A TSMC jelenleg Ázsia legértékesebb vállalatának számít, a bérgyártó üzletága pedig igencsak szárnyal, hála annak, hogy a vállalat rugalmasan kezeli a vásárlói igényeket, hozzáállásával pedig lojális ügyfélbázist épít ki. A nagy népszerűségnek köszönhetően az elmúlt hónapok során kissé nehezebbé vált a megrendelések teljesítése, ugyanis az átfutási idő közel háromszorosára nőtt – 2 helyett közel 6 hónap telik el a megrendelés leadása és teljesítése között. A vállalatnál természetesen próbálnak javítani a helyzeten, valamint az újabb, modernebb gyártástechnológiákkal kapcsolatos fejlesztések is gőzerővel zajlanak.
Remek példa erre, hogy a 3 nm-es csíkszélességgel kapcsolatos eredeti menetrendhez képest, amely szerint ez a gyártástechnológia majd csak 2023-ban indult volna hódító útjára, egy év előnyben van a cég, legalábbis az üzemek működését vezénylő JK Wang erről adott hírt nemrégiben.Az üzemmel kapcsolatos munkálatok nagyon jól haladnak, így ha minden az eddigi tempónak megfelelően alakul, akkor már 2022 folyamán megindulhat a termelés az új csíkszélességgel.
Jelenleg egész pontosan úgy látják, hogy a 3 nm-es gyártástechnológia köré épülő lapkák első hulláma már valamikor 2022 végén elkészülhet. Innentől kezdve már nem kell sokat várni arra sem, hogy a 3 nm-es lapkákkal szerelt eszközök megjelenjenek kereskedelmi forgalomban. Persze minden attól függ, közbejön-e bármiféle nehézség a munka során – reméljük, nem






























