Shop menü

ZEN 2 ÉS VEGA 20: AZ AMD 7 NM-ES ÚJDONSÁGAI

A Next Horizon rendezvény alkalmával sok érdekességről hullott le a lepel.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Zen 2 és Vega 20: Az AMD 7 nm-es újdonságai

Az AMD a korábban beharangozott Next Horizon rendezvényt néhány órája megtartotta, így több újdonság is bemutatkozott, igaz, egyelőre még csak formálisan. Ezek között megtaláljuk a ZEN 2 architektúra köré épülő Rome szerverprocesszorokat, illetve a VEGA 20 alapú Radeon Instinct gyorsítókártyákat is – mindkét sorozat tartogat érdekes meglepetéseket.

Második generációs EPYC szerverprocesszorok 7 nm-en, ZEN 2 architektúrával

Az AMD következő generációs EPYC szeverprocesszorai több fontos változást is hoznak. Az egyik az, hogy az I/O tömböt leválasztották a processzormagokat tartalmazó lapkákról, amelyeket innentől kezdve „chiplet-nek” neveznek. Egy-egy ilyen „chiplet” 7 nm-es csíkszélességgel készül és maximum 8 processzormagot tartalmaz, egy-egy EPYC processzoron pedig maximum nyolc darab ilyen lapka kaphat helyet, azaz összesen 64 processzormag állhat majd rendelkezésre.

A nyomtatott áramköri lap közepére kerül az I/O komponenseket tartalmazó lapka, ami 7 nm-es helyett még 14 nm-es csíkszélességgel készül, fedélzetén pedig számos fontos komponens kap helyet. Itt lapul például a 128 darab PCI Express 4.0-s sávot biztosító PCI Express hub, valamint a nyolccsatornás DDR4-es memóriavezérlő is, ami összesen 2TB-nyi rendszermemória megcímezésére képes – processzorfoglalatonként.

Galéria megnyitása

Az I/O modul és a „chipletek” között Infinity Fabric összekötő teremt kapcsolatot, és ugyanilyen kapcsolatot használ majd a nyolccsatornás memóriavezérlő is. Az új dizájn jóvoltából az egyes processzormagok mostantól sokkal kiszámíthatóbb, egységesebb időzítéssel érhetik el a memóriavezérlőt és magát a rendszermemóriát, mint az aktuális, modulos felépítésű megoldások, ez pedig jótékonyan hat majd a teljesítményre is. Az pedig, hogy a chipletek csak a processzormagokat tartalmazzák, szintén remek stratégia, hiszen így a 7 nm-es gyártástechnológia bevetése egyszerűbb, mivel egy-egy lapka kevesebb komponenssel rendelkezik, mint az aktuális modulos megoldások – és a kevésbé komplex felépítés végső soron a termelékenységre is jótékony hatást gyakorolhat.

Galéria megnyitása

Az architekturális változásoknak, illetve a magszám növelésének köszönhetően az új EPYC processzorok órajelenként végrehajtható műveletek terén komoly előrelépést hoznak, ami mellé megnövelt magszám is társul, így az egy processzorfoglalatra jutó teljesítmény duplájára növekszik, a lebegőpontos számítási teljesítmény pedig négyszereződik.

Galéria megnyitása

Jó hír, hogy az új EPYC processzorok kompatibilisek lesznek az AMD jelenleg is forgalomban lévő Naples platformjával, valamint az érkező Milan platformmal is, ami már a ZEN 3 architektúra köré épülő processzorokhoz készül. Ez az átjárhatóság rendkívül jól jön az üzleti partnerek számára, ugyanis a platformok fejlesztése és cseréje így sokkal rugalmasabban, hatékonyabban megoldható lesz, ami az AMD szerverpiaci részesedésének alakulására is pozitív hatást gyakorolhat.

A Rome kódnevű EPYC processzorok mintapéldányai már készülnek, így ezeket a különböző partnerek már elérhetik. A sorozat hivatalos rajtjára, illetve a kereskedelmi forgalomban történő megjelenésre várhatóan jövőre kerül sor.

Már fejlesztik a ZEN 4 architektúrát is

Galéria megnyitása

A Next Horizon rendezvényen elhangzott, hogy a vállalat fejlesztőcsapata már a ZEN 4 architektúrával kapcsolatos fejlesztéseken is dolgozik, igaz, arról sajnos nem esett szó, hogy az új architektúra pontosan milyen előrelépéseket hoz.

