Az AMD az elmúlt évek során alapvetően két fő gyártópartnerre támaszkodott, akik elkészítették különböző chipjeit: az egyik a TSMC, a másik pedig az AMD korábbi üzemeit is magába foglaló GlobalFoundries, amely 2008-ban alakult meg. A legfrissebb információk szerint most úgy tűnik, hogy újabb vállalatra is támaszkodhat majd a gyár nélküli vállalat.

A ZDNet beszámolója alapján a legfrissebb gyártópartner nem más, mint a Samsung. A meglepő tényről a Samsung félvezető üzletágának elnöke, Dr. Kinam Kim rántotta le a leplet, aki elmondta, a Samsung több gyártónak is készít majd 14 nm-es csíkszélességet alkalmazó alkalmazásprocesszorokat. A 14 nm-es gyártástechnológiára támaszkodó termelés az idei év végén indulhat be.

Az elsőre meglepőnek tűnő dolog mögött az állhat, hogy a GlobalFoundries – ahogy a korábbi bejelentés már beszámolt róla – licencelte a Samsung 14 nm-es FinFET gyártástechnológiáját, amit az AMD számára is elérhetővé kíván tenni, de lehet, hogy a gyártósorok átalakítása nem halad megfelelő sebességgel, így a Samsung segítségére is szükség van.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

26 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kajafun
Kajafun
2014. okt. 4. 18:48
#17

Hurrá! Jön a KNOX AMD karikra is! xD

atti_2012
atti_2012
2014. okt. 4. 12:37
#16

ez 5 hónapos, akkor ez semmiképp nem tekinthető hitelesnek, gondolom

ha volna 7 hónapos, amin 14nm volna, rögtön hiteles lenne

sebaj 2016-nál előbb úgysem várható semmi az amd-től 14nm-re... már az is iszonyat idő lenne, hogy amit 20nm-re terveztek, áttervezzék 14nm-re

atti2010
atti2010
2014. okt. 4. 12:45

Nem akarnak 20nm gyártani és hogy mit mire terveztek azt te nincs honnan tudjad meg én sem csak azt nyilatkozták hogy 20nm nem gyártatnak semmit, ez gondolom világos és tiszta nyilatkozat, az pedig hogy a Samsungal is akarnak gyártatni arra enged következtetni hogy a 2015 VGA-k már 14nm jönnek de ezt én mar régebben megírtam csak akkor sem hitted el vagy nem is akartad.

atti_2012
atti_2012
2014. okt. 4. 11:45
#15

Hát az első demózott chiptől a tömeggyártásig gyakran egy év is eltelik, de néha még több, szóval aligha lesz 1-2 éven belül ebből termék. A TSMC például 2010-es sajtóközleményben azt jelentette be, hogy 2012 második felében elkezdi a 20 nm-es chipek gyártását, hát ehhez képest az Apple A8-on kívül eddig még egy ilyet se látott senki, és az is csak most jelent meg.

Az Intelnek se úgy sikerült s 14 nm-es átállás, ahogy tervezte. Ez is azt támasztja alá, nem olyan gyorsan mennek a dolgok.

Szóval, ha nem amd-nek pozitív hírről lenne szó menne a kétkedés ezerrel, így meg a megszokot csapat persze hogy pozitívan áll hozzá.

Egyébként még az amd maga is 20nm-ről beszél 2016-ra is....

[okoskák]

atti2010
atti2010
2014. okt. 4. 12:28

Év végén szokott jönni hiteles roadmap úgyhogy még egy kicsit várnod kell.

enisherpa
enisherpa
2014. okt. 3. 20:22
#14

Egy 14 nm-es AMD APU jövőre tényleg jó lenne.

atti2010
atti2010
2014. okt. 3. 20:54

Tudtommal nem nagyon jön, 2016 jön 14nm teljesen átdolgozva a magoktól kezdve minden valószínű hogy stached RAM -al.

