Egy friss blokkdiagram adatai alapján a 28 nm-es csíkszélességgel készülő AMD Tonga GPU esetében legalább ugyanannyi stream processzor áll majd rendelkezésre, mint a korábbi Tahiti modellnél. Ennek értelmében 2048 darab GCN 1.1-es stream processzor jelenlétére számíthatunk, amelyek 32 CU-ba osztva foglalnak helyet a Tonga lapkán, méghozzá 128 textúrázó egység társaságában.

A fentebb említett blokkdiagramm a napokban megjelent FirePro W7100-as típusjelzéssel ellátott, kifejezetten professzionális szintű felhasználásra szánt videokártyához tartozó marketinganyagban tűnt fel – ez a videokártya már a Tonga GPU-ra támaszkodik.

Galéria megnyitása

A W7100-as modell csak 28 darab CU-val gazdálkodhat, így stream processzorainak száma mindössze 1792. A blokkdiagramról az is kiderül, hogy a GPU 256-bites memória adatsínen keresztül kapcsolódik a GDDR5-ös fedélzeti memóriához, renderelő egységekből pedig 32 darabot kínál. A lapkán TrueAudio DSP is jelen van, de emellett az XDMA CrossFire interfész támogatása is biztosított.

Az első olyan átlagfelhasználóknak és játékosoknak szánt videokártya, amely a Tonga GPU köré épül, a Radeon R9 285 lesz. Az újdonság a jelenlegi információk szerint 1792 stream processzorral gazdálkodik majd, teljesítménye pedig a Radeon HD 7950 Boost Edition-éhoz hasonló lesz, méghozzá alacsonyabb fogyasztás mellett. Árazás tekintetében arra számíthatunk, hogy az újdonság versenyképes lesz az Nvidia GeForce GTX 760-as videokártyájával szemben.

Mivel a fentiek alapján a Tonga GPU 1792-nél több stream processzort tartalmaz, megvan rá az esély, hogy a későbbiekben egy Radeon R9 285X jelölésű modell is épüljön köré, amely már kiaknázza a Tonga GPU-ban rejlő összes lehetőséget.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

20 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. aug. 14. 19:00
#8

Ennek értelmében 2048 darab GCN 1.1-es stream processzor jelenlétére számíthatunk =(

Az biztos GCN1.1 ? :/

weri
weri
2014. aug. 14. 17:01
#7

Dehogynem tamogatta a 280x-ed, csak valamit nem csinaltal jol :D Minden GCN kartya tamogatja :D

Kajafun
Kajafun
2014. aug. 14. 7:31
#6

Ez már Tanga! "hátul keskenyebb" xD

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. aug. 13. 19:54
#5

Keresztelek vagy nem keresztelek nem tök mindegy? dehogynem,anno a gf2 is át lettt keresztelve egy is gpu tuning után gf4 mx400/200-nak...közben olyan szinten nem volt köze a gf4-hez mint atomfizikusnak a biológiához,de még is vették,tesztelték,jó volt stb... mindig az kell a népnek amit meg lehet fizetni,tök 8 hogy ati/amd vagy nv kari. a lényeg ,hogy fusson rajta a kiszemelt cucc.A többi meg fanatikus vélemény. ennyi!

gab78
gab78
2014. aug. 13. 17:58
#4

Teljesen mindegy hogy ki kezdte, de nem kell az egy bolond százat csinál elvnek érvényesülnie. Értem én hogy van egy rakat GPU még a raktárakban, és új néven még rá lehet sózni a balekokra, de talán olcsóbban kellene adni, illetve nem kellene 30 féle gyártó sem, főképp úgy nem hogy a gyártók többsége mindkét GPU gyártó számára dolgozik, mert ezzel minden van csak árverseny nincs. És megint csak a felhasználó fog szívni a dologgal.

Talán az lenne a legjobb, ha nem is lennének partner cégek (korábban az ATI maga gyártotta a kártyákat), és mellette nem is raktárra dolgoznának. Ez más területen már bevált. Majdnem 0 a raktárköltség, a termékek nagyon gyorsan pörgethetők, akár egy termékváltás is, csak annyi a bökkenő, hogy nehéz megítélni az igényt, egy eléggé változékony piacon, a Bitcoinosok felvásárlási láza is elég kiszámíthatatlanná tette. De a normál körülményekre szerintem lehet tervezni előre. Szóval közel 0 raktárköltség, közvetlen kereskedő kiszolgálás, (azonos ár mellett több marad a gyártónak - nagyobb haszon -, és a nagyobb árrés miatt, nagyobb az árral való játék lehetősége is, amit akár a közvetlen kiszolgálás miatt, néhány nap alatt globálisan is lehet módosítani, a raktáron levő készletek beragadása nélkül.

Riddick77
Riddick77
2014. aug. 13. 13:57
#3

Na,majd csak lesznek tesztek. De,nemsokára jönnek az új Maxwelles nvidia kártyák,a 870 és a 880 as,azzal kéne versenyezni,nem a 760 asokkal.

syriusftw
syriusftw
2014. aug. 13. 13:08
#2

A 285 a 280-hoz képest kb hova várható?

Gondolom, hogy fogyasztás tekintetében kevesebbet fog enni, de teljesítményben?

atti2010
atti2010
2014. aug. 13. 13:10

Valahol fölötte de egyelőre tesztek nincsenek.

gab78
gab78
2014. aug. 13. 12:44
#1

Én csak azt nem értem miért 285? Miért nem 370 mondjuk vagy tudom is én?!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. aug. 14. 18:46

Szerintem is arra várnak ! Ezért sem lesz addig ÚJ és nem ujrakiadott VGA/k.

hun - amúgy:

http://kep.ivpicture.hu/807269.N.jpg

Vissza az oldal tetejére