A OnePlus 9-ről már több kép is megjelent az elmúlt hetekben, pedig az okostelefon a tervek szerint igazából jóval később érkezik majd. A legutóbbi információk szerint csak márciusban lehet majd hozzájutni a termékhez. Viszont valaki már most a magáénak érezheti azt a prototípust, amit az eBay felületén értékesített az előző „gazdája”.
A legnagyobb internetes aukciós weboldalon, az eBay-en rengeteg érdekes kütyü tud felbukkanni időről időre, legutóbb például egy OnePlus 9 ütötte fel a fejét. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, villámgyorsan híre ment a nem hétköznapi ajánlatnak. 3000 dolláros fix áron került eladásra az a mobil, és az értékesítőnek már bejáratott felhasználói fiókja volt az oldalon.
A prototípus kapcsán olyan részletes leírást adott az eladó, hogy még azt sem rejtette véka alá, hogy ő szivárogtatott ki különböző fotókat már korábban is a OnePlus 9-ről. Sőt mi több, még azt is hozzátette, hogy attól függetlenül, hogy eladja az eszközt, lehet még számítani további előzetesekre is. A mobil eladója kiemelte, hogy a készüléken béta szoftver fut jelenleg, és egyáltalán nem biztos, hogy kapni fog további frissítéseket, mivel a vállalat minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy ez a prototípus rossz kezekbe került.
Azt is megtudhattuk, hogy a fejlesztői készüléknek a kijelzőjébe „bele van égetve” az azonosítója, folyamatosan lehet látni a képernyő alján. És ezt igazából az értékesítő meg is mutatta azokon a képeken, amiket közzétett a hirdetés keretében. Egyelőre tökéletesen működik egyébként a prototípus, de nem vagyunk biztosak abban, hogy ez így is marad.
Akárhogyan is alakul a további sorsa a rossz kezekbe került masinának az biztosnak tűnik, hogy kapunk még róla hírt. Az eladó arról írt a termék hirdetésében, hogy egy átfogóbb tesztvideót is felvesz a masinával, még mielőtt elpostázza a következő tulajdonosának, aki már belátása szerint kezelheti a jövőben a szerkezetet. Még azt is közölte emberünk, hogy a következő két hétben lehet számítani arra, hogy felkerül a teszt a világhálóra.
Egyébként a OnePlus 9 prototípusról már most is sokat tudunk. Egy 6,55 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik a gép, ami támogatja a HDR-t, AMOLED technológiás és 120 Hz-es üzemre is képes. Az eszköz képernyője teljesen sík felületű és Full HD+ minőséget nyújt. A masina az Android 11 operációs rendszerrel és az OxygenOS 11 grafikus felülettel szolgál majd. A kamerákat tekintve lesz itt egy nagy méretű szenzort alkalmazó 48 megapixeles megoldás, és egy olyan ultra-széles látószögű egység is, ami 16 MPixeles felvételek megörökítésére alkalmas.
A szerkezet a Snapdragon 888 mobilplatformot foglalja magában, ami jövőre rengeteg mobilban lesz majd jelen a felsőkategóriában. A prototípusban 8 GB-os rendszermemória bukkant fel, ami elegendő lesz már lényegében mindenre, a tárhely kapacitása pedig 128 GB-nyi – ez nem bővíthető. Támogatja majd a masina az 5G hálózatokat. A hátlap mögött rejtőző akkumulátor pedig 4500 milliamperórás kapacitással szolgál, és ezt 65 wattos teljesítményű gyorstöltéssel lehet majd táplálni megfelelő adapter megléte esetén.
































