Az AMD november 7-én mutatta be első olyan termékeit, amelyek már 7 nm-es gyártástechnológiával készültek. Processzorok frontján a második generációs EPYC processzorokról hullott le a lepel, amelyek a Rome kódnevet viselik, GPU fronton pedig a VEGA 20 alapú Radeon Instinct gyorsítókártyák mutatkoztak be – mindkét termékcsalád az adatközpontok szegmensét veszi célba.
Azóta fény derült egy érdekes teljesítményadatra is, ami a ZEN és a ZEN 2 architektúra közötti teljesítménykülönbséget szemlélteti. Az Expreview értesülései szerint a befektetőknek tartott tájékoztató alkalmával előkerült egy DKERN+RSA teszt, amely az integer és a lebegőpontos teljesítményt helyezi górcső alá. A teszt alapján a ZEN 2 architektúra köré épülő processzorral szerelt rendszer 4,53-as teljesítményindexet ért el, szemben a ZEN architektúrára támaszkodó megoldással, amelynél „csak” 3,5-ös teljesítményindex mutatkozott. Ez 29,4%-os előrelépés, amit egyben ekkora mértékű IPC növekménynek is titulálnak – nagy kérdés viszont, hogy a tesztrendszerek milyen órajeleken üzemeltek, ugyanis az IPC alapú összehasonlításnak azonos órajelen lenne értelme, hiszen az órajelenként végrehajtható műveletek számát szemlélteti az adat.29% ide vagy oda, ha ennek akár csak a felét is el tudják érni a ZEN2 architektúra köré épülő processzorok általános felhasználás terén, már az is tekintélyes előrelépés lehet. A ZEN és a ZEN+ között 3-5% közötti IPC növekedést mutatkozott, ami nem túl sok, így ezt a lépcsőt ki is hagyták az adatközpontokba szánt processzoroknál. A ZEN 2 azonban sokkal komolyabb teljesítménynövekedéssel kecsegtet, amelynek pontos mértékéről majd az első független tesztek adnak képet.
A ZEN 2 esetében a mérnökök azokra a komponensekre fókuszáltak, amelyek minél inkább segítenek az IPC növelésében, vagyis a front-end és a számítási feladatokat végző részegységek kerültek a célkeresztbe. A front-end esetében számos optimalizáció érkezett, amelyek a munkafolyamatok elosztásában és menedzselésében segítenek. Szélesebbek lettek a végrehajtó futószalagok, valamint a lebegőpontos egység is duplájára nőtt, így 128-bit helyett már 256-bites FPU áll rendelkezésre.A ZEN 2 architektúra elsőként a második generációs EPYC processzorok fedélzetén mutatkozik be, a RYZEN és a Threadripper sorozat majd csak jövőre profitálhat a benne rejlő potenciálból (ha marad az elmúlt két évre jellemző ütemterv, akkor tavasszal).

