csabi02
csabi02
2014. okt. 3. 20:16
#13

ha ez bejön nekik,akkor olyan nagyot fog ütni,mint Mike Tyson fénykorában!!! :)

somakb
somakb
2014. okt. 3. 18:59
#12

Ezzel a technológiával mostanában max az ARM licensz alapú AMD processzorok készülhetnek nem izmos cpu meg gpu-k. Marhára nem utóbbiakra van ez kitalálva. Pár wattos ARM SoC-ekre.

atti2010
atti2010
2014. okt. 3. 19:09

Azért akarják rágyógyítani az R9-390X -re, amúgy egy ARM cuccnak mi szüksége lenne ekkora sávszélességre.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. okt. 3. 17:52
#11

Pont a fentebbi cikknél akartam mondani hogy az Apple-n kívül az AMD-nek is jót tenne ha otthagynák már a TSMC-t mert csak visszahúznak mindenkit a fejlődésben. Ha az AMD az őskövület technikából próbálta kisajtolni a maximumot akkor az eddigi tapasztalataik hatására egy modernebbel talán aratni fog.

rini
rini
2014. okt. 3. 15:00
#10

Az idei év végén indulhat be de ez közel sem azt jelenti, hogy felfutott lenne a termelés az adott csíkszélességen. Az majd valamikor késő tavasz és nyár környékén történhet meg. Az első néhány hónapban gyártott termékek általában sok gyermekhibától hemzsegnek.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. okt. 3. 14:53
#9

Eddig is szerettük a SAMSUNG-ot , ezután ha valóban így lesz - még jobban .

Kim Ki-nam elmondta, a Samsung több gyártónak is készít majd 14 nm-es csíkszélességet alkalmazó alkalmazásprocesszorokat. A 14 nm-es gyártástechnológiára támaszkodó termelés az idei év végén indulhat be.

hajrá-hajrá :*

legyes
legyes
2014. okt. 3. 12:53
#8

Nocsak. Lesz akkor itt még meglepi a processzor/SoC fronton is.

Crytek01
Crytek01
2014. okt. 3. 12:45
#7

Hát ha azt nézem nvidia mit hozott ki a maxwellből fogyasztás/teljesitmény szinten CSAK 28nm-en belegondolni is félelmetes itt mik lesznek majd.

Alaphangon 2ghz-es alap órajelek 150W alatt :O (És akkor beleér a bilibe...)

HussarF
HussarF
2014. okt. 3. 12:39
#6

A legfrissebb információk szerint most úgy tűnik, hogy újabb vállalatra is támaszkodhat majd a gyár nélküli vállalat

Az nV is ilyen, vagy nekik van saját gyáruk is? Ha nincs, akkor nekik ki gyártja a félvezető technológiát?

atti2010
atti2010
2014. okt. 3. 13:16

Nincs, a TSMC gyártatnak de elvileg egy újratervezéssel bárki gyárthat nekik.

atti_2012
atti_2012
2014. okt. 3. 12:11
#5

ez 2 év, amiről itt szó van.... addig el is kell jutni...

atti2010
atti2010
2014. okt. 3. 12:34

Hagyjuk már a csődös mesét, nem értem mitől lenne neked jobb, még drágában vennél Nvidiát vagy nincs is rendes VGA-d és azért nem érdekel.

Riddick77
Riddick77
2014. okt. 3. 11:23
#4

Végre elkezd alakulni lehet kicsit az AMD is! 14nm-en frankó Radeonok jöhetnének.

Supra
Supra
2014. okt. 3. 11:22
#3

Jah, ez ezért visszaállítana valamennyit a jelenleg elég korlátozott versenyhelyzetből...

ncc1701
ncc1701
2014. okt. 3. 11:15
#2

Nem csak a vga-nak, hanem mindennek jót tenne, ami amd.

tibaimp
tibaimp
2014. okt. 3. 11:06
#1

Ez most akkor vga vagy cpu lesz, esetleg mindkettő? mert ugye a tsmc gyártotta a vga-t, míg a gf a cpu-t nekik.

Jó lenne már a vga-t a 28nm-ről végre elvinni, és mondjuk a 390x-et már azzal kiadni.

Vissza az oldal tetejére