Az Intelnél elég nagy lendülettel indult meg az érkező videokártya-sorozat, az Intel Arc népszerűsítése. A gyártó a hét elején elárulta, mikor érkeznek az új család első képviselői – a következő év első negyedévében –, valamint arról is szó esett, hogy az Alchemist kódnévre keresztelt videokártyák után milyen egyéb újdonságok érkezésére lehet számítani a nem is oly távoli jövőben.

Annak érdekében, hogy fokozzák az érdeklődést, egy különleges reklámfogást is elsütöttek, amelyhez nem kevesebb, mint 1000 darab drón összehangolt munkájára volt szükség. A drónok különböző formákat és alakzatokat varázsoltak az éjszakai égboltra: volt közöttük notebook, az Intel Arc sorozat logója, valamint különböző egyéb is, ahogy az a lenti videóból is kiderül.

A show végén egy videokártya vonalai is felsejlettek, amely ráadásul rendkívüli módon hasonlít egy korábbi kémfotón látható DG2-es modellre – DG2 kódnév helyett most már az Alchemist van érvényben. Ez a videokártya ugyanúgy kétventilátoros dizájnnal rendelkezik, mint a kémfotón látható társa, valamint még a ventilátorlapátok formája, száma és elrendezése is azonos, így könnyen lehet, hogy az új sorozat leggyorsabb tagját „festették az égre”.

Galéria megnyitása

A kínálat csúcsán várhatóan az 512 EU-val ellátott modell foglal majd helyet, amely 16 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memóriát használhat, teljesítménye pedig valahol a GeForce RTX 3070 Ti szintjén helyezkedhet el. Az Intelnél természetesen hardveresen gyorsított Ray-Tracing támogatáson, valamint felskálázó technológián is dolgoznak – utóbbi az Nvidia DLSS és az AMD FidelityFX Super Resolution technológiájához hasonló előnyöket hozhat, kódneve XeSS.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
nanotek
nanotek
2021. aug. 19. 20:08
#5

Már elveszett akárcsak a frigyláda... :D

arn
arn
2021. aug. 19. 17:56
#4

Ez szerintem egy sapphire amd :)

axe
axe
2021. aug. 19. 16:51
#3

szekunder szégyen

hunspirit
hunspirit
2021. aug. 19. 15:59
#2

Az AMD-nél szerintem minden nap ünnep van, amióta ez az idióta Raja Koduri átment az Intelhez. Megjelenés előtt szénné hypeolja az aktuális terméket, majd megjelenés után jön a pofáraesés kb ennyiből áll a munkája.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. aug. 19. 19:59

@developer szóval azt mondod, hogy az ember, miután éveken át kudarcot vallot a Radeonokkal, most hirtelen majd megtáltosodik? Hiszem, ha látom!

thestock
thestock
2021. aug. 19. 10:42
#1

Biztos csak inteles géppel fog működni,  rájzennel szaggatni fog és kékhalálozni!!?

Whysper
Whysper
2021. aug. 19. 15:59

@thestock  Intel se hülye. Ezt cak az etetés. Biztos vlem,hog y teleszorja a bányász piacot  ez a cég is . ARC-ok si farmolni fognak a bányában 8)  Ne legyen igazam ,de még azt is kinézem az intelből ,hog yúgy optimalizálta,hogy  szépen  bent a  irodába  farmoltak 1-2 példánnyal ,hog yoptimális legyen a termelés / fogyasztás.

Vissza az oldal tetejére