A frissen bemutatott ZEN 2 után egyébként a ZEN 3 következik majd, ami már a második generációs 7 nm-es gyártástechnológiára támaszkodik, így részben az EUV előnyeit is kamatoztatja. A ZEN 4 esetében egyelőre nem világos, hogy 7 nm-es vagy 5 nm-es gyártástechnológiára támaszkodnak-e a köré épülő lapkák, de idővel ez is kiderül.

A ZEN 3 várhatóan 2020 folyamán mutatkozik be, így a ZEN 4 érkezésére legkorábban is csak valamikor 2021-ben számíthatunk.

VEGA 20 alapú tagokkal bővül a Radeon Instinct család

Galéria megnyitása

Az AMD a ZEN 2 alapú ROME szerverprocesszorok mellett két új gyorsítókártyát is bemutatott, amelyek ugyancsak a szerverek és az adatközpontok szegmensét veszik célba. A két újdonság, vagyis a 32 GB-os Radeon Instinct MI60 és a 16 GB-os Radeon Instinct MI50 egyaránt 7 nm-es csíkszélességgel készülő VEGA 20-as GPU köré épülnek, ami sokban hasonlít a 14 nm-es VEGA 10-es GPU-ra. Ilyen hasonlóság, hogy a CU tömbök száma 64 maradt, a fedélzeti memória pedig továbbra is HBM2 alapokon nyugszik, de a motorháztető alatt számos fontos változás történt.

Ide tartozik, hogy az új GPU jóvoltából a dupla pontosságú számítási feladatok már 1/16-os helyett ½-es tempóban zajlanak, ami komoly előrelépés, sőt, immár INT8 és INT4 támogatás is rendelkezésre áll, amelyek a gépi tanulás világában nagyon jó szolgálatot tehetnek. FP16/INT16 helyett INT4 utasítást alkalmazva akár négyszer nagyobb teljesítmény érhető el bizonyos feladattípusoknál. Számítási teljesítmény terén úgy néz ki, hogy INT4 esetén 118 TOP/s-ra, FP32 esetén 14,7 TFLOP/s-ra, FP64 esetén pedig 7,4 TFLOP/s-ra számíthatunk, ami nem hangzik rosszul.

Galéria megnyitása

Fejlődött a memória-alrendszer is, hiszen kettő helyett most már négy darab HBM2-es lapkát rejt a GPU, így a memória-kapacitás 32 GB-ra ugrott, ezzel együtt pedig a memória-sávszélesség is emelkedett. Utóbbi a 4096-bites memória-interfésznek, illetve a 2 GHz-es HBM2-es memórialapkáknak köszönhető – ezek a változások együttesen 1 TB/s-os memória-sávszélességet eredményeznek. Az ECC memóriatámogatás természetesen itt is rendelkezésre áll, ugyanis a célpiacon ez nélkülözhetetlen.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

További fontos változás, hogy a PCI Express 3.0-s támogatást PCI Express 4.0-ra cserélték, így az adatátviteli sávszélesség duplájára, 31,5 GB/s-ra emelkedett. Az új GPU extraként két darab Infinity Fabric linkkel is rendelkezik, így az egyes kártyák ezeken keresztül közvetlenül kommunikálhatnak velük, méghozzá 100 GB/s-os adatátviteli sávszélesség mellett – mindkét irányban 50 GB/s-os tempó áll rendelkezésre. A kapcsolatot külön összekötő segíti, ami a kártyák felső részén kerül kialakításra. Mivel azonban két Infinity Fabric link áll rendelkezésre, kettőnél több kártya esetén már nem éri el minden kártya közvetlenül a másikat.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A gyártástechnológia-váltásnak köszönhetően az új GPU jelentősen kisebb, mint a VEGA 10, ugyanis csak 331 négyzetmilliméternyi területet foglal, míg elődjének 484 négyzetmilliméternyi terület kellett. A 13,2 milliárd tranzisztorral ellátott GPU jóvoltából ugyanolyan fogyasztás mellett 1,25x magasabb teljesítmény elérésére van mód.

Galéria megnyitása

A Radeon Instinct MI60-as modell még ebben a negyedévben elérhetővé válik, a Radeon Instinct MI50 azonban majd csak a következő év első negyedévében jelenik meg kereskedelmi forgalomban.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére