A Square Enix az Nvidia Gamescomos sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy jövő év elején érkezik PC-re a Final Fantasy XV. A Windows 10 áruháza mellett Originen és Steamen is meg lehet majd venni (valószínűleg lesznek dobozos változatok is). A játék alapból tartalmazni fog minden ingyenes és szezonbérletes DLC-t.

Nem véletlen persze, hogy az Nvidia műsorán lett bejelentve a PC-s változat: alapból támogatni fogja a GeForce Experience felvételi és megosztási lehetőségeit, és az Anselt is, így csodás screenshotokat hozhatunk majd létre, akár 360 fokosakat is, VR headsetekhez. Ha bírjuk vassal, akár 8K-ig állíthatjuk majd a felbontást (magas felbontású textúrapakk is lesz a játékban), és természetesen a HDR támogatás sem hiányzik, ami dicséretes, mert konzolon a már megjelent címek közül, ebben az egyik leglátványosabb a HDR.

A GameWorksből is használ sok dolgot a PC-s FF XV, hogy még szebb aljnövényzet, haj, tűz és füst szimulációt tudjon futtatni, és az árnyékok is realisztikusabbak lesznek. Kíváncsiak lettünk volna, hogy mi az ajánlott konfiguráció a grafikailag kicsit megturbózott FF XV esetében, de egyelőre még nem árulta el a Square Enix. Valószínűleg combos gép kell majd alá, ha azt szeretnénk, hogy 4K-ban normális sebességet mutasson fel. (Screenshotokkal vigyázat, a teljes 4K-s változatok elég nagyok!)

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
noPublicFG
noPublicFG
2017. aug. 21. 19:12
#4

Tegye fel a kezét az összes ember, akinek 4k monitora van!

Senki?

O.o

Szefmester
Szefmester
2017. aug. 22. 7:33

100%-ig egyet értek ezzel a nézettel. De ez a 8k olyan mértékű előre tervezés hogy csak na. Mintha a VII PC-s verzióba nem csak a software render meg a 640480 lett volna opció hanem a 1024768 és 1920*1080 is. :D

Ps emulátoron lehet látványosan érzékelni a grafikai javulást az alaphoz képest. Az ismétlődő textúrák a tereptárgyakon sűrűbbek és élesebbek... Magasabb LoD és persze a felbontás és élsimítás áldásai.

Egy hosszú életre felkészített címnél inkább ilyesmikkel tudnak segíteni. Ha pl egy mostani gépen retrózva a far cry sokkal távolabb jelenítené meg a részletes textúrákat és modelleket.

ThePoweR
ThePoweR
2017. aug. 21. 18:53
#3

https://developer.nvidia.com/gameworks-source-github

Egy része már elérhető githubon.

croix
croix
2017. aug. 21. 18:26
#2

nvidia gameworks and vr works... kössz de nem... bármi ami ilyen nvidia zárt middleware-re épül, az csak és kizárólag gf-on fog elviselhetően futni, de még azokon sem lesz csodás az élmény pont azért mert a programozók nem látnak a middleware működése mögé hogy jobban tudjanak optimalizálni... amd is csinál gyártóspec cuccokat a radeonokhoz, de azoknak javarész létezik független adaptációja is dx12-re vagy vulkan-ra, nemhiába jobbak sokkal a konzolportok ami azokra jön és nem nvidia áll mögötte

félreértés ne essék, nem trollkodás, csak szimpla ténymegállapítás akart lenni ez az egész

Svindler
Svindler
2017. aug. 21. 18:47

De ha jól emlékszem ott a Radeonoknál nem is lehetett minden GW ficsőrt bekapcsolni. GW nélkül meg máig gyorsabbak Batmanben szerintem.

Szefmester
Szefmester
2017. aug. 21. 16:58
#1

Erektálás, elcsöppenés, pánik szerű kétségbeesés...

Bitang jól néznek ki a képek. Öröm hogy a teljes játék jön egybe, plusz jönnek a szépséges kis extra látványjavítók az alapból pofás játékhoz. Végül a döbbenet, hogy ehhez a jelenlegi gépem kevés lesz... VGA és monitor ügyileg tuti... (DELL S2418HN így hirtelenjében... de vannak tulajdonságai amik rosszabbak mint a mostanim.. de a fs és a HDR javítana...)

Egy okkal kevesebb a ps4pro megvételére. :)

Vissza az oldal tetejére