A Microsoft bevételeinek egy jelentős részét biztosítják a szolgáltatások, és a vállalat különösen nagy hangsúlyt helyez a saját ökoszisztémájában arra, hogy a OneDrive-ot minél több funkcióhoz kapcsolódjon. Egyfajta központi szerepe van ennek, éppen ezért a felhasználói köre is óriási.
2007-ben indította el a Microsoft a saját felhőszolgáltatását, SkyDrive néven vált ismertté, de egyébként eredetileg Windows Live Folders néven futott. Szélesebb körben 2008-ban kezdett terjedni, és egészen egy jelentős peres ügyig SkyDrive néven futott. Az évek során a Sky tévécsatorna tulajdonosa többször nekiment a Microsoftnak, és 2013-ban sikeresen elérte, hogy a Microsoft ne használhassa tovább a SkyDrive nevet, és ekkor lett átkeresztelve OneDrive-ra.
A szolgáltatás az évek alatt többször is átesett jelentős ráncfelvarráson, legutóbb 2015-ban történt olyan nagyobb átalakítás, ami a grafikus felhasználói felületet is érintette. Ugyanebben az évben a Microsoft jelentősen átvariálta a különböző adattárolási lehetőségeket és csomagajánlatokat. A OneDrive-nak van külön üzleti oldala is, a vállalati felhasználók részére, és ma már szinte nincs olyan Microsoft szolgáltatás, ami egyáltalán nem kapcsolódik ehhez. Valamilyen formában mostanra a legtöbb platformot bekötötte ebbe a redmondi brigád.
A Microsoft arra vonatkozó információt nem szokott közölni, hogy mekkora felhasználói táborral rendelkezik a OneDrive, de jó eséllyel már több mint 1 milliárd ember regisztrált erre. A legutóbbi adat, amit felfedeztünk, 2014-ből származott, és már akkor 250 millió regisztrálton túl volt, ma pedig már szinte minden Windows felhasználót igyekszik arra rávezetni, hogy létrehozzon saját fiókot, amihez automatikusan jár a OneDrive is. Nem volt egyszerű helyzetben az első években, de mostanra megkerülhetetlen piaci szereplő lett.
A vállalat pedig úgy gondolta, hogy a 15. évforduló remek alkalom arra, hogy egy nagyobb átalakításnak vesse alá a platformot. Ennek keretében a OneDrive kapni fog egy teljesen új kezdőfelülete, ami OneDrive Home névre hallgat majd. Ennek köszönhetően a felhasználók egyszerűbben áttekinthetik majd a különböző tartalmaikat, könnyebben elérhetik a dokumentumokat. A kezdőképernyő letisztult, funkcionális lesz, a lényegre törekedik, miközben azért próbál némi extra látvánnyal is szolgálni.
A betöltést követően felül ki lesznek majd emelve fontosabb dokumentumok, legutóbbi események, legyen szó egy szerkesztésről vagy bármilyen egyéb, OneDrive-hoz kapcsolódó tevékenységről. Oldalt ott lesznek az olyan fontosabb gombok, mint a tárhely elérése, a saját fájlok, a megosztott tartalmak, valamint a lomtár. Alatta van egy gyorselérési szekció, amit mindenki az egyéni igényeihez alakíthat. A középpontban levő fájllistán lehet majd azonnal szűrni szöveges dokumentumokra, táblázatokra, prezentációkra és PDF kiterjesztésű fájlokra is. Ezek mellett pedig egyéb szűrőket is lehet majd állítani.
Emellett egyéb fejlesztésekkel is készül a Microsoft, és az újdonságok fokozatosan jutnak majd el a felhasználókhoz. A következő hetekben, hónapokban jön a OneDrive Home és minden egyéb újítás. Minden bizonnyal a OneDrive alkalmazás is át fog alakulni, ennek már lehet látni az első jeleit.


































