A Huawei valószínűleg már a következő generációs csúcsmodellje mellé fejleszti azt a hálózati adapter, ami a napokban kapta meg Kínában a CCC minősítést. A hivatalos vizsgálatokat sikeresen teljesítő eszköz minden eddiginél gyorsabb töltéssel kecsegtet.

A gyorstöltések évről évre diktálnak nagyobb tempót a feszültség és az áramerősség növelésével. És bár tavaly más a 100 wattos álomhatárt is sikerült átlépni, nagyon úgy fest, hogy idén is tovább fognak gyorsulni az ilyen megoldások. A Xiaomi és az iQOO is rendelkezik olyan okostelefonnal, ami 100 wattos teljesítményű töltést tesz lehetővé, és a Huawei pedig már azon van, hogy átlépje ezeknek a tempóját.

Egy olyan adaptert vizsgáltatott be a vállalat Kínában, ami 135 wattos töltési teljesítményt támogat. Ez pedig már egészen döbbenetes azt figyelembe véve, hogy a legtöbb androidos csúcsmodell azért még a 100 wattól is bőven elmarad, az iPhone pedig még most is csak 20 wattos töltést tesz lehetővé. A vélekedések szerint a Huawei a P50 széria esetében vetheti majd be a 135 wattos eljárását.

Galéria megnyitása

Olyan adaptert fejlesztett a Huawei a CCC dokumentációja alapján, amit nagyon rugalmasan lehet majd használni, szóval nemcsak akkor fog jó szolgálatot tenni, ha a megfelelő kábellel és mobillal társul. A HW-200675CP0 azonosítóval illetett kiegészítő 5 volt mellett 3 amperrel indít, ami 15 wattos töltést jelent, de ez igazából mellékes. A lényeg az, hogy miként éri el a csúcstempót, és ez sem titok szerencsére: 20 voltos feszültség mellett képes 6,75 amperes áramerősséggel üzemelni.

Bár egyelőre mindent nem lehet tudni erről az eszközről, viszont azt is nagy valószínűséggel tudjuk megtippelni, hogy a szerkezet GaN technológiát fog alkalmazni, hogy kompakt maradhasson. Azok a gyorstöltők, amik 50 watt fölé merészkednek, általában már GaN alapon nyugszanak, ugyanis a hagyományos megoldások egyszerűen már irreálisan nagyok és nehezek lennének egy mobil mellé, ahol a hordozhatóság fontos szempont.

Galéria megnyitása

A Huawei-nél eddig a 66 wattos SuperCharge jelentette egyébként a plafont, amire a következő körben lényegében rá fog duplázni a jelek szerint. Minden bizonnyal a vállalat a házon belüli visszafelé kompatibilitást is megoldja majd, szóval azokat a gépeket, amik 66 wattal tölthetőek, gond nélkül tudja majd a támogatott keretek között táplálni a Huawei szóban forgó töltője.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére