Az Intel 2011 folyamán hívta életre különleges technológiáját, amellyel azt szerette volna elérni a vállalat, hogy az akkoriban alkalmazott sok-sok portot egyetlen univerzális, sokféle technológiát támogató megoldásra cseréljék, ám a piac első körben nem igazán rajongott érte, csak lassan kezdett tered hódítani magának.

Galéria megnyitása
A Thunderbolt port előnyei közé tartozott, hogy PCI Express és DisplayPort adatfolyamot egyaránt tudott továbbítani, valamint némi tápellátást is nyújtott a különböző eszközök számára – ez mindössze 10 W, ami a Thunderbolt 3 érkezésével 15 W-ra nőtt.. Az első generációs szabvány 2 x 10 Gbps-os adatátviteli sávszélességet nyújtott, míg a második generáció már 20 Gbps-ra emelte a tempót, a DisplayPort 1.1a támogatást pedig DisplayPort 1.2-re cserélte. Az első generációnál eredetileg USB portot akartak használni, ám végül a Mini DisplayPort mellett tették le a voksukat a fejlesztők – ez lett a Thunderbolt 2 alapja is.

A Thunderbolt 3 már jelentősebb újításokat hozott, hiszen a négy darab PCIe 2.0-s helyett már négy darab PCIe 3.0-s sávot kínált, a DisplayPort 1.2 támogatás megmaradt, a Mini DisplayPortot azonban USB-C portra cserélték. A sávszélesség itt már 40 Gbps-os értéket képviselt, csak úgy, mint a későbbi Thunderbolt 4-nél is, ami egyben az USB4 szabvány alapját is biztosítja. A Thunderbolt eleinte licencdíjas technológia volt, 2018-ban azonban ezt eltörölték, hogy felgyorsítsák a terjedését, 2019 folyamán pedig az USB4 szabvánnyal is összefonódott.

A Thunderbolt 4 szabvány esetében alapkövetelmény lett a 32 Gbps-os PCie link, a két darab 4K-s monitor DisplayPort 1.4-es szabványon keresztüli támogatása, valamint az Intel Vt-D alapú közvetlen memóriahozzáférés-védelem is, ami a fizikai DMA támadások ellen nyújt védelmet. A Thunderbolt 4 esetében fontos extra továbbá az USB hubokhoz fejlesztett Thunderbolt Alternate Mode, valamint a két méter hosszú univerzális Thunderbolt kábelek is innentől kezdve jelentek meg.

Az Intel szerint eddig 1000-nél is több számítógép konfiguráció és 1000-nél is több kiegészítő kapott Thunderbolt tanúsítványt. A Thunderbolt 4 támogatás immár az Intel EVO és vPRO notebookok szerves részét képezi, az összes modern operációs rendszer támogatja, sőt, hamarosan a Chrome eszközök fedélzetére is megérkezik.

A Thunderbolt fejlesztése természetesen továbbra sem áll meg, ugyanis a szabványnak lépést kell tartania a 8K-s és 16Ks monitorokkal, valamint a folyamatosan gyorsuló külső SSD meghajtókkal is, amelyeknél szinte évenként duplázódik az elérhető adatátviteli sávszélesség.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
lucskossnyillass
lucskossnyillass
2021. márc. 1. 18:45
#2

10 éve akadékoskodnak a nyílt USB terjedését illetően. Nem jó ez senkinek sem. Thunderbolt == Trágya masnisdobozba csomagolva.

Resike
Resike
2021. márc. 1. 15:55
#1

2 méterig garantált a sávszél, micsoda mérnöki csoda.

Vissza az oldal tetejére