A Samsung az elkövetkező évtizedek folyamán igen komoly mennyiségű tőkét fektetne be az Amerikai Egyesült Államok területén, azon belül is Texas államban, ahol nem kevesebb, mint 11 új üzemet húznának fel, az ezzel kapcsolatos terveket pedig már be is jelentették. A gigantikus tőkeberuházás a Chapter 313 névre keresztelt „kereskedelmi fejlesztés ösztönző” program részeként valósulhat meg, ami idén jár le. A beruházást adókedvezmények és támogatások segítik, ezért is gondolkodhat ennyire nagyban a dél-koreai óriásvállalat. A teljes tőkeberuházás közel 200 milliárd dollárt kóstál, az általa létrehozott munkahelyek száma pedig 10 000 körüli lehet.

Ez igazából egy rendkívül hosszú távra tervezett fejlesztés, azaz nem az elkövetkező pár éven belül épül fel az említett 11 félvezetőgyártó üzem, hanem 2042-ig bezárólag – az első gyárat 2034-ben állíthatják termelésbe, már amennyiben minden a terveknek megfelelően alakul. A Samsung ezzel egy időben egyébként a Texas állam területén található Taylor városában is gyárépítést tervez, ami 17 milliárd dolláros tőkeberuházás eredményeként jöhet létre. Csak ezen az egy üzemen mintegy 4,8 milliárd dolláros adókedvezményt realizálhat a cég.

Galéria megnyitása

Az elkövetkező 2 évtized folyamán létrejövő 11 új félvezetőgyártó üzemből 9 a tervek szerint Taylor városa mellett épülhet fel, nagyrészt azért, mert így a környéken kiépülő infrastruktúrára lehet majd támaszkodni, ugyanis egy-egy ilyen félvezetőgyártó-üzemnek elég jelentős igényei vannak , amire mindenképpen méretezni kell a helyi közüzemeket. A fennmaradó két üzemet várhatóan az ugyancsak Texas területén található Austin városa mellett építhetik fel, ahol egyébként a Samsungnak már van gyára, méghozzá 1996 óta – ott processzorok és DRAM lapkák készülnek.

Amennyiben a Samsung terveiből valóság lesz, az új munkahelyek közül nagyjából 1800 jön létre Austin térségében a teljes beruházás 24,5 milliárd dolláros részeként, míg Taylor területén 8200 új munkahelyre számíthatnak az összesen 167,6 milliárd dolláros beruházás eredményeként.

A gyárépítésekkel egy időben természetesen a texasi közüzemi hálózatokat is fejleszteni kell majd annak érdekében, hogy azok ki tudják elégíteni az üzemek által generált nagyobb fogyasztást, de ezzel együtt új logisztikai központokra is szükség lesz, valamint a térség munkaerőpiaca is fellendülhet mind a közvetlen, mind a közvetett kiszolgáló létesítmények fejlesztése révén.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2022. júl. 25. 21:59
#1

Ez az ovális Samsung logó ami a képen van, vagy tíz éve megszűnt, nem mai kép lehet.

oiskin
oiskin
2022. júl. 27. 19:25

@axe Láttál te már bármilyen gyárat belülről? Akár ha egy téglagyárról is beszélünk. Bár ezt te írtad, én a magam részéről akkumulátor gyártásról beszéltem, ami szintén cutting edge technology. És elhiheted elég komoly technikai megoldások vannak egy-egy ilyen gyárban. Fogalmad sincs milyen fokú fejlesztések és kutatások mennek egy-egy ilyen "téglagyárban", míg a másik serpenyőben a fenti 11 gyár "csak" gyártóüzem. 

De ha már ennyire belemászunk a témába: "szóval a példámnál maradva a téglagyár egyikbe sem passzol, kivéve ha valamit úgy oldanak meg ami érdekes tech oldalról". Hol is van  a fenti cikben szó bármilyen komoly tech megoldásról? Mert a logikádat végigkövetve akkor ezek se többek "téglagyáraknál", csak itt "homokkal" játszanak a gyerekek agyag helyett.

Vissza az oldal tetejére