12,1 MILLIÓ DOLLÁRT FIZETHET KÁRTÉRÍTÉSKÉNT AZ AMD A NYOLCMAGOS BULLDOZER CPU-K MIATT

A vállalatot beperelték Kaliforniában, ugyanis a vásárlók szerint nem valódi nyolcmagos processzorokat dobott piacra a cég. Az ügyben végre döntés született.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2019. aug. 29. 18:49
12,1 millió dollárt fizethet kártérítésként az AMD a nyolcmagos Bulldozer CPU-k miatt

Az AMD néhány éve elég mély gödörbe került a Bulldozer architektúra köré épülő processzorok, illetve azok leszármazottjai miatt, ugyanis a termékek nem igazán voltak versenyképesen az Intel megoldásaival szemben, de ezt az időszakot szerencsére már maga mögött tudhatja a cég, ugyanis a RZYEN generáció megjelenése óta ismét életképes konkurenciát tud állítani az Intel megoldásaival szemben a processzorpiacon.  A Bulldozer architektúra lényege az volt, hogy a processzorok „kétmagos” modulokból épültek fel, amelyeknél minden processzormag kapott két független ALU-t, de az FPU, vagyis a levegőpontos egység már megosztott volt a modulon belül. Ez a dizájn egyes felhasználók szerint nem olyan, mint ha két normál, teljes értékű processzormagról lenne szó, így néhányan pertársaságot alakítottak, majd beperelték az AMD-t, ugyanis szerintük megtévesztően állította a cég egyes processzorairól, hogy azok nyolcmagosak. Ezek a processzorok egyes tesztekben lassabbnak bizonyultak az Intel négymagos megoldásainál, így a vásárlók szerint az AMD hibásan reklámozta őket nyolcmagosként, már csak a felépítésük miatt is.

Galéria megnyitása

A Kaliforniában zajló perben nemrégiben született ítélet, amelyben a bíró kimondta, az AMD-nek összesen 12,1 millió dollárt kell kifizetnie mindazoknak a vásárlóknak, akik FX 8000-es és FX 9000-es sorozatú processzort vásároltak Kalifornia államban, illetve az AMD webáruházában. A döntés konkrétan az FX-8120, az FX-8150, az FX-8320, az FX-8350, az FX-9370 és az FX-9590-es processzorokra vonatkozik. Az AMD elfogadta az ítéletet, így az augusztus 23-a óta hatályban van. A döntés az energiatakarékos FX-8000E sorozatú processzorok vásárlóira, illetve a hat- és négymagos FX processzorok vásárlóira sem vonatkozik.

A 12,1 millió dollárnak persze csak egy bizonyos részét fordítja a cég a vásárlók kártalanítására, ugyanis az összegből még az ügyvédi és adminisztrációs költségeket, illetve a perrel kapcsolatos egyéb költségeket is rendeznie kell. Ennek értelmében a kártalanításra fordítható összeg 7,7 és 8,12 millió dollár között helyezkedik el. Az érintettek itt jelezhetik igényeiket, amennyiben megfelelnek a fentebb említett feltételeknek. (A linkelt weboldal hírünk írásakor még offline volt, de hamarosan aktiválhatják.)

Az AMD örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy sikerült végre megállapodni az ügyben, ugyanakkor azt is megemlítették, szerintük a peranyag állításai nem megalapozottak, ám ennek ellenére is úgy gondolják, az a legjobb, ha a perre nem fordítanak több energiát, megállapodnak az érintettekkel és lezárják a témát.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

45 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
rfj1989
rfj1989
2019. szept. 2. 13:16
#9

Ez alapján akkor már mindenki perelheti őket, ha 1 államban nyertek ellenük, máshol is sikerülhet...

tamaspolgari
tamaspolgari
2019. aug. 30. 13:02
#8

A Kaliforniában zajló perben nemrégiben született ítélet

ez konkrétan hazugság. nem született ítélet, peren kívül egyeztek meg.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. aug. 30. 11:28
#7

A dobozon az van, hogy 80 szem csereszne. Kinyitod, és van benne 40 szem viszont minden cseresznyének két szára van...

Renthal
Renthal
2019. aug. 30. 14:10

@developer

vagy benne van a 80 szem, de kicsik, mert 2-2 szemnek egy szára van csak.

bár mivel a (processzor)magnak nincs definíciója, így inkább 8gramm cseresznye, de abból 3 gramm csak a mag, 1 pedig a szára :D
marad 4 gramm cseresznyéd amit meg is tudsz enni

djkissmrt
djkissmrt
2019. aug. 30. 10:50
#6

Nagyon helyes, én is megmondtam régen hogy az nem 8 magos processzor hanem inkább olyan mint ha 4 db 2 magos processzor lenne 1 tokozásban. Nem csak a kaliforniai vásárlókat kéne kártalanítsák hanem az egész világ összes vásárlóját.

tamaspolgari
tamaspolgari
2019. aug. 30. 13:11

@djkissmrt  azért csak a kaliforniaiakat kártalanítja az amd, mert a pert lezáró megállapodás közte és a felperesek között ezt tartalmazza.

The Settlement Class is defined as follows: “All persons who purchased one or more of the following AMD computer chips either (1) while residing in California or (2) after visiting the AMD.com website: FX-8120, FX-8150, FX-8320, FX-8350, FX-8370, FX-9370, and FX-9590.”

KikiGames
KikiGames
2019. aug. 29. 22:31
#5

AMD jobb mint az Nvidia. (GPU) 
AMD Jobb mint az Intel. (CPU) 
Intel jobb mint az Nvidia. (GPU)

KikiGames
KikiGames
2019. aug. 30. 9:34

@snuzzie  Melyik cíberpunkós hírre gondolsz?

s_otto
s_otto
2019. aug. 29. 22:11
#4

Magyarul a fasza és korrekt cég átverte a vevőit. Hu de kíváncsi lennék pár ember véleményére.

s_otto
s_otto
2019. aug. 31. 0:00

@PARASZT

Bizony. Vagyis a bíróság szarul döntött, az amd meg azt mondta cica vigye, jól van. :D

Mondogatták is az amd-nél, Paraszt majd biztos dünnyög, de majd mondunk neki valamit, miért fogadtuk el az egyezséget. Még nem értesítettek? :D Szerintem a posta keverte el a levelet, úton lehet. Lisa írta alá, ha jól gondolom sokat szabadkozott. :D :D

Busterftw
Busterftw
2019. aug. 29. 21:13
#3

Akkor valami meg epp marad a legutobbi negyedeves bevetelbol.

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. aug. 29. 20:59
#2

Hát igen, egy tökéletes példa a jogrendszerben doldozok inkompetenciájára. Ha egyáltalán nem raknának bele FPU-t, és külön árulnák hozzá, akkor se lehetne egy szavuk se, mer attól az még proceszor maradna. Azt csak a történelem hozta így, hogy manapság már beleszoktak rakni FPU-t is a CPU-ba, de ettől még nem definició szerinti követelmény.

VargaBa
VargaBa
2019. aug. 29. 20:52
#1

"levegőpontos egység"?

KikiGames
KikiGames
2019. aug. 30. 9:28

@snuzzie  Egy elírás még nem a világvége. Nyelvújítás... De egyébként ja... Ennyi.

Vissza az oldal tetejére