Az SK Hynix elsőként jelentett be olyan DDR5-ös memóriachipeket, amelyek már nem 16 Gb-es, hanem 24 Gb-es kapacitással bírnak, ennek köszönhetően a 32 GB-os és 64 GB-os memóriamodulok után hamarosan a 48 GB-os és 96 GB-os példányok is megjelenhetnek. Ezek első körben a következő generációs szerverprocesszorok mellett kaphatnak helyet – ide tartozik például az Intel Sapphire Rapids és az AMD Genoa sorozata. A felsőkategóriás szervereket akár 768 GB-os DDR5-ös memóriamodulokkal is célba veheti majd a gyártó.

A 24 Gb-es memórialapkák egyenként 3 GB-os kapacitással bírnak, gyártástechnológia terén pedig a vállalat 1a nm-es csíkszélességét használják, ami a klasszikus DUV rétegek mellett már EUV rétegeket is használ annak érdekében, hogy a tranzisztor-sűrűséget úgy lehessen növelni, hogy ez ne rontsa a kihozatali arányt. Az SK Hynix szerint az új gyártástechnológia jóvoltából a termelés hatékonysága és teljesítménye akár 33%-kal is javulhat az előző csíkszélességhez képest, ennek köszönhetően a memóriacella-sűrűség jelentősen nőtt. Mivel DDR5-ös memóriachipekről van szó, az új lapkák a rendszerszintű fogyasztás csökkentéséhez is hozzájárulnak, hiszen alacsonyabb feszültséggel üzemelnek, mint elődeik.

A friss memóriachipekkel első körben tehát 48 GB-os és 96 GB-os RDIMM memóriamodulok készülhetnek, amelyek sorrendben 20, illetve 40 darab ilyen memóriachippel rendelkeznek, ezek a következő generációs szerverek fedélzetén jutnak szerephez, természetesen ECC támogatással karöltve. Idővel a vállalat memórialapka-szendvicseket is készíteni fog, amelyek egyenként 8 darab ilyen lapkát tartalmaznak, így az egy chipre jutó kapacitás 24 GB lesz. Ezek, vagyis a 24 GB-os chipszendvicsek adják majd a 768 GB-os memóriamodulok alapját is.

A 24 Gb-es memóriachipek a munkaállomások és a PC-k szegmensébe is eljuthatnak a jövőben, ám itt már „csak” 24 GB-os UDIMM memóriamodulok készülnek velük. Arról egyelőre nincs hír, hogy az újdonságokkal ellátott memóriamodulok pontosan mikor jelennek meg kereskedelmi forgalomban, az viszont már biztos, hogy a memóriachipek első mintapéldányai már készülnek, így ezek hamarosan elérhetőek lesznek a partnerek számára.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2021. dec. 17. 10:55
#2

ez beesik 1millió alá iponon, vagy csak simán b2b és más oldalon kell majd nézni az árát?

Sadenal
Sadenal
2021. dec. 17. 10:17
#1

A kép csak illusztráció vagy nem futotta hűtőbordára?

Sadenal
Sadenal
2021. dec. 17. 12:44

@Terror Oh ez új dolog. Ki hitte volna. :O

Vissza az oldal tetejére