Sokszor a gyártóknak az is gondot okoz, hogy egy hagyományos telefont IP68 minősítésre érdemes szigeteléssel lásson el, az pedig majdnem elképzelhetetlen, hogy oldható ez meg hajtogatható formában, de a Samsung megcsinálta. És a vállalat egy sor egyéb szempontból is fejlesztette a hajtogatható okostelefonjait, hogy a tartósság szempontjából magasabb színvonalat érjen el ezeknél.
A Galacy Z Flip3 és a Galaxy Z Fold3 új alumíniumból épül fel, friss kijelző technológiát alkalmaz és jobban szigetelt az elődöknél, ezek pedig mind hozzájárulnak ahhoz, hogy olyan elnyűhetetlenek legyenek, mint egy hagyományos mobil.
Kiemelte a Samsung az új Armor Aluminum burkolati anyagot, amiről túl részletesen nem beszélt, csak annyit árult el, hogy ez az összetételét tekintve eltér attól, amit a hétköznapi mobiloknál korábban megismerhettünk az alkalmazott alumíniumötvözeteket tekintve. Lényegesen nagyobb ennek az anyagnak a merevsége, ezáltal a meghajlításnak, horpadásnak jobban ellenáll. Sőt mi több, elvileg a karcok is nehezebben fognak rajta megmaradni, kevésbé sérül majd a felülete.
Az, hogy IP68 minősítést kapjon a páros, hatalmas kihívást jelentett a mérnökök számára. Itt ugyanis nemcsak, hogy nehezebb azt megoldani, hogy ne jusson be víz a termékekbe, több komponenst is kell óvni a nedvességtől. Egyrészt a telefonok két részét összekötő kábeleket meg kellett oldani vízálló módon, másrészt pedig a zsanérokat is vízhatlanná kellett tenni.
Úgy tervezte meg a Samsung a Galaxy Z Fold3 és a Z Flip3 zsanérját, hogy akkor se legyen annak baja, ha esetleg víz kerül bele. Először is rozsdamentes anyagból állította ezt elő, így az idő vasfoga nem lesz képes nyomot hagyni rajta. És adott ennek a mechanikának egy olyan kenést a Samsung, ami kellően bírja majd az évek során, továbbá ellen fog állni a nedvességnek is.
A Samsung a készülékekbe kerülő megjelenítőket 200 ezer meghajtásra tervezi, de ez nem jelenti azt, hogy a 200 001. alkalommal tönkre fognak menni. Akár lényegesen tovább is bírhatják majd a strapát igénybevételtől függően. Ez napi 100 hajtás mellett ez így is több mint 5 éves használati időt fed le, ami alatt más belső komponensek is elérhetik az életciklusuk végét. És a 100 meghajtás minden nagy a vállalat szerint bőven több, mint amennyi a normál napi használatban összejöhet, főleg a Galaxy Z Fold3-nál, aminél a nagy külső képernyőn igazából a legtöbb műveletet kényelmesen meg lehet oldani.
Külön kiemelte a Samsung, hogy minden korábbinál nagyobb figyelmet szentel arra, hogy a hajtogatásokat kellő tekintettel tesztelje. Éppen ezért szélsőséges időjárási körülmények között is intenzívebb próbának veti alá a megjelenítőket. -20 fokos folyamatos hidegben is 30 ezer alkalommal bírta ki a hajtogatásokat a különleges panel. Szóval majdnem egy évig lehetne naponta 100-szor nyitni farkasordító hidegben, akkor sem romlana el.
Egyértelmű, hogy a Samsung a Galaxy Z Flip és Fold új generációjánál nem feltétlenül az újításokra ment rá, noha innovatív megoldásokból sincs azért teljesen hiány. Az volt a cél, hogy megbízhatóbbá és olcsóbbá tegye a technológiát, hogy még több ember vásárolja a termékeket.





































