A Shenmue 3 ugyan rendkívül erősen teljesít a Kickstarteren, és lassan minden videojátékokhoz kapcsolódó rekordot megdöntött a közösségi finanszírozási oldalon, ám ezzel együtt is rendkívül erősnek tűnik az a kijelentés Yu Suzukitól, hogy 10 milliót szeretne összekalapozni.
Ez ugyan soknak tűnik a Kickstarter mércéjével mérve, de ne felejtsük el, hogy az első Shenmue annak idején, tizenöt évvel ezelőtt (!) 60 millió dollárba került, amivel nagyon sokáig tartotta a világ legdrágább játékának címét, de még ma is tisztességes költségvetés lenne ez egy AAA-kategóriás játéknak.
Suzuki szerint az alapból kért 2 millió dollár esetében nem lesz meg a teljes Shenmue-élmény, de ez volt a minimum ahhoz, hogy a játék elkészülhessen. Ha "csak" ennyi pénz jött volna össze, akkor a Shenmue 3 inkább egy történetorientált játék lenne, mintsem igazi nyitott világú anyag, de ahogy növekszik a behozott pénz mennyisége, gyakorlatilag úgy bővül majd a világ. 5 millió dollárnál már szép nagy lehetne, ha pedig ennél is feljebb mennek, akkor egyre több játékrendszert, minijátékot és mellékes tevékenységet tudnának beépíteni - például részmunkaidős foglalkozásokat.
Meg kell azonban jegyezni, hogy a Shenmue 3-nak más befektetői is vannak, és erről Suzuki is nyíltan beszélt. Ezeket a befektetőket saját cégén, az Ys Neten keresztül szervezte be, és köztük van például a Shibuya Productions vezérigazgatója, Cedric Biscay is, aki amúgy producerként is tevékenykedik a játékon. Ezen kívül a Sony beszállt a PS4-es verzió költségeibe, és besegít a marketing területén is.
Hogy lesz-e a lehetőség a Star Citizenhez hasonlóan a Kickstarteren kívül is pénzt adni a játékra? Nos, ezen egyelőre még gondolkodnak a készítők, de nem zárják ki később a lehetőségét.































