A OnePlus szinte csak felsőkategóriás okostelefonban utatott a története során. Egyetlen alkalommal próbált a márka a középkategóriában érvényesülni, de kudarcnak bizonyult a OnePlus X, és ezért úgy határozott a márka vezetése, hogy nem kérnek ebből. Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán, és a helyzet megváltozott. Már újra van megfizethetőbb OnePlus, és úgy fest, hogy készül a még olcsóbb készülék.

Állítólag Clover kódnév alatt a OnePlus még 2020-ban ki fog adni egy egészen költséghatékony készüléket. Ez a termék már állítólag 200 dollár körüli összegért kelletheti majd a bájait, szóval bátran rá lehet majd akasztani a megfizethető jelzőt. A kiszivárgott információk alapján ez már tényleg minden ízében egy fapadosabb eszköz lehet a OnePlustól.

A valaha készült legolcsóbb OnePlus egy 6,52 hüvelykes megjelenítőt vonultathat majd fel IPS technológiás alappal és 1560 x 720 képpontos felbontással. A hardver alapját szokás szerint egy Qualcomm mobilplatform adhatja, de minden eddiginél szerényebb aktuális teljesítménnyel, ugyanis a Snapdragn 460 kerülhet itt bevetésre 4 GB RAM és 64 GB tárhely kíséretében.

Ez a masina is megkaphatná a OnePlusra jellemző kiváló szoftvertámogatást, ami értelemszerűen az OxygenOS grafikus felhasználói felületet is magával vonja. Az előlapi kamrája az alacsony büdzséből készülő szerkezetnek 16 MPixeles lehet, a hátára kerülő módul viszont már csak egy 13 és kettő darab 2 megapixeles egység alkothatja. A hátlapján ujjlenyomat-olvasóval jöhet az eszköz, és egy masszív, 6000 mAh-s akkumulátor kaphat benne helyet.

Azt nehéz megmondani, hogy egy ilyen OnePlus mennyire használna egyébként a márkának, mert ez bizony már nagyon messze áll attól is, amit a Nord nyújt 400 dollárért cserébe. Elképzelhető, hogy a kereslet meglenne egy olyan mobilra is, de az szinte biztos, hogy a megítélésén rontana egy ilyen gyengébb minőségű szerkezet. Mert ezt már bármilyen minőségi anyagba csomagolják a tervezők, nem fogja azt a prémium hatást visszaadni, amit a Nord még nyújt.

Sokan a OnePlus Nord kapcsán azt gondolták eleinte, hogy biztosan nem fog megvalósulni, és most már kapható, ez alapján benne lehet a pakliban, hogy a Clover is ténylegesen készül a színfalak mögött. Ugyanakkor egy dolog van, ami mindenképpen furcsa: ez nem fog 5G támogatást biztosítani. Hogy ebben mi az érdekes? Nos, az, hogy a vállalat vezetése éppen az idei év tavaszán jelentette ki, hogy ezentúl már nem fognak olyan okostelefont kiadni, amiben nincsen 5G. Szóval ez egy kicsit kétségessé teszi a kiszivárgott információk valóságtartalmát. De kíváncsian várjuk, hogy miként fog alakulni a cég kínálata a következő hónapokban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
KikiGames
KikiGames
2020. szept. 2. 10:55
#1

5G ide, kamu hír oda... Ez egy nagyon jó dolog lenne a OnePlus-nak. Sokan kóstolnának bele a OnePlus élménybe és az OxygenOS-be elsőnek és szerintem nem kevesen maradnának náluk. Nagyon nagy minőség és a felhasználóikhoz hűség jellemzi őket. Engem megvettek.

Vissza az oldal tetejére