Az Amazfit a Huami legfontosabb márkája, illetve lassan már Zeppként hivatkozhatunk erre a vállalatra, ugyanis elvileg hamarosan felveszi majd a Zepp nevet, amin már el is indított néhány terméket korábban. És most befutott az Amazfit T-Rex családnak az új, Pro változata, ami elképesztően jól bírja majd a gyűrődést.
A Casio G-Shock ihletésű készülék egy olyan burkolatot kapott, ami már képes lesz 10 ATM nyomásnak is ellenállni, ez pedig konyhanyelven 100 méteres vízállóságnak felel meg. A legkeményebb környezeti viszonyok mellett is önfeledten használhatja majd a tulajdonosa az újdonságot. Nemcsak a vizet, hanem az ütéseket is kiválóan bírja majd a szerkezet, túrázók számára kevés ideálisabb társ van. Még MIL-STD-810G minősítéssel is rendelkezik.
A T-Rex Pro egy 1,3 hüvelykes AMOLED képernyőt kapott, ami 360 x 360 képpontos felbontással fog dolgozni. A panel jó hatékonyságra lesz képes, és szolgálni fog egyebek mellett folyamatosan aktív móddal is, így a legfontosabb információk minden helyzetben azonnal leolvashatóak lesznek rajta. Az RTOS szoftveres környezete kell itt számítani, ami direkt az alacsony fogyasztású okosórák számára lett fejlesztve.
Minden főbb funkciónak a birtokában van a T-Rex Pro, amire egy okosóránál szükség lehet, így például jegyzi a felhasználó teljesítményét, átadja a kapcsolósó okostelefonról az új értesítéseket, némi interakcióra is lehetőséget nyújt. Ellenőrizhető rajta az időjárás előrejelzés, a naptárbejegyzésekről is szól, és természetesen rengeteg különböző sportmódot sorakoztat fel, amiket részben képes lesz hatékonyan kiértékelni is. Figyeli a kütyü az alvási ciklusokat, és tudja mérni a véroxigén szintjét is.
A megszokott mozgási szenzorok mellett az Amazfit T-Rex Pro egy újdonsággal is szolgál. A szerkezet a friss BioTracker 2 egységet vonultatja fel a pulzusméréshez. Ez a komponens már az elődnél pontosabban tudja majd meghatározni a pulzusszámot, és hatékonyabban fog működni sportolás közben is. Elsősorban érintéses kezelésre lett kialakítva az eszköz, de van rajta négy gomb is, amikkel szinte mindent el lehet érni. Ezek könnyen kitapinthatóak, érdesített felületűek, fémből készültek és jó nagyok is.
A kapcsolati lehetőségeket tekintve számolni lehet itt Bluetooth modullal és GPS vevővel is. Ez utóbbi képes a GLONASS, a BeiDou, valamint a Galileo helymeghatározó rendszerekre is támaszkodni, ennek köszönhetően nagy pontossággal és gyorsan tudja a felhasználó helyzetét felmérni, és menet közben rögzíteni, hogy merre járt az edzések során. Android és iOS rendszerű mobilokkal egyaránt lehet majd használni a T-Rex Prót – előbbiből legalább az 5.0-s verziót igényli, utóbbiból pedig már a 10-eset.
A polikarbonátból készült tok nagy hatékonysággal csillapítja az ütéseket. Fekete, barna és acélkék lehet ez. A lünetta minden esetben feketére lett pingálva, és szerepelnek rajta a gombok elsődleges funkciói is, ami főleg a látványosságot szolgálja. Mint ahogy a négy csavar is a látvány miatt bukkanhatott itt fel elsősorban. A szíj puha szilikonból készült, hogy kellemes viseletről gondoskodjon. Magában a T-Rex Pro 59 grammot nyom és 47,7 milliméteres a tokja, szóval ez kizárólag a férfiak csuklóján mutat majd elfogadhatóan.
A tervezők egy 390 milliamperórás telepet csomagoltak a keménykötésű tokba, és erről nagyon hosszú ideig fog egy töltéssel üzemelni az okosóra. A hivatalos adat szerint 18 napig bírhatja majd egy szusszal a T-Rex Pro általános igénybevétel esetén. A töltés egy mágnesesen csatlakozó dokkolóval fog menni, ami mindig pontosan illeszkedik majd a helyére, szóval nem kell attól félni, hogy elfelejt reggel feltöltődni a masina.
Az Amazfit T-Rex Pro az Egyesült Államokban kezdi a karrierjét, ott már napokon belül elérhető lesz 180 dolláros összegért cserébe a termék. Azt is tudni lehet, hogy érkezik Európába az eszköz, és az öreg kontinensen 160 euró körüli árat lehet kilátásba helyezni – az Egyesült Királyságban 140 fontot kóstál majd.