Az Intel ígérete szerint a mobilpiacra szánt Arc sorozatú videokártyák még az év első negyedévében bemutatkozhatnak, amiből már igazából nincs sok hátra. Eddig még nem árulták el, az újdonságok pontosan mikor debütálhatnak, ám a Visual Compute Group alelnöke és igazgatója, Lisa Pearce nemrégiben megosztott egy bejegyzést az Intel közösségi weboldalán, amely alapján már tudható, hogyan néz ki a forgatókönyv a mobil termékek szegmensében.
A tervek alapján az új mobil videokártyák 2022. március 30-án mutatkozhatnak be, méghozzá egy online előadás keretén belül, ami az „A New Stage of The Game” nevet viseli, és PST időzóna szerint reggel 8 órakor veszi kezdetét – ez hazai idő szerint délután 5 órai kezdést jelent. Az élő közvetítés alkalmával az új videokártyák mellett számos egyéb érdekességről szó esik, például az Intel Deep link és az Intel XeSS technológiáról is, de ezeken felül egyéb bejelentésekre is számíthatunk.
A dolgok jelenlegi állása szerint az első mobil videokártyák között jelen lesz az Intel Arc A370M modell, ami elsőként kaphat helyet az Intel EVO dizájn köré épülő noteszgépekben. Az új mobil videokártyával felszerelt notebookok várhatóan akár 9 vagy több órányi akkumulátoridőt is kínálhatnak egyetlen teljes akkumulátortöltés hatására valós felhasználási körülmények között a Full HD kijelzővel szerelt termékek esetében. Teljesítmény terén az új Arc videokártyák várhatóan akár kétszer gyorsabbak is lesznek.
Hogy mihez képest? Az 1,45 GHz-es boost órajelen ketyegő, 96 EU-val ellátott Intel Iris Xe modellekkel összehasonlítva. A mérést egyébként a Metro Exodus című játék alatt végezték el, méghozzá DirectX 12 módban. És további érdekesség, hogy az eddigi tesztek alapján a 96 EU-val szerelt Intel Iris Xe modellekhez képest hasonlóan kétszer nagyobb teljesítményre képes egy Nvidia mobil videokártya is, ami nem más, mint az 50 W-os TDP kerettel dolgozó Nvidia GeForce GTX 1650 Mobile.
Az Intel Arc A370M videokártyájának teljesítményét az Intel Deep Link technológiája is próbálja növelni, ami segít a CPU és a GPU közötti terhelés elosztásában, illetve abban is, hogy az éppen több terhelést kapó példány számára nagyobb teljesítmény álljon rendelkezésre, már ami a VRM büdzsét illeti.
Az Intel Arc A370M mellett egyéb mobil videokártyák is bemutatkozhatnak, valamint a többi GPU tulajdonságaival kapcsolatban is rövidesen érkezhetnek információk. Az is biztos, hogy a Game Developers Conference alkalmával is előadást tart majd a vállalat, ahol jövő hétfőn szó esik az Intel Arc sorozat Ray-Tracing képességeiről, valamint a XeSS technológiával kapcsolatos tudnivalókról is.
És szó esik majd egy hibrid felhő alapú játékszolgáltatásról is, ami a Project Endgame nevet viseli, feladata pedig az lesz, hogy segítsen a legújabb játékok futtatásában a gyengébb konfigurációk esetében is, alacsony késleltetés mellett. Ez, vagyis a Project Endgame valamikor az év második negyedévében válhat publikussá, első körben jó eséllyel béta verzióban.






























