10% ESÉLY LEHET AZ NVIDIA-ARM FELVÁSÁRLÁS SIKERÉRE

Miután a vállalat saját ARM alapú szerverpiaci processzort jelentett be, az elemzők szerint csökkent az esélye annak, hogy sikerül majd nyélbe ütni az ARM felvásárlását.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. ápr. 22. 6:02
10% esély lehet az Nvidia-ARM felvásárlás sikerére

Mióta az Nvidia tavaly szeptemberben bejelentette, összesen 40 milliárdnyi részvényért és készpénzért cserébe fel szeretné vásárolni a brit ARM-et, sok elemző azt találgatja, vajon mekkora esélye lehet a vállalatnak arra, hogy átvigye tervét a különböző országok versenyjogi hatóságain. Arra már eddig sem láttak sok esélyt az elemzők, hogy az Nvidia vezetőségének sikerülhet megszereznie az összes térségben a hatóságok jóváhagyásait, ám az utóbbi időszak történései alapján most még tovább csökkent a siker esélye.

Az Egyesült Királyságban éppen hétfőn kezdeményeztek vizsgálatot az akvizícióval szemben, amelynek keretén belül egyebek mellett azt is elemezni fogják az illetékesek, az Nvidia-ARM felvásárlás jelent-e majd nemzetbiztonsági kockázatot az országra nézve. A trösztellenes vizsgálat lefolytatására az elkövetkező hónapok folyamán kerülhet sor, a beszámoló pedig július végéig készülhet el.

Az ARM jelenleg ugyan a japán SoftBank tulajdonában van, ám a vállalat jelenleg is az Egyesült Királyság területén végzi a fejlesztéssel kapcsolatos munkáit, azaz brit vállalatnak tekinthető. A különböző CPU és GPU technológiákkal kapcsolatos fejlesztéseket licencek keretén belül teszi elérhetővé a cég az érdeklődők számára, méghozzá mindenkinek, ám a félelmek szerint ez az üzleti modell csorbulhat, ha az Nvidia tulajdonába kerül az ARM. Ezek után az Nvidia változtathat a licencek értékesítését érintő feltételeken, így a független chiptervezők lehetőségei szűkülhetnek az Nvidiával szembeni verseny során mind a SoC, mind pedig a GPU piacon.

Az Nvidia vezetője már többször is kiemelte, az ARM székhelye a felvásárlást követően is az Egyesült Királyság területén maradhat, sőt, még bővítésekre is lehet számítani, valamint arra is ígéretet tett, hogy az ARM technológiái mindenki számára elérhetőek maradnak. Jen-Hsun Huang tevei szerint az Nvidia-ARM felvásárlás 2022 folyamán zárulhat le.

Az elemzők egy kissé másképp látják a helyzetet, ugyanis a felvásárlást több térségben is jóvá kell hagyniuk a hatóságoknak, így egyebek mellett az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió, Kína, Japán, Dél-Korea és az Egyesült Királyság illetékes szervei egyaránt vizsgálni fogják az akvizíció esetleges piaci hatásait. A Citigroup elemzői szerint arra, hogy az Nvidia minden térségben zöld utat kap a felvásárlásra, jelenleg nagyjából 10% esély maradt, miután a vállalat nemrégiben bejelentette az ARM alapú Grace processzort, az ugyanis az ARM technológiáit licencelő partnerek termékei ellen száll majd versenybe az adatközpontok szegmensében.

A Bank of America elemzői szerint az Nvidia biztosabb helyzetben van az ARM nélkül, ugyanis a saját termékek értékesítése sokkal jövedelmezőbb üzletnek tekinthető, mint a különböző technológiák értékesítése. Az elemzők persze nem látnak bele az Nvidia távlati terveibe, mihez kezd az ARM felvásárlása után, így teljesen biztos, hogy a tervek fényében vastagon megéri az ARM bekebelezése, különben nem költenének az ügyletre 40 milliárd dollárnyi összeget. Az viszont már más kérdés, sikerül-e végül megszerezni az illetékes hatóságok jóváhagyásait, ettől függ ugyanis az, hogy a jövőbeni tervekből lesz-e valami, vagy sem.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Imasundaj
Imasundaj
2021. ápr. 22. 23:00
#2

Legjobb tudomásom szerint az ARM-nek vannak olyan ügyfelei van, akik az Nvidia konkurensei. Pont ez a probléma ezzel az egész felvásárlással. Ha az Nvidia megvenné az ARM-et, akkor ezeknek az ügyfeleknek simán beinthetne, ezzel kiütve őket a piacról.

Hogy kinézem-e az Nvidiából ezt? Igen. Gondolkodás nélkül megtennék.

j4ni
j4ni
2021. ápr. 22. 11:55
#1

Nem is baj, ha bukik a dolog. Az nV egy USA cég és ennek megfelelően a mindenkori amerikai vezetés nagyhatalmi játékszerévé vállna az ARM licensz kényük kedvük szerinti megvonása az attól függő gyártóktól.

Az nV t nagy hátrány nem éri. Eddig is tudtak ARM alapon tervezni gyártani, ez a lehetőség ez után is adott lesz. Az egész herce hurca az utóbbi hónapokban inkább az ARM kárára vált, mert az elbizonytalanodott ügyfelek elkezdtek alternatíva után nézni. Már európai projektek is RISC5 alapon vannak tervezve

Vissza az oldal tetejére