Rengeteg új asztali processzor érkezett
Az Intel első 9. generációs Core sorozatú asztali processzorai hat hónappal ezelőtt mutatkoztak be, a kínálat azonban eléggé szerény volt, így sokan várták, hogy újabb modellekkel bővüljön a repertoár, főleg lefelé. Ma meg is érkeztek a hiányolt modellek, sőt, még 10 darab alacsonyfogyasztású, azaz „T” jelölésű processzor is érkezett melléjük, amelyek ugye 35 W-os TDP kerettel gazdálkodnak.
Az új modellek akár 128 GB-nyi rendszermemória használatára is képesek, de ezzel együtt Optane támogatással is rendelkeznek, ami most már a Pentium Gold és a Celeron sorozat tagjaira is kiterjed. Ahogy eddig, a csúcsot a Core i9-es sorozat képviseli, amelynek tagjai 8 processzormaggal és 16 szállal rendelkeznek, alattuk pedig a Core i7-es modellek foglalnak helyet, ugyancsak 8 processzormaggal, de már HT támogatás nélkül. A Core i5-ösök már csak 6 processzormagot kapnak, amelyekhez nincs HT támogatás, míg a Core i3-as családban 4 processzormag áll rendelkezésre, ugyancsak HT támogatás nélkül. A sor végén a Pentium Gold és a Celeron modellek foglalnak helyet, amelyek mindketten 2 processzormagot kaptak, de a Celeronok esetében ezek mellé már nem jár HT támogatás sem.
A memóriatámogatás a Core i5-ös családnál, illetve attól felfelé DDR4-2666 MHz-es értéket képvisel, míg a Core i5-ös család alatti modelleknél DDR4-2400 MHz-es támogatással kell beérnünk. Jelölés terén fontos megemlíteni, hogy a „K” modellek szorzózár-mentes kivitelben érkeznek, míg az „F” variánsok esetében nem áll rendelkezésre aktív iGPU, így külön videokártya is kell melléjük. A „KF” modellek természetesen szorzózárral érkeznek, de aktív iGPU-t nem tartalmaznak. A „T” jelölés az alacsony fogyasztású példányokat jelöli, amelyeknél a normálhoz képest jóval alacsonyabb a magórajel, a TDP azonban az alapórajeles fogyasztáskeretet takarja, vagyis terhelés alkalmával ezt az értéket átléphetik a termékek.
Az újdonságok közül érdemes kiemelni a Core i9-9900-as variánst, amely Thermal Velocity Boost funkcióval rendelkezik, így a funkció engedélyezésével a 4,9 GHz-es maximális boost órajel 100 MHz-cel megemelkedhet. Az új processzorokat minden esetben kékkel jelöltük, hogy könnyebb legyen őket megkülönböztetni. Ahogy az a fenti táblázatból is kiderül, gyakorlatilag a Core i3-9350KF modell alatt helyet foglaló processzorok mindegyike új.
Akár nyolcmagos Intel processzorral is kérhetjük majd az új gamer noteszgépeket
A vállalat az új asztali processzorok mellett hat új 9. generációs Core sorozatú mobil processzorral is előrukkolt, amelyek mindannyian 45 W-os TDP kerettel rendelkeznek, hiszen "H" sorozatú megoldásokról van szó. A Core i9-es modelleknél ebben az esetben is elérhető a fentebb már említett Intel Thermal Velocity Boost funkció, ami a maximális Turbo Boost órajelet 100 MHz-cel segít kitolni. Azt a vállalat nem részletezte, hogy ennek engedélyezéséhez pontosan milyen feltételeknek kell megfelelnie az adott rendszernek, de minden bizonnyal arról van szó, hogy megfelelő teljesítményű hűtésre van szükség az üzemmód aktiválásához.
A Core i9-es modellek ebben az esetben is 8 maggal és 16 szállal rendelkeznek, a Core i9-9980HK pedig egyedüliként szorzózár-mentes kivitelben érkezik, azaz tuningolhatjuk, ha erre az adott OEM dizájnja is lehetőséget ad. A Core i9-9980H szintén lehetőséget ad tuningra, ám itt már csak maximum 400 MHz-cel emelhetjük meg az órajelet, ha az adott OEM ezt engedélyezi, ami az ITVB értéket levéve 5 GHz-es maximális órajelet jelent, hiszen a gyári Turbo Boost csak 4,6 GHz, ha a 100 MHz-es extrával nem számolunk.
A Core i7-es sorozat tagjai itt már 6 maggal és 12 szállal büszkélkednek, vagyis az asztali modellekkel ellentétben itt van HT támogatás is a kínálatban. A Core i5-ös példányok csak 4 magot kaptak, ám ezekhez jár HT támogatás is, így akár 8 szálon is dolgozhat az adott termék. Mindegyik processzor kétcsatornás DDR4-2666 MHz-es memória-támogatással érkezik, valamint mindegyik tartalmaz aktív iGPU-t is.
Az új processzorok mellé egyes gyártók egészen biztosan társítani fogják az Intel új AX200-as típusú WiFi 6-os, azaz 802.11ac vezérlőjét. Ezzel együtt Thunderbolt 3 támogatásra is számíthatunk, ha az alaplap megkapja a szükséges vezérlőt, plusz az Intel Optane Memory sorozatú adattárolóit is használhatják a rendszerek. Ennél egy fokkal talán jobb hír, hogy az új processzorok már kezelik a Samsung 32 GB-os So-DIMM memóriamoduljait is, így igazán komoly DTR (DeskTop Replacement) noteszgépek készülhetnek, amelyek képesek helyettesíteni egy combosabb asztali PC-t is.
Az friss központi egységeket az elkövetkező hetek folyamán kezdik el alkalmazni a partnerek következő generációs noteszgépeikben. Ilyen megoldásokat a május utolsó hetében kezdődő Computex 2019 alkalmával is egészen biztosan látni fogunk. Hogy az új processzor-generációra frissül-e az Intel Kaby Lake-G családja? Alighanem igen, már csak az a kérdés, mikor jelentik be a friss modelleket.