20 év elteltével találta meg saját játékát egy twitch streamben annak készítője

Az internet tényleg nem felejt el soha semmit?

20 év elteltével találta meg saját játékát egy twitch streamben annak készítője

Amikor a nosztalgiára épülő remastered játékok korát éljük, többször hallgatjuk a fejlesztők nyilatkozataiban azt a gondolatmenetet, miszerint nincsenek meg az eredeti fájlok, hiányoznak az assetek és a forráskód is már csak örök emlék marad, ezért lényegében újra kell kezdeniük a fejlesztést sokszor a legelejéről.

Ha valaki játékfejlesztő szeretne lenni, akkor bizony lesznek kezdeti próbálkozásai, hiszen senki nem képes egy Final Fantasy szintű RPG-t egyedül elkészíteni és főleg nem elsőre. A Paint.NET nem egy ismeretlen program szerte az interneten, számtalan kezdő vagy akár haladó művész használja Rick Brewster programját alkotásra. Viszont még Ricknek is el kellett kezdenie valahol és ő is szeretett volna saját játékokat fejleszteni gyerekkorában, így készítette el még 94-ben, 12 évesen a The Golden Flute IV: The Flute of Immortality DOS-os RPG játékot, amit egy 1984-es RPG könyv inspirált.

A Golden Flute 4. része már grafikus megjelenésű munka volt, kasztválasztással és random felbukkanó ellenfelekkel, ezt pedig egy Tandy 1000TL/2-es gépen írt meg annak idején. A Kotaku viszont egy érdekes történetet rakott össze arról, hogyan találta meg a programozó elveszettnek hitt munkáját 20 évvel később egy twitch streamben. Elmondása szerint ugyanis egyetlen egy telepíthető változatot készített a játékból, amit az unokatestvérének postázott el 3,5-ös floppy-n és az egész projekt a feledés homályába veszett. A játék viszont felkerült egy „Cream of the Crop 5” játékgyűjteménybe, ám az unokatestvére nem emlékszik rá, hogy valaha is feltöltötte volna bárhova is a játékot.

A Golden Flute 4 viszont egy régi DOS-os játékokkal foglalkozó streamer kezébe került, aki 5 óra 17 percnél, a Golden Flute 1. része után kezdi el játszani a játékot és nevet is annak kidolgozottságán és egyensúlyán, de többször említve, hogy szerinte ezt egy 10-12 éves srác készítette.

Akit érdekel a játék, itt kipróbálhatja, de több mint valószínű, sok öröme nem lesz benne, hiszen ez inkább egy kedves történet, mintsem történelmet befolyásoló tényező. Egy biztos, a játék grafikája megalapozhatta Rick Paint.NET-es pályafutását, hiszen elképesztő részletességű rajzok tűnnek fel a játék során.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap