A FighterZ már egyáltalán nem mondható új Dragon Ball játéknak, a nemrég megjelent Kakaroto például bár nem kapott kimagasló értékeléseket, de így is az eladási listák élén van Japánban. Sőt, megjelenésekor az Egyesült Királyságban rögtön vezette is az eladásokat.

Visszatérve a FighterZ-hez, az elérte harmadik életévét és még közel sincs pályájának végén. A játék producere, Hiroki Tomoko bejelentése alapján új „Z Assist Select” rendszert kapunk, aminek segítségével kiválaszthatjuk, hogy a támogató karakter milyen támadással vagy képességgel avatkozzon be az ütközetbe. ezt meg is nézhetjük az alábbi videóban.

A rendszerrel igyekeztek többek között azt is elérni, hogy változatosabb karaktereket hozzanak a játékosok, ne az legyen, hogy valakit csak azért hoznak, mert csak annak van megfelelő támogató képessége. Nem biztosak benne, de a jövőben lehetséges, hogy nagyobb változások is lehetnek a karakterek egyensúlyozásában, de ez függ a visszajelzésektől is.

Végül pedig megváltozott több helyen a kezelőfelület és néhány karaktermodell, hogy mindenki egy frissebb élményben részesülhessen.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére