18 ÉV ALATTIAKNAK HÉTKÖZNAP MAXIMUM MÁSFÉL ÓRA JÁTÉK, 22 ÓRÁIG - ÚJ SZABÁLYOK KÍNÁBAN

Nem számít, hogy a politikánál téged sokkal jobban érdekel a Hearthstone, ne aggódj, a politikusok akkor is gondolnak rád.
Török Roland
Török Roland
2019. nov. 8. 19:05
18 év alattiaknak hétköznap maximum másfél óra játék, 22 óráig - új szabályok Kínában

Kína nem éppen a szabadság fellegvára, legalábbis attól a ponttól kezdve, amikor már nem értesz egyet a bölcs állami vezetők döntésével. Új szabályok érkeznek ugyanis a nagyhatalom jóvoltából a 18 éven aluliak számára, ami erősen limitálja az online játékkal eltölthető idejüket és költségvetésüket.

A hatóságok, Xi Jinping elnökkel egyetemben nagyon fontosnak tartják a kiskorúak megfelelő szellemi és testi fejlődését. Tisztában vannak vele, hogy az országuk videojáték nagyhatalom és rengetegen keresnek pénzt akár az e-sporttal, akár valamilyen módon a játékokkal, de éppen ezért szeretnék még jobban szabályozni ipart. Ennek megfelelően, hogy megakadályozzák a fiataloknál terjedő rövidlátás és függőség problémáját, és hogy ne szenvedjen kárt a tanulmányi életük se, új limiteket kívánnak bevezetni, amit természetesen igencsak ajánlott lesz szigorúan betartani. 

Ha nem múlt el a játékos 18 éves, akkor hétköznaponként ezentúl csak 90 percet játszhat, nem többet. Hétvégén és ünnepnapokon sem lélegezhet nagyon fel, ha a világ legunalmasabb vidékén él egyke gyerekként, akkor is csak 3 órát tolhatja kedvenc játékát egyhuzamban. Természetesen a szabályok itt nem állnak meg, a pénztárcát is védeni kell. Nyolc év alatti gyermekek egyáltalán nem költhetnek pénzt a játékokban, 8 és 16 év között egyszeri feltöltéssel 50 jüant, hónapra lebontva 200 jüant lehet költeni. Ha elmúlt a játékos 16 éves, akkor megnyugodhat, 100 jüant is feltölthet egyszerre és havi 400 jüanig, vagyis olyan 16 000 Ft-ig költhet kedve szerint. Bárhogyan is alakul a csemete napja, 10 óra után takarodó van és egészen 8 óráig nem indíthat el online játékot.

Galéria megnyitása

A szülőknek kötelességük lesz szélesebb körben tájékozódni, és a gyermeküknek megfelelő játékot válasszanak. Külön kiemelik még, hogy a nyugati világban használt korhatár rendszer nem felel meg a kínai elvárásoknak, felelős szülő nem engedi játszani a szexualitást, az erőszakot és szerencsejátékot propagáló címeket. 

Ha attól félnél, hogy a Kínai Állam nem tesz meg a gyermekek védelme érdekében mindent, akkor ne aggódj. Mostantól kezdve még szigorúbban fogják ellenőrizni a játékosok személyazonosságát, új rendszereket vezetnek be, hogy a szülők véletlenül se tudják odaadni saját accountjukat. Még több ellenőrzéssel ugyanis megvédhetőek maradnak a kínai állam jövőbeli reménységei. Az ellenőrzések szigorítását az online vállalatoktól megkövetelik, személyi azonosítás a szolgáltatások regisztrációjakor, mobilszámok figyelése és egyéb azonosítók használata. A kínai kormány szerint a szabályozás megalkotása szakértők bevonásával készült, így nincs ok az aggodalomra. Cserébe több stadion, foci és kosárpálya fog épülni a jövőben.

A The New York Times szerint a kínai szülők és a játékosok egy része szkeptikus a szabályozással szemben. Ha online nem is, offline tud majd továbbra is játszani bárki, ezt pedig nehezebb lesz megakadályozni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
KROK
KROK
2019. nov. 10. 18:49
#8

Ez örömhír. Ugyanis egyrész kellett már a szabályozás és rájuk is fért, másrészt pedig így legalább a Gajin a Blizzard és más nagy kiadók nem fogja Kína hátsóját nyalni ahogy eddig ...

WarpEdit
WarpEdit
2019. nov. 9. 20:57
#7

(talán, valahol egyetértek,de) ez a döntés következetlen és igazságtalan. Ki is fogják játszani a rendszert rendesen,már csak a (kínai) nagy számok törvénye alapján. Ami nem öl meg, az....

