Az Nvidia GeForce RTX 30-as sorozata szépen bővül, már négy tagot számlál a kínálat, viszont még messze nem nevezhető teljesnek, ugyanis a pletykák szerint bőven várhatóak új tagok. Erre legutóbb az AIDA64 legfrissebb kiadása is felhívta a figyelmet, ami lényegében megerősítette a pletykálók által említett típusjelzéseket, ám az nem igazán derült ki, hogy az egyes modellek pontosan milyen felépítéssel rendelkeznek majd. Természetesen az árazással és a megjelenés várható időpontjával kapcsolatban sincs bővebb tájékoztatás, ám friss pletykák azért ismét felbukkantak, hála az Igor’s Lab informátorainak.

Lényegében két új kártyáról derült ki, hogy mikorra várhatóak: az egyik a GeForce RTX 3080 Ti, amely a GeForce RTX 3080 és a GeForce RTX 3090 közé érkezik, egyfajta új Radeon RX 6900 XT riválisként; a másik pedig a GeForce RTX 3060, amely a nemrégiben bemutatott GeForce RTX 3060 Ti alatti szinten találhat helyet magának.

A GeForce RTX 3080 Ti a pletykák szerint 10 496 CUDA maggal rendelkezhet, csak úgy, mint a GeForce RTX 3090, ám fedélzeti memóriából már nem 24 GB-nyi, hanem csak 20 GB-nyi kaphat helyet a fedélzetén. Ez a VRAM 19,5 GHz-es effektív órajelen ketyeghet, a memória-adatsín pedig 320-bites lehet, ami a GeForce RTX 3090-nél alkalmazott 384-bithez képest némi visszalépés, de erre is szükség van a versenyképesebb ár kialakításához. A GeForce RTX 3080 Ti az aktuális információ alapján valamikor a következő év februárjában debütálhat, jó eséllyel 2021. február 17-én.

A GeForce RTX 3060 már egy picit előbb, 2021 januárjában felbukkanhat, ráadásul arra is van esély, hogy a CES 2021 alkalmával leplezi le az Nvidia, rögtön január elején. Ez a videokártya várhatóan két változatban készül: az egyik 6 GB-nyi, míg a másik 12 GB-nyi VRAM-ot kaphat, természetesen GDDR6 szabványút, a GDDR6X ide ugyanis nem csak túlzás, de irreálisan drága választás is lenne. Az informátorok szerint a két modell között CUDA magok számában is lesz különbség, ám a pontos számokat egyelőre nem árulta el Igor annak érdekében, hogy védje forrásait.

Természetesen az AMD sem tétlenkedik, a pirosak térfelén ugyanis a Radeon RX 6700-as széria érkezésére számíthatunk, amelynek tagjai versenyképes megoldásoknak ígérkeznek, ám az majd csak az első független tesztekből derül ki, ár/teljesítmény arány tekintetében ütőképesek-e az Nvidia adott szinten elhelyezkedő újdonságaival szemben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2020. dec. 17. 16:05
#6

Felejtős ez a 3000-es széria is, mint az ezres. Fél éve még ment a kábítás hogy olcsóbbak de kétszer gyorsabbak lesznek ezek mint az előző generáció hasonló számozású tagjai,  (bár akkor is megmondtam addig álljon mindenki féllábon) ehhez képest 2-300 ezernél kezdődik a "megfizethető" kategória. De még a tavalyi modellek ára is felment legalább harminc ezerrel, már ami egyáltalán kapható, mert ahogy látom elég hirtelen eltűntek mindenhonnan, nehogy legyen köztes választási lehetőség. Igaz, ViktoriÁnusz vezéreink felb.szták az eurót azóta 330-ról 360 forintra.

TyphoonX
TyphoonX
2020. dec. 17. 15:01
#5

Azért az kemény lenne hogy egy 3060ban van 12GB memória (mégha GGDR6 is ) míg egy 3080ban van 10.

Gpety
Gpety
2020. dec. 17. 15:19

@TyphoonX  Ebben nincs semmi csoda, az Nv ezzel akarja majd demózni a processzor közvetlen VRAM elérésre készített megoldását. Szerintem erősen meglepődtek az AMD húzásán.

Levy_Szh
Levy_Szh
2020. dec. 17. 10:39
#4

" Az új videokártyákra a jelek szerint már nem kell sokat várni. "     kb mint hogy én vagyok anglia királynéje ... ;)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. dec. 17. 10:16
#3

Természetesen Természetesen Természetesen Természetesen Természetesen

arn
arn
2020. dec. 17. 10:06
#2

Gyakorlatban 1200-1500 eur

errorcode06
errorcode06
2020. dec. 17. 10:01
#1

Mármint" papíron" jelennek meg, ezt azért szögezzük le...

s_otto
s_otto
2020. dec. 17. 13:19

@rfj1989

De legalább van. A többit el lehet dönteni.

Vissza az oldal tetejére