Az Electronic Arts egyértelművé tette a befektetők számára, hogy az induló üzleti évben - tehát jövő tavaszig - 14 játék kiadását tervezi. Ezek közül sok megjelenik majd Nintendo Switch-re is, néhány anyag pedig csak arra, de erről pontosabb részleteket nem kaptunk.

Az persze már korábban kiderült, hogy készül a Burnout Paradise Remastered, vagyis az eredetileg PS2-re készült, Criterion által fejlesztett zseniális autós játék felújított változata. Ez biztosan érkezik Nintendo Switch-re, és egészen elképesztő módon 49,99 dollárt kérnek majd érte. Összehasonításként a tavaly augusztusban megjelent PC-s változat 19,99 dollárba került annak idején.

A megjelenések között ott lesz a csak PC-re érkező Command & Conquer Remastered, valamint a minden létező platformra megjelenő új FIFA, NHL és Madden is. Ezeken kívül egy további sportjátékkal készül az Electronic Arts, de erről egyelőre még nem rántották le a leplet.

Ezen kívül ott van a listában a Medal of Honor VR, valamint a bizonyos régiókban már elérhető Plants vs. Zombies 3 is, ami mellett további egy mobilos játékra számíthatunk még a kiadótól. Kiderült az is, hogy négy anyag érkezik az EA Partner Programból, amik jellemzően kreatívabb, kísérletezősebb játékok szoktak lenni, mint például az Unravel.

Kiderült az is, hogy a Burnouton kívül készül még egy korábbi játék remasterelt verziója, valamint hogy a kiadó játékainak egy bizonyos része ingyenesen frissíthető lesz majd Xbox Series X-re és PS5-re. Ennek a mikéntje egyelőre nem ismert, a Microsoft például már bejelentette, hogy a Smart Delivery rendszerhez lehet csatlakozni, és ilyenkor egy adott játék nagyon egyszerűen elérhetővé tette több platformon is. Ennek bevetése azonban nem kötelező, a kiadók választhatnak más utat is, vagy dönthetnek úgy is, hogy minden platformon külön kell megvásárolni a játékaikat.

A Star Wars-játékokkal kapcsolatban viszont egy szót sem ejtett a kiadó.

Az is biztos, hogy a DICE már befejezte a munkát a Star Wars Battlefront 2-n, és hamarosan megkapja utolsó nagy frissítését a Battlefield 5 is, ezt követően pedig a stúdió teljes erővel átáll a már egy ideje készülő új Battlefield befejezésére. Ennek a megjelenése azonban nem várható a 2021-es üzleti évben, vélhetően szokás szerint 2021 őszén jelenik majd meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Lugi
Lugi
2020. máj. 8. 14:16
#7

" a minden létező platformra megjelenő új FIFA, NHL "

Sajnos NHL évek óta nincs PC-re, kíváncsi leszek  :)

Trolltaxi
Trolltaxi
2020. máj. 8. 11:49
#6

Idén sem hajtják csapágyara a kreatívrollert! Remasteredek, évente jövő címek esedékes darabjai, valami VR és kész... És megélnek belőle!

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. máj. 8. 10:20
#5

MOndjuk ezért fölösleges volt cikket írni, az EA egy nagy holding, ami sok fejlesztő céget vásárolt fel kicsitől közepesen át nagy csapatokig, így minden évben egy rakat játékot ad ki, mindenféle platformra, sok különbözö méretben.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. máj. 8. 9:40
#4

" Ez biztosan érkezik Nintendo Switch-re, és egészen elképesztő módon 49,99 dollárt kérnek majd érte. Összehasonításként a tavaly augusztusban megjelent PC-s változat 19,99 dollárba került annak idején. "

Switchet meg nem szabad venni (nekem lite van)

Otvar tularazott konzol bazari egypalcas minoseg (kijelzo amit egy fing is megkarcol,  thumstickek amik utjanak a fele holtjatek, es domboruak) meg otvarabbul tularazott jatekokkal.

Amik nagy reszet iranyitani se lehet mert otvar a konzol formaja, merete, elrendezese.

Szar tularazott okadek.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. máj. 8. 9:34
#3

"14 játékot ad ki egy éven belül az Electronic Arts" 

de minek?

KikiGames
KikiGames
2020. máj. 7. 23:30
#2

14 játék egy éven belül? Olyanok is...

Enno
Enno
2020. máj. 7. 22:49
#1

Béke poraikra. Próbálok emlékezni, de egy olyan játék se jut eszembe tőlük amit annak neveznék az utóbbi időkben.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. máj. 8. 9:35

@Enno pedig sok van.

Ott van pl a ....

vagy a ....

vagy a ....

ja, es a ....

Vissza az oldal tetejére