Levy_Szh
Levy_Szh
2019. nov. 9. 9:08
#6

EZAZ KEVESEBB KINAI FOGJA TERORIZÁLNI AZ EU JÁTÉK SZERVEREKET :D
Szeretünk kinyaminya xD

/ Szarkazmus 10.000 /

Avisto
Avisto
2019. nov. 9. 6:49
#5

Ha érintett lennék biztosan nem tetszene, de objektívan nézve talán több értelme van mint az uborkák alakját szabályozni.

Az offline játék megakadályozásán meg maguk a kiadók dolgoznak már igen hosszú ideje.

Levy_Szh
Levy_Szh
2019. nov. 9. 9:12

@Avisto hol szerzed be a játékokat STEAM EPIK ...  még a tényleg offline játékhoz is kapcsolódik valami járulékos online szolgáltatás.  Tolod a tényleg offline game de a Stemen szépen számol ám felfele hogy hány órát toltál vele, kapod az arcsivmenteket. De a leglényegesebb ahoz hogy elinditsad a game a steam beakar jelentkezni .... mondjuk ez kivédhető csak meny el a steamlibraliba keresd meg a game eredeti exe és ott inditsad el ne a stemes ikonnal.

tomm27
tomm27
2019. nov. 8. 23:37
#4

nesze kommunizmus sok agyhalott aki visszasirja kicsit jarjon mar utana kinaban milyen is az igazi diktatura :)

thestock
thestock
2019. nov. 9. 19:34

@Busterftw  szembe nem jutna olyan program ami a gyermekválallókból jó szülőt csinál. Nem tudom kínában hogy nevelik a kölyköket, de gondolom ott is elég nagy a szórás.

Szóval ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik még nem teljesen a szélessávú internetkapcsolatban cseperedett fel. Emlékszem hogy a 90'-es években azon görcsöltek hogy ne legyen TV függő a gyerek, és ment a duma hogy bezzeg a mi időnkben amikor csak heti 2 alkalommal volt TV műsor. Ez a "válság" is valahogy meg lett oldva.

Ez a fajta tiltás nem oldja meg azt a problémát ha a szülő lesz*rja a kölkét, vagy nincs elég ideje vele foglalkozni. Visszakanyarodva a TV-s korszakhoz: volt olyan osztálytársam akit leraktak a TV elé mert addig sem kell vele foglalkozni, de sok olyanok is voltak akik késő estig kint lófráltak az utcán, és a szülők azt sem tudták hogy merre jár, vagy mit csinál a kölök. Nem volt TV függő, hurrá. Meg lehet tiltani a PC használatot, de kétlem hogy egy szülői kontroll nélkül tengődő gyerek egér helyett rögtön tankönyvet ragad a kezébe.

Chavalier
Chavalier
2019. nov. 8. 22:35
#3

"Cserébe több stadion, foci és kosárpálya fog épülni a jövőben."

Akkor megnyugodtam, azokból sosem elég. ;)

peti19870621
peti19870621
2019. nov. 8. 21:32
#2

Bullsh!t. -Mert már láttom a szalag címeket: "2020 Fellángol kína: Zombi agyhalott csemeték egy csoportja sarokba szorította s felkoncolta azon államfők tömkelegét, aki ezt mind kitalálta.. Lásd.: Személyi Cyborgok a leleményes csemeték piacvezető paralizáló gépezetei: egy politikus ánuszát sem hagyák érintetlenül. Tömegkatarzis: az egyetemisták pártfogolják a netre éhes fürge diákokat: Jellemző rájuk a kommunális inkoherens tollerencia, amit a felállított állami pesztra kontroll rendszer szemben velük szorgalmaz.. - 2021 Az újabb intézkedések hatására: megkezdőtek a tömeges emigráns jelenségek a fiatal korosztályok körében. 2024 Technológiai inováció: Az iskolai diák szövetség szervezetének átfogó sikeres puccs kísérlete után az elfogodott politikusok nagyrésze a CNSA állomásán került kitoloncolásra a holdbázisuk zárkái felé." - Verdikt: - Túl sok disznóság van kínában.

patrik2991
patrik2991
2019. nov. 8. 20:13
#1

"Ha online nem is, offline tud majd továbbra is játszani bárki, ezt pedig nehezebb lesz megakadályozni."

Óóó biztos vagyok benne, hogy már dolgoznak rajta, hogy ha PC-d van, annak kötelezően online kell majd lennie, különben az ország ellensége vagy...

tomm27
tomm27
2019. nov. 10. 20:12

@talgaby  az egy dolog hogy jatekszamban elhanyagolhato az internetes kapcsolat meglete, de jatekokra juto jatekosok aranyat is figyelembe veve elenyeszo az a jatekos bazis aki net nelkuli single playerekkel jatszik.

Vissza az oldal tetejére