A Samsung háza táján gőzerővel folynak a fejlesztések gyártástechnológia-téren, ennek eredményeként az elkövetkező években a 2 nm-es, illetve az 1,4 nm-es csíkszélesség is csatasorba állhat. Ezzel egy időben új üzem építésére, illetve a meglévő gyáregységek bővítésére is sor kerül annak érdekében, hogy a Samsung Foundry minél hatékonyabban kiszolgálhassa a megrendelőit, illetve a Samsung saját igényeit is.

A legmodernebb csíkszélességek közül a 2 nm-es várhatóan 2025-ben kezdheti meg a termelést, míg az 1,4 nm-esre 2027-ig kell várni, legalábbis a jelenlegi tervek így szólnak. Közben már a 3 nm-es csíkszélességgel meg is indult a termelés, ami az első generációt képviseli és a 3GAE, azaz a 3nm Gate-All-Around Early nevet viseli. Ezt 2024 folyamán a második generációs 3 nm-es csíkszélesség egészíti ki, ami a 3GAP, azaz a 3 nm Gate-All-Around Plus nevet viseli.

Galéria megnyitása

A gyártástechnológia-fejlesztés egyre komplexebb és költségesebb folyamat, ahogy a csíkszélesség csökken, ezért is húzódik el egy picit a folyamat, azaz a 2 nm-es csíkszélesség bevetésére két esztendőt, az 1,4 nm-es csíkszélességre pedig további két évet kell majd várni. Közben a riválisok sem tétlenkednek, az Intel például már 2024 közepén megkezdheti az Intel 20A node használatát, majd ezt követi a 18A node, amely valamikor 2025 közepén állhat munkába, már amennyiben nem jön közbe semmi. A TSMC ezzel egy időben a 2 nm-es node esetében azzal számol, hogy 2025 második felében már a tömegtermelés is beindulhat, az első chipek pedig 2026 elején érkezhetnek meg a partnerekhez.

Galéria megnyitása

A Samsung meglehetősen ambiciózus, már ami a jövőt illeti, ugyanis a dél-koreai vállalat 2027-ig a fejlett csíkszélességekkel történő gyártás kapacitását a jelenleg háromszorosára kívánja növelni, igaz, azt egyelőre nem részletezték, ez pontosan mely csíkszélességeket érinti majd. A vállalat már eddig is óriási összegeket fektetett a gyártás fejlesztésébe, illetve az új üzemek építésébe – a piac szereplőinek többségéhez képest a Samsung befektetései sokkal nagyobbak voltak, és a jelek szerint ezt a tempót a jövőben sem szeretnék csökkenteni.

Annak érdekében, hogy a saját és partnerei igényeit maradéktalanul kielégíthessék, a Samsung vezetése arról döntött, hogy az Amerikai Egyesült Államokban, azon belül is a Texas államban található Taylor térségében egy teljesen új üzemet építenek, amely várhatóan már 2024 folyamán tömegtermelésbe állhat, méghozzá 3 nm-es osztályú gyártástechnológiák alkalmazása mellett. Ezzel együtt a dél-koreai üzemek gyártókapacitását is bővíteni fogják, azaz mindent elkövetnek annak érdekében, hogy versenyképesek lehessenek a piacon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
enisherpa
enisherpa
2022. okt. 8. 20:53
#4

A csíkszélesség csökkentés eljutott arra a pontra, hogy egyre több befektetés mellett egyre kevesebb hasznot hoz, és már számolgatni kell, hogy megéri-e váltani az újra.

talgaby
talgaby
2022. okt. 7. 15:22
#3

És ez Intelre lefordítva mit jelent? 14nm++++++++++? =P

pdx006
pdx006
2022. okt. 7. 1:25
#2

Ki tudja még mi lesz 2027-ig, amilyen fényes irányba haladnak a dolgok minden téren. Jó esély van rá, hogy addigra nem ez lesz az emberek legfőbb problémája.

fekpat
fekpat
2022. okt. 6. 18:28
#1

2030ban az apple átáll a 2nm-re és innovál.

Vissza az oldal tetejére