlemezt jelentett be a Western Digital, ami ePMR alapon dolgozik

A Western Digital illetékesei a napokban részletezték, milyen terveket szövögetnek, már ami a merevlemezek szegmesébe érkező fejlesztéseket illeti. A tervek szerint a vállalat még idén, valamikor az év második felében kiadja ePMR (Energy-assisted Perpendicular Magnetic Recording) technológia köré épülő újdonságát, és egyben azt is kijelentették, az ePMR technológiával hosszabb távra terveznek, egészen 60 TB-os adattároló kapacitásig fogják használni, miközben a HAMR (Heat-Assisted Magnetic Recording) technológia köré épülő merevlemezek fejlesztésén is dolgoznak. A két merevlemeztípus egy ideig egymás mellett létezik majd a HDD piacon – mindkét fejlesztésnek fontos szerepet szánnak.

Az ePMR alapú termékek köre még idén kibővül egy UltraSMR sorozatú, 40 TB-os adattároló kapacitással rendelkező példánnyal, majd 2027 folyamán HAMR alapú társa is tiszteletét teszi a piacon. A vállalat tervei szerint 2029-re a HAMR technológiára támaszkodva akár 100 TB-os merevlemezek is megjelenhetnek a Western Digital kínálatában, ami jókora előrelépést jelent az aktuális szinthez képest.

Galéria megnyitása

Az SMR alapú, azaz átfedéses sávokkal dolgozó, így főként adatok archiválására ajánlott ePMR alapú 40 TB-os modell az aktuális esztendő első felében mutatkozhat be, de a terméket már két nagy hiperskálázó is teszteli. A vállalat a korábbi tervek szerint egy 36 TB-os ePMR 2 alapú merevlemezt is piacra dob, ami már nem SMR, hanem CMR adatrögzítő eljárást használ, valamint érkezik az említett 40 TB-os SMR meghajtó, illetve egy 44 TB-os UltraSMR HDD piacra dobása is tervben van.

Fontos adalék, hogy a vállalat tervei szerint az egészen 60 TB-os adattároló kapacitásig használatos ePMR platform ugyanazokat az innovációkat használhatja majd, mint a HAMR alapú megoldások, ami lehetővé teszi az adattároló kapacitás növelését a fogyasztás növelése nélkül. Ez egyfajta egységes platform bevetését jelentheti, ahol az adattároló korongok egyformán FePt (vasplatina) alapokra építkeznek, ezáltal sokkal nagyobb adatsűrűséget kínálhatnak, mint jelenlegi társaik – egy négyzetinchre 2,5 Tb vagy 3,5 Tb kapacitás is juthat.

A vállalat egyelőre nem árulta el, HAMR alapú merevlemez-kínálatában milyen modellek kaphatnak helyet első körben, de erősen valószínű, hogy az idén érkező 40 TB-os UltraSMD modell fölötti szintet veszik célba valamikor 2027 folyamán. Az elkövetkező három esztendő meglehetősen mozgalmasnak ígérkezik, hiszen 40 TB-ról egészen 100 TB-ra növekedhet az egyetlen 3,5 hüvelykes formátumú merevlemezzel maximálisan elérhető adattároló kapacitás. A vállalat ígérete szerint az adattároló kapacitás növelése kiszámíthatóan történik majd, a hiperskálázók igényeit is figyelembe véve, hiszen elsősorban őket veszik célba az újdonságok, legalábbis első körben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére