A Honor elsődlegesen az okostelefonokra koncentrált, de már kezd egyre nagyobb figyelmet szentelni más eszközökre is, hogy egy teljesebb ökoszisztémát alakítson ki. A vállalat most egy új táblagéppel rukkolt elő ennek jegyében. A készülék a nagy képernyője révén jó partnernek bizonyulhat tartalomfogyasztásnál és munkánál egyaránt.
A Pad 8 nevében a szám ezúttal nem a képernyő átlójára utal, hanem a termék generációjára. Itt a kijelző valójában 12 hüvelykes méretet öltött, és 350 nites fényerőt alkalmaz, ha mindent bele kell adnia. Szoftveresen kékfény szűrési lehetőség is adott lesz itt, hogy az esti filmezések se járjanak kellemetlenségekkel. Azt is el kell még itt mondani, hogy a panel ISP technológiás alapon, 2000 x 1200 képpontos felbontású.
Az Android 12 operációs rendszer várja a vásárlókat a Honor Pad 8-on. Itt a vállalat készül több olyan extrával is, amikkel a nagy felület jobban kihasználható lesz. Az emberek sok jó plusz funkciót kapnak majd a Magic UI 6.1 grafikus felhasználói felülettel.
A főkamera és az előlapi képalkotó is magában van. Ezekre a vállalat nem fordított túl sok figyelmet és a költségvetésben sem maradt túl sok pénz ezekre. Mindkét képalkotó 5 megapixeles és Full HD videózásra alkalmas. Ami jó hír ezen a ponton, hogy a készülék rendelkezik LED-es segédfénnyel, szóval akár rosszabb fényviszonyoknál is menni fog.
Az újdonság a Snapdragon 680 rendszerchipet kapta meg. A Qualcommnak ez a lapkája már nagyon jó hatékonyságre képes, és az átlagos műveleteket kellemes sebességgel tudja abszolválni. Túl gyorsnak azért mai viszonylatban már nem nevezhető, de ha nem játék lesz a cél, akkor igazából megfelelő élményről gondoskodhat. A RAM 4, 6 vagy 8 GB lehet itt, a tárhely pedig 128 gigás kapacitással szolgál, kiviteltől függetlenül.
Sajnos mobil hálózati modemmel nem lehet majd megvásárolni a Honor Pad 8-at, itt az internetelérés csak a Wi-Fi kapcsolódási lehetőség révén lesz elérhető, a WLAN-ról azt kell tudni, hogy 802.11ac szabványt biztosít és kétsávos működésre is képes. A kapcsolódási opciók sorában van még Bluetooth 5.1 modul LE kiterjesztéssel, valamint akad itt GPS vevő is.
Kék, arany és türkiz színekben lesz megvásárolható a Honor Pad 8. A táblagép 520 grammot tömeggel rendelkezik és 6,9 milliméterre emelkedik ki a síkból. Érdekessége a masinának, hogy összesen 8 darab hangkeltő található benne, megtoldva a Honor Histen és a DTS:C Ultra támogatással. Rendelkezik a friss tablet még Hi-Red Audio minősítéssel is, szóval a Honor elmondása és a jelek szerint tényleg korrekt hangzást fog produkálni.
Sajnos a 3,5 milliméteres Jack csatlakozóról le kell mondani, a vezetékes fej- és fülhallgatók a C-típusú USB csatlakozót használhatják majd. A Honor Pad 8 egy 7250 milliamperórás kapacitású akkumulátorral rendelkezik. Tölteni 22,5 wattos teljesítménnyel lehet majd a masinát, és a töltés megosztása pedig 5 wattal történhet.
A Honor Pad 8 1500 jüanról indul a 4/128 GB-os kivitelében, és 1800 jüanért lehet majd hozzájutni 6/128 GB-tal, 2000 jüanért pedig már a 8/128 gigás változat lesz igénybe vehető. További 280 jüanos áron pedig gombsoros védőtokot lehet majd hozzá beszerezni. Forintra átszámolva a jelenlegi árfolyamok mellett 87, 104 és 115 ezer forintnak megfelelő összegekről beszélhetünk, a billentyűzetes tok pedig 16 ezer forintot kóstál.




































