121%-KAL NŐTT AZ 5G MOBILOK FORGALMA EGY ÉV ALATT

A Realme produkálta a legnagyobb növekedést, a Huawei és a Honor volt az, aki ezen a dolgon rajtavesztett, de nekik sem a fejlesztések jelentették a gondot.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. jan. 3. 14:27
121%-kal nőtt az 5G mobilok forgalma egy év alatt

A Counterpoint friss elemzése annak járt utána, hogy mennyit növekedett az 5G-s okostelefonok forgalma 2021 harmadik negyedévének során, ami persze leginkább a kínálat változásából eredt. A toplistás cégek között a Realme óriásit gurított, de több vállalatnak is sikerült dupláznia az eladásait.

Az okostelefonok piaca nem mutatott be túlságosan dicsőséges eredményt a harmadik negyedév során. Mint az ismeretes, 6,7 százalékkal kevesebb mobilt adtak el globálisan, mint a korábbi évben. Összesen 331,2 millió új eszköz talált gazdára júliustól szeptemberig. Most pedig már azt is tudjuk egy másik kutatás alapján, hogy az 5G-s mobilok forgalma óriásit robbant, 121 százalékkal fogyott több ilyen masina, mint 4G-s. Már számos olyan ország van nemzetközi szinten, ahol az 5G modemes eszközök értékesítése van túlsúlyban.

Galéria megnyitása

Az 5G támogatású masinák forgalma a Realme-nél robbant most igazán nagyot. Egy évvel ezelőtt még inkább a 4G LTE-s eszközök fogytak kiemelkedő ár-érték aránnyal, most azonban már elképesztően sok elérhetőbb eszköz is biztosítja az 5G-t, és ez hozta meg a sikert a Realme számára. 831 százalékkal tudott több 5G modemes mobilt leszállítani a harmadik negyedévben, mint egy évvel ezt megelőzően.

Kínai márkák uralják az élmezőnyt, a Realme mögött az Oppo, a Vivo és a Xiaomi produkált még igazán kiemelkedő adatot. Az Oppónak 165 százalékos előrelépést sikerült elérnie, a Vivo pedig 147 százalékkal zárt. Ez a két márka általában nagyon egy húron pendül a forgalom szempontjából, ami nem a véletlen műve. Mindkettő a BBK Electronics kezében van, és egyik a globális piacokra fókuszál jobban, a másik pedig inkább Kínát helyezi előtérbe.

Galéria megnyitása

A Xiaomi 134 százalékkal tudott több 5G-s készüléket leszállítani 2021 harmadik negyedévében, mint 2020 azonos időszakában. Ez csaknem kétszer nagyobb növekedés, mint amire az összesített piacvezető, Samsung képes volt, neki ugyanis csak 70%-os mutatót sikerült összehoznia. A Samsung azonban jobban állt ebből a szempontból, szóval mondhatni egyszerűbb volt a Xiaomi dolga a növekedés mértékének a szempontjából.

Galéria megnyitása

Korábban a Huawei és a Honor jól állt az 5G-s készülékek forgalmát tekintve, mostanra azonban ezen a téren nagyot fordult a helyzet. Az Egyesült Államok korlátozásai miatt a Huawei szinte teljesen el lett vágva az 5G-től, a Honor pedig próbálja jelenleg építeni a saját önálló üzletét, de csak 11%-os növekedést tudott elérni.

Galéria megnyitása

Az Apple esetében nem lett százalékosítva az előrelépés, nem szerepel a Counterpoint összeállításában, ennek pedig nagyon egyszerű az oka. Nem kizárólag androidos gépekre fókuszált a Counterpoint csapata, hanem a cupertinóiak egész egyszerűen még nem voltak jelen az 5G piacon egy évvel ezelőtt. A vállalat 2020 negyedik negyedévében kezdett 5G-s eszközöket forgalmazni. Ugyanakkor azt meg kell jegyezni mindenképpen, hogy piacvezető szerepet tölt be azóta, mivel szinte minden iPhone-ban ott van az 5G.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Ch00ler
Ch00ler
2022. jan. 4. 7:58
#2

Ez kb. annyira semmitmondó információ, mint az, amikor a Mikrofos büszkén jelenti, hogy 200 millióra nőtt a winfos 10 felhasználók szama 1 ev alatt...

Van mas választásunk? 

Kerek egy uj telefont, de vegyek ki az 5G modemet.  Ha lenne olyan opcio, hogy ugyanaz a telefon, csak olcsóbban 4G-vel, akkor volna mirol beszelni.

Eleg régóta használok mobil telefont. Mindig tartottam a lépést a legujabb technológiákkal, mert érdekelt es hasznosnak tartottam az újdonságokat. De ez az 5G annyira érdektelen lett... Inkabb egy visszalépés, mint elore mutató technológia.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. jan. 3. 17:48
#1

oké és? legújabb technológia lesz benne. ha jön a 6g, akkor 6g lesz legnépszerűbb, csak így tovább.

Vissza az oldal tetejére