2019 VÉGÉIG MARAD 14 NM-EN AZ INTEL

A vállalatnál annyira rosszul alakulnak a dolgok a 10 nm-es gyártástechnológia körül, hogy most már csak 2019 végére merik ígérni az új gyártástechnológia köré épülő processzorok tömegtermelését.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2018. júl. 27. 15:00
2019 végéig marad 14 nm-en az Intel

Az Intel háza táján a jelek szerint még egy darabig a 14 nm-es csíkszélesség dominál majd, mert a legfrissebb bejelentés szerint majd csak 2019 vége felé érkeznek az első olyan Intel processzorok, amelyek már 10 nm-es csíkszélességgel készülnek. Persze mutatóban már láthattunk 10 nm-es csíkszélességgel készülő termékeket, ám ezek ritkák, mint a fehér holló.

A tervekről az Intel illetékesei a másodi negyedéves pénzügyi eredmények kapcsán tettek említést a befektetőknek és a sajtónak. A 14 nm-es csíkszélesség minden eddiginél hosszabban lesz szolgálatban, hiszen a Broadwell generációval mutatkozott be, de a Skylake, a Kaby Lake és a Coffee Lake processzorok is köré épülnek, sőt, az érkező kilencedik generációs Intel Core processzorok, a Whiskey Lake család tagjai is 14 nm-es csíkszélességen maradnak.

Ez tehát azt jelenti, hogy a Whiskey Lake processzorok, amelyek rövidesen megjelennek, nem csak 2018 folyamán, de 2019 nagy részében is harcolni fognak a rivális megoldásokkal szemben a klienspiacon. A HEDT szegmensben szintén a 14 nm-es csíkszélesség lesz az úr, amelynek segítségével 20 és 22 maggal rendelkező LGA-2066-os processzorok készülnek, de egy 28 maggal ellátott csúcsprocesszor is napvilágot láthat a nem is oly távoli jövőben, amely a szerverek szegmenséből költözik le a HEDT piacra. Az új processzornak köszönhetően versenyképesebb lesz az Intel az AMD-vel szemben, de azt sem szabad elfelejteni, hogy már a második generációs Threadripper processzorok rajtjára sem kell sokat várni, ezekkel pedig újabb adag borsot törhet az AMD az Intel orra alá.

Az AMD jövőre már a 7 nm-es csíkszélességgel készülő processzorok piacra dobását is megkezdi: elsőként a ZEN 2 architektúra köré épülő EPYC processzorok kamatoztatják az újításban rejlő lehetőségeket, később azonban a harmadik generációs RYZEN processzorok is 7 nm-es csíkszélességre és ZEN 2 architektúrára váltanak. Hogy erre mikor kerül sor? Valamikor jövőre, jó eséllyel még az Intel 10 nm-es processzorainak rajtja előtt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

90 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
FELULET
FELULET
2018. aug. 17. 13:40
#7

7nm-en vajon fognak-e forrasztani már vagy marad a paszta? :)

WarpEdit
WarpEdit
2018. aug. 6. 19:15
#6

Beleolvastam a hozzászólásokba..... Krisztus vére...... Minek a bolsevikokat behozni a 7 nanométerbe?
A kommenteket olvasni szórakoztató. (persze a maga 'perverz kontextusában' ) :)

j.panzer
j.panzer
2018. júl. 29. 0:34
#5

Carbon nanotube 1 nm... 2050-re talán. Hehe...

j.panzer
j.panzer
2018. júl. 29. 0:32
#4

Tick-Tack-Tock - Rics-Recs-Ropp... erre az rímel, hogy az Intelnél mind bénák vagy... tok.

Hogy is mondjam csak ezt el "qrtátok", csak ti (GYF-el ellentétben) szóóóó szerint is.

arn
arn
2018. júl. 28. 10:23
#3

Es hol van intel 10nm termekei? A 7nm gyartosorokon mar megy a termeles, iden jelennek meg socok.

Dragon3k
Dragon3k
2018. júl. 28. 11:51

Ha elolvasod a cikket, akkor rájössz, hogy 2019 végén várható.

Bihus
Bihus
2018. júl. 27. 16:57
#2

Azt sok cikk elfelejti megemlíteni, hogy nagyjából AMD 7nm = Intel 10nm. Máshogy van mérve, itt is ki volt vesézve az egyik cikkben.

Ezen info hiányában pedig eléggé félrevezető a cikk.

Bihus
Bihus
2018. júl. 30. 13:26

Kezdd mondjuk itt: https://en.wikichip.org/wiki/technology_node

Diego: nem tudom, hogy alulinformáltak-e, nekem itt sok cikk egyszerű fordítás-szagú, így valószínűleg nincs sok háttérmunka mögötte. Módszertanilag egyébként úgy kell jó és nem félrevezető cikket írni, hogy az ember minél többet megtud az adott témáról, és a fontos információkkal kiegészíti a cikket. Pl. azzal, hogy a nm előtti számok nem összevethetőek a külön gyártóknál, nem egy egzakt méret jelölései, hanem egyszerű marketingelemek. Azaz nem arról van szó, hogy az AMD két lépcsővel kerülne az Intel elé, hanem csak eggyel, kb. egy fél évig. Ami szerintem önmagában is érdekes, de egész más színezetet ad a dolognak, mintha csak a számokat néznénk.

punchman
punchman
2018. júl. 27. 15:34
#1

Ha jövő ősszel ki tudják adni a 10nm-es mainstream processzorokat, akkor nem lesznek bajban.

punchman
punchman
2018. aug. 18. 21:03

"Nem, a "korral" járó monoton árcsökkenés nem egyenlő árvágással."

Jó, de ha régiós ármenedzselés volt a gyakorlat, akkor nem is bejelentett árvágásokat kell keresni, hanem a piaci árakat tudod nyomon követni.

"A 6700K 145 ezer csúcsról levándorolt 95-re."
https://ibb.co/hJ7Caz
https://ibb.co/jqAfvz
https://ibb.co/jfqkTK

Korrelálnak. A font erősödött amikor a Skylake ára Európában csökkent. A Kaby árai viszont dollárban csökkentek. A Skylake nem amortizálódott ilyen látványosan, és ebben az időszakban nem is volt asztali konkurenciája az i5/i7 processzoroknak. 2017-ben már volt.

"Tavaly február-március környékén 210-220 fontra le és fel ami 267-280 dollár.
199 dollár kanyarban se volt."

Ezt nem így számítják. Az amerikai árak áfa, vám és egyéb dolgoktól mentesek. A helyi árazást nem globálisan, hanem helyben alakítják, a fentiek figyelembevételével.

"A node-ok marketingnek vannak, amit az Intel nem használt ki."

Nem a marketing a gond, hanem hogy az Intel elvesztette a 3 éves node előnyét. A konkurencia nextgen gyárai által gyártott szintén konkurens processzorok már a télen elérhetőek lesznek, az Intel meg még mindig malmozik az előző node-on. A Samsung pedig már rég termel a jobb technológiával. Pár éve a Glofo még a 32-es node-on termelte a bulldozer változatokat. Ma pedig a javított 14-es Zen+ néz szembe a Skylake származékokkal. Ebben a környezetben édeskevés tovább finomítani a régi node-ot.

Vissza az oldal tetejére