A memóriapiacon régóta a DDR4 uralkodik, ami nem is csoda, hiszen a modern platformok régóta ezt a memóriatípust használják: a szóban forgó memóriaszabvány köré épülő termékeket 2014 folyamán dobták piacra, eleinte pedig olyan alaplapok is készültek, amelyek DDR3 és DDR4 memóriafoglalattal egyaránt rendelkeztek, hogy megkönnyítsék az új memóriaszabványra történő átállást.
Ilyen alaplapokból persze nem lehetett Dunát rekeszteni, de az ASRock és a BIOStar kínálatában voltak ilyen modellek, utóbbinál elég széles választékban, igaz, a kétféle memóriafoglalt közül egyszerre csak az egyik lehetett használatban, de ez is elég volt arra, hogy platformváltásnál legalább az új memóriamodulok árát megspórolja a delikvens. A DDR3-as memóriamodulok felett azóta eljárt az idő, igaz, még manapság is használatban vannak a régebbi konfigurációknál, legyen szó asztali számítógépekről, vagy épen noteszgépekről, de a régi szerverekben, illetve az IoT eszközökben is fel-feltűnik ez a memóriaszabvány.
Noha már küszöbön a DDR5-ös memóriamodulok megjelenése, amelyek már idén tiszteletüket tehetik a piacon, a DDR3-as memóriamodulok is forgalomban vannak, ugyanis olykor-olykor szükség lehet még azokra is, például egy régi konfiguráció hibás memóriamoduljainak cseréjekor, vagy éppen memóriabővítés alkalmával. A DigiTimes szerint az efféle műveletek a jövőben sokkal többe kerülnek majd, mint az elmúlt hónapok folyamán, ugyanis a DDR3-as memórialapkák ára 40-50%-kal emelkedhet idén, ami azért már érezhető drágulás.
Hogy mi ennek az oka? Lényegében az, hogy az egyes gyártók csökkentik a DDR3-as memórialapkák termelését, helyettük inkább a DDR4-es, illetve a DDR5-ös lapkákra koncentrálnak, ugyanis azokból számítanak nagyobb árbevételre, illetve profitra. Az SK Hynix nemrégiben leállította a 2 Gb-es DDR3-as memórialapkák gyártását, így most már csak a 4 Gb-es példányok készülhetnek a vállalat gyártósorain. A Samsung szintén változtatott az eddigi gyakorlaton, így a havi 60 000 szilícium ostya helyett immár csak havi 20 000 készülhet a DDR3-as lapkákat termelő üzemegységekbnen.
A változásoknak köszönhetően a 2 Gb-es és 4 Gb-es DDR3-as memórialapkák már eddig is 30% körüli mértékben drágultak, hiszen kevesebb chip készül, ami rendelkezésre áll, ennek megfelelően sokkal drágább. A DigiTimes szerint a folyamat idén tovább folytatódhat, ennek hatására a teljes év folyamán akár 50%-os drágulás is bekövetkezhet a DDR3-as memórialapkák szegmensében. Aki még szeretné bővíteni meglévő DDR3-as rendszerének memóriáját, talán jobb, ha nem vár vele tovább.































