A Square Enix még a hétvégén gyorsan beregisztráltatott néhány domain címet. Nyilván nem most tette volna ezt meg, ha nem lenne jelentősége, az egyik a Rise of the Tomb Raider, a másik pedig a Lara Croft and The Temple of Osiris. Természetesen mindkettőt a legendás leaker / játékipari informátor Superannuation találta meg.
A két cím közül az első tökéletes lehet a rebootolt Tomb Raider folytatásának, míg a Temple of Osiris inkább egyfajta mellékágra, kisebb letölthető játékra, vagy mobilos címre utalhat.
Azt tudjuk, hogy a Crystal Dynamics már ezerrel készíti a "nagy" Tomb Raider folytatását, de érdekes módon egy lehetséges E3-as bejelentésről még semmit nem hallottunk. Mivel a Square Enix nem tart saját konferenciát, elképzelhető, hogy ma este valamelyik konzolgyártó (Sony) előadásán robbantanak majd.